Interjú

„Bezárult a rockterpesz”

Balla Máté és Vitáris Iván – Ivan and the Parazol

  • Soós Tamás
  • 2021. július 21.

Zene

Néhány sláger után végre egy teljes nagylemezt szentelt az Ivan and the Parazol a magyar nyelvű daloknak, a korong július 15-én LP-n jelent meg, digitálisan pedig nyár végén lesz elérhető. Az egyik legsikeresebb fiatal magyar rockzenekar gitárosával és énekesével a vintage lázuk elmúlásáról, az LGT örökségéről és a Budai Popig vezető rögös útról beszélgettünk.

Magyar Narancs: Los Angelesben, egy neves amerikai producerrel vettétek fel az előző lemezt, amivel nyilván a nemzetközi pozícióitokat is erősíteni akartátok. Most kijöttetek egy magyar nyelvű albummal, amely régi magyar beat- és rockzenékig nyúl vissza inspirációért. Éles váltás, még ha voltak is előzményei.

Vitáris Iván: Nem a zenében vagy a nyelvben történt éles váltás, hanem a felállásban. Ez már nem az a zenekar. Sajnos a basszusgitárosunk, Tarnai János nem koncertezhet velünk a betegsége miatt – ettől még tagja a zenekarnak –, Beke István billentyűstől pedig az évek óta húzódó zenei és egyéb nézetkülönbségek miatt megváltunk tavaly. A járványidőszak számunkra arról szólt, hogy újraértelmezzük a zenekart. Nem adtuk fel a nemzetközi céljainkat, de úgy éreztük, itthon is nyitni kell a közönség felé. Ezt a lemezt rég meg kellett volna csinálnunk – a dalok 2018 óta értek –, de csak akkor tudtuk, amikor az új felállás összecsiszolódott.

Balla Máté: Régóta beszélgettünk róla, hogyan tudnánk megszólalni az anyanyelvünkön, és mostanra vált a zenekar gondolatisága annyival komplexebbé, hogy így tudtuk a legjobban kifejezni magunkat. Az elmúlt években bátrabbak lettünk a dalszerzésben, és zeneileg is nyitottabbá váltunk. Régebben a rockban ástam magam egyre mélyebbre, most több soult, funkot, jazzt hallgattam. Az új lemezen a Tartozom még például tiszta afrikai funk rock.

Vitáris Iván: A zenészkollégák azzal szoktak viccelődni, hogy hangzásban most érkeztünk meg a 80-as évek elejére, és valóban, sok fúziós zenét, jazzt és soult hallgattunk ebből az időből, amelyek modernebb gitár- és szintihangzásai hallatszódnak is a Budai Popon. Ahogy az is, hogy a dobosunk, Simon Bálint rengeteg hiphopot és punkot hallgat, Weil András pedig, aki ennek a lemeznek a billentyűse és a producere is volt, a régi progresszív rock (Yes, ELP, Pink Floyd) mellett sok modern zenét. A Játék kapcsán például a Khruangbin pszichedelikus zenekar neve merült fel, mert az ő dalaikon is pregnánsan egy grúv vonul végig.

MN: Véget ért a vintage láz?

Vitáris Iván: A vintage láz a harmadik lemezünkön, a The All Right Nowson csúcsosodott ki. Ott figyeltünk rá, hogy minden összetevő rozsdás, régi, és kicsit szar legyen. A negyedik lemezen, az Exotic Post Traumaticon kezdtünk tudatosan új utakat keresni, mert az addigi dalszerzési formulákon túlnőtt a zenekar, és meg is változtunk. Azóta más formákban, hangzásokban is gondolkodunk. Az Exotic Post Traumatic jó értelemben vett vadhajtás, amelyen rengeteg jó ötlet volt – elektronikus megoldások, pedálhasználat, gitározás –, de ezek csak a Budai Popon kerültek a helyükre. Állandó problémám volt például, hogy mindent beleadtam a dalok feléneklésébe, de a lemezeken szétkompresszált és lenyomott volt az ének. Most ezt is sikerült megoldani. Sokat kísérleteztünk a járvány alatt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

És meghalni a gyönyörtől

„A fájdalom politikai kérdés, a gyönyör politikai kérdés” – okítja a haldokló Mollyt (Michelle Williams) egy gyönyörű leszbikus (Esco Jouléy), aki egy személyben radikálisan szabad szexuális felfedező és empatikus szociális munkás is.

Végtére is a gyerek az első

Lehet-e hazugságra építeni értelmes életet, főleg másokét, a családtagjainkét, a gyerekünkét? Persze kizárólag az ő érdekükben! Van-e olyan érdek, ami fontosabb, mint az igazság?

Kísérleti fizika

Öveges József fizikus, piarista szerzetes, tanár, mondhatni mé­dia­­sztár volt a hatvanas–hetvenes években. Közvetlen stílusban, élvezetesen előadott ismeretterjesztő előadásai és a közben bemutatott kísérletek tették ismertté.

Micimackóék felnőttek

Ládaasztal a fő díszletelem a Három Holló pincehelyiségének apró színpadán, olyan, amilyenek mellett a fesztiválokon szoktunk iszogatni. Körülötte jégkockához hasonló, hol egységes kékben, hol különböző színekben pompázó ülések. Gyerekként nem egészen így képzeltük a Százholdas Pagonyt.

A ház torka

Egy Pireneusok mélyén megbújó faluban, a Clavell házban a család egyik nőtagja éppen haldoklik. Hörgő, bűzölgő, démonisztikus tusa ez, pokoli gyötrelem. Nem véletlenül gondolunk a pokolra és érezzük meg egy földöntúli lény jelenlétét.

Mi a művészet?

Hazánk kulturális miniszterének, Hankó Balázsnak – aki a 2023-as és a 2024-es szja-bevallásának „munkáltató” rovatába is „Kultúrális és Innovációs Minisztériumot” írt – érezhető, napi gondjai vannak a nyelvhasználattal.

A javaik és az életük

Válaszolnak… Az a legjobb ebben a szánalmas bolhacirkuszban, hogy válaszolnak, és megmagyarázzák. Hogy az nem is úgy van, mert nem is az övéké, csak épp náluk van, valahogy. Bérelték, lízingelték, amikor egy percre nem figyeltek oda, a nyakukba akasztotta valaki vagy valami. Néztem a tájat, és rám esett, a Jane Birkin meg a táskája, szerencsére nem az egész Gainsbourg család, gyerekkel, kutyával, szivarral.

Honfiak  

–Librettó–

(A helyszín az első négy felvonásban mindvégig a miniszterelnök dolgozószobája.)

Nemcsak a hősök arcai

82 éve, 1943. április 19-én kezdődött, és szűk egy hónapig tartott a varsói gettófelkelés. Miközben a nácik leszámoltak az alig felfegyverzett lázadókkal, porig rombolták a zsidók számára kijelölt városrészt, a túlélőket pedig haláltáborokba küldték, Varsó többi része a megszállás hétköznapjait élte. Hogyan emlékezik ma Lengyelország a világháború alatti zsidó ellenállás legjelentősebb mozzanatára?

„A legkevésbé sem keresztényi”

A nyugati populista mozgalmak és pártok a kereszténység kifacsart értelmezését használják fegyverként a hatalomért folytatott harcban, miközben a hagyományos kereszténydemokrácia identitásválságba került. A Princeton University professzora arra is figyelmeztet: legalább mi ne beszél­jünk szélsőjobboldali „hullámról”.

Mindenki hibázhat

Nem állítható, hogy a KSH direkt hamisítana adatot a szegénységi mutatók kiszámításánál. Mégis, valahogy mindig a „kellő” irányba mutatnak a számok.