Magyar Narancs: Los Angelesben, egy neves amerikai producerrel vettétek fel az előző lemezt, amivel nyilván a nemzetközi pozícióitokat is erősíteni akartátok. Most kijöttetek egy magyar nyelvű albummal, amely régi magyar beat- és rockzenékig nyúl vissza inspirációért. Éles váltás, még ha voltak is előzményei.
Vitáris Iván: Nem a zenében vagy a nyelvben történt éles váltás, hanem a felállásban. Ez már nem az a zenekar. Sajnos a basszusgitárosunk, Tarnai János nem koncertezhet velünk a betegsége miatt – ettől még tagja a zenekarnak –, Beke István billentyűstől pedig az évek óta húzódó zenei és egyéb nézetkülönbségek miatt megváltunk tavaly. A járványidőszak számunkra arról szólt, hogy újraértelmezzük a zenekart. Nem adtuk fel a nemzetközi céljainkat, de úgy éreztük, itthon is nyitni kell a közönség felé. Ezt a lemezt rég meg kellett volna csinálnunk – a dalok 2018 óta értek –, de csak akkor tudtuk, amikor az új felállás összecsiszolódott.
Balla Máté: Régóta beszélgettünk róla, hogyan tudnánk megszólalni az anyanyelvünkön, és mostanra vált a zenekar gondolatisága annyival komplexebbé, hogy így tudtuk a legjobban kifejezni magunkat. Az elmúlt években bátrabbak lettünk a dalszerzésben, és zeneileg is nyitottabbá váltunk. Régebben a rockban ástam magam egyre mélyebbre, most több soult, funkot, jazzt hallgattam. Az új lemezen a Tartozom még például tiszta afrikai funk rock.
Vitáris Iván: A zenészkollégák azzal szoktak viccelődni, hogy hangzásban most érkeztünk meg a 80-as évek elejére, és valóban, sok fúziós zenét, jazzt és soult hallgattunk ebből az időből, amelyek modernebb gitár- és szintihangzásai hallatszódnak is a Budai Popon. Ahogy az is, hogy a dobosunk, Simon Bálint rengeteg hiphopot és punkot hallgat, Weil András pedig, aki ennek a lemeznek a billentyűse és a producere is volt, a régi progresszív rock (Yes, ELP, Pink Floyd) mellett sok modern zenét. A Játék kapcsán például a Khruangbin pszichedelikus zenekar neve merült fel, mert az ő dalaikon is pregnánsan egy grúv vonul végig.
MN: Véget ért a vintage láz?
Vitáris Iván: A vintage láz a harmadik lemezünkön, a The All Right Nowson csúcsosodott ki. Ott figyeltünk rá, hogy minden összetevő rozsdás, régi, és kicsit szar legyen. A negyedik lemezen, az Exotic Post Traumaticon kezdtünk tudatosan új utakat keresni, mert az addigi dalszerzési formulákon túlnőtt a zenekar, és meg is változtunk. Azóta más formákban, hangzásokban is gondolkodunk. Az Exotic Post Traumatic jó értelemben vett vadhajtás, amelyen rengeteg jó ötlet volt – elektronikus megoldások, pedálhasználat, gitározás –, de ezek csak a Budai Popon kerültek a helyükre. Állandó problémám volt például, hogy mindent beleadtam a dalok feléneklésébe, de a lemezeken szétkompresszált és lenyomott volt az ének. Most ezt is sikerült megoldani. Sokat kísérleteztünk a járvány alatt.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
