Interjú

„Bezárult a rockterpesz”

Balla Máté és Vitáris Iván – Ivan and the Parazol

  • Soós Tamás
  • 2021. július 21.

Zene

Néhány sláger után végre egy teljes nagylemezt szentelt az Ivan and the Parazol a magyar nyelvű daloknak, a korong július 15-én LP-n jelent meg, digitálisan pedig nyár végén lesz elérhető. Az egyik legsikeresebb fiatal magyar rockzenekar gitárosával és énekesével a vintage lázuk elmúlásáról, az LGT örökségéről és a Budai Popig vezető rögös útról beszélgettünk.

Magyar Narancs: Los Angelesben, egy neves amerikai producerrel vettétek fel az előző lemezt, amivel nyilván a nemzetközi pozícióitokat is erősíteni akartátok. Most kijöttetek egy magyar nyelvű albummal, amely régi magyar beat- és rockzenékig nyúl vissza inspirációért. Éles váltás, még ha voltak is előzményei.

Vitáris Iván: Nem a zenében vagy a nyelvben történt éles váltás, hanem a felállásban. Ez már nem az a zenekar. Sajnos a basszusgitárosunk, Tarnai János nem koncertezhet velünk a betegsége miatt – ettől még tagja a zenekarnak –, Beke István billentyűstől pedig az évek óta húzódó zenei és egyéb nézetkülönbségek miatt megváltunk tavaly. A járványidőszak számunkra arról szólt, hogy újraértelmezzük a zenekart. Nem adtuk fel a nemzetközi céljainkat, de úgy éreztük, itthon is nyitni kell a közönség felé. Ezt a lemezt rég meg kellett volna csinálnunk – a dalok 2018 óta értek –, de csak akkor tudtuk, amikor az új felállás összecsiszolódott.

Balla Máté: Régóta beszélgettünk róla, hogyan tudnánk megszólalni az anyanyelvünkön, és mostanra vált a zenekar gondolatisága annyival komplexebbé, hogy így tudtuk a legjobban kifejezni magunkat. Az elmúlt években bátrabbak lettünk a dalszerzésben, és zeneileg is nyitottabbá váltunk. Régebben a rockban ástam magam egyre mélyebbre, most több soult, funkot, jazzt hallgattam. Az új lemezen a Tartozom még például tiszta afrikai funk rock.

Vitáris Iván: A zenészkollégák azzal szoktak viccelődni, hogy hangzásban most érkeztünk meg a 80-as évek elejére, és valóban, sok fúziós zenét, jazzt és soult hallgattunk ebből az időből, amelyek modernebb gitár- és szintihangzásai hallatszódnak is a Budai Popon. Ahogy az is, hogy a dobosunk, Simon Bálint rengeteg hiphopot és punkot hallgat, Weil András pedig, aki ennek a lemeznek a billentyűse és a producere is volt, a régi progresszív rock (Yes, ELP, Pink Floyd) mellett sok modern zenét. A Játék kapcsán például a Khruangbin pszichedelikus zenekar neve merült fel, mert az ő dalaikon is pregnánsan egy grúv vonul végig.

MN: Véget ért a vintage láz?

Vitáris Iván: A vintage láz a harmadik lemezünkön, a The All Right Nowson csúcsosodott ki. Ott figyeltünk rá, hogy minden összetevő rozsdás, régi, és kicsit szar legyen. A negyedik lemezen, az Exotic Post Traumaticon kezdtünk tudatosan új utakat keresni, mert az addigi dalszerzési formulákon túlnőtt a zenekar, és meg is változtunk. Azóta más formákban, hangzásokban is gondolkodunk. Az Exotic Post Traumatic jó értelemben vett vadhajtás, amelyen rengeteg jó ötlet volt – elektronikus megoldások, pedálhasználat, gitározás –, de ezek csak a Budai Popon kerültek a helyükre. Állandó problémám volt például, hogy mindent beleadtam a dalok feléneklésébe, de a lemezeken szétkompresszált és lenyomott volt az ének. Most ezt is sikerült megoldani. Sokat kísérleteztünk a járvány alatt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.