Interjú

„Bezárult a rockterpesz”

Balla Máté és Vitáris Iván – Ivan and the Parazol

  • Soós Tamás
  • 2021. július 21.

Zene

Néhány sláger után végre egy teljes nagylemezt szentelt az Ivan and the Parazol a magyar nyelvű daloknak, a korong július 15-én LP-n jelent meg, digitálisan pedig nyár végén lesz elérhető. Az egyik legsikeresebb fiatal magyar rockzenekar gitárosával és énekesével a vintage lázuk elmúlásáról, az LGT örökségéről és a Budai Popig vezető rögös útról beszélgettünk.

Magyar Narancs: Los Angelesben, egy neves amerikai producerrel vettétek fel az előző lemezt, amivel nyilván a nemzetközi pozícióitokat is erősíteni akartátok. Most kijöttetek egy magyar nyelvű albummal, amely régi magyar beat- és rockzenékig nyúl vissza inspirációért. Éles váltás, még ha voltak is előzményei.

Vitáris Iván: Nem a zenében vagy a nyelvben történt éles váltás, hanem a felállásban. Ez már nem az a zenekar. Sajnos a basszusgitárosunk, Tarnai János nem koncertezhet velünk a betegsége miatt – ettől még tagja a zenekarnak –, Beke István billentyűstől pedig az évek óta húzódó zenei és egyéb nézetkülönbségek miatt megváltunk tavaly. A járványidőszak számunkra arról szólt, hogy újraértelmezzük a zenekart. Nem adtuk fel a nemzetközi céljainkat, de úgy éreztük, itthon is nyitni kell a közönség felé. Ezt a lemezt rég meg kellett volna csinálnunk – a dalok 2018 óta értek –, de csak akkor tudtuk, amikor az új felállás összecsiszolódott.

Balla Máté: Régóta beszélgettünk róla, hogyan tudnánk megszólalni az anyanyelvünkön, és mostanra vált a zenekar gondolatisága annyival komplexebbé, hogy így tudtuk a legjobban kifejezni magunkat. Az elmúlt években bátrabbak lettünk a dalszerzésben, és zeneileg is nyitottabbá váltunk. Régebben a rockban ástam magam egyre mélyebbre, most több soult, funkot, jazzt hallgattam. Az új lemezen a Tartozom még például tiszta afrikai funk rock.

Vitáris Iván: A zenészkollégák azzal szoktak viccelődni, hogy hangzásban most érkeztünk meg a 80-as évek elejére, és valóban, sok fúziós zenét, jazzt és soult hallgattunk ebből az időből, amelyek modernebb gitár- és szintihangzásai hallatszódnak is a Budai Popon. Ahogy az is, hogy a dobosunk, Simon Bálint rengeteg hiphopot és punkot hallgat, Weil András pedig, aki ennek a lemeznek a billentyűse és a producere is volt, a régi progresszív rock (Yes, ELP, Pink Floyd) mellett sok modern zenét. A Játék kapcsán például a Khruangbin pszichedelikus zenekar neve merült fel, mert az ő dalaikon is pregnánsan egy grúv vonul végig.

MN: Véget ért a vintage láz?

Vitáris Iván: A vintage láz a harmadik lemezünkön, a The All Right Nowson csúcsosodott ki. Ott figyeltünk rá, hogy minden összetevő rozsdás, régi, és kicsit szar legyen. A negyedik lemezen, az Exotic Post Traumaticon kezdtünk tudatosan új utakat keresni, mert az addigi dalszerzési formulákon túlnőtt a zenekar, és meg is változtunk. Azóta más formákban, hangzásokban is gondolkodunk. Az Exotic Post Traumatic jó értelemben vett vadhajtás, amelyen rengeteg jó ötlet volt – elektronikus megoldások, pedálhasználat, gitározás –, de ezek csak a Budai Popon kerültek a helyükre. Állandó problémám volt például, hogy mindent beleadtam a dalok feléneklésébe, de a lemezeken szétkompresszált és lenyomott volt az ének. Most ezt is sikerült megoldani. Sokat kísérleteztünk a járvány alatt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.