NYÁRI PROGRAMAJÁNLÓ - Rés a présen

„Bizonyos szempontból”

  • rés a présen
  • 2024. június 26.

Zene

Pettik Ádám énekes, Besh o droM

rés a présen: Ezen a nyáron is végigjárjátok a fesztiválokat?

Pettik Ádám: Igen. 25 éves a zenekar, találkozni lehet velünk – hogy csak a kedvenceinket említsem – az Ördögkatlanon és a Fishingen, és megtartjuk a megszokott nyári zsúrt is a Kobuci Kertben, ahol igazán otthon vagyunk. Remélem, szinte az összes koncertre eljöhet a sógorom (Barcza Gergő fúvós – a szerk.) is Jeruzsálemből, de most nem túl biztató a helyzet arrafelé.

rap: Ilyenkor Bristolból térsz haza a magyar közönségnek játszani.

PÁ: És nagyon örülök neki, mert ha már nem tudtuk elképzelni, hogy itt neveljük fel a gyermekeinket, mégsem kellett mindent itt hagynunk. Szerencsére nem csak nyáron vannak koncertek, ezért évad közben színházba is gyakran eljutok itthon, ami szintén nagyon fontos nekem. Bizonyos szempontból sosem költöztem el, alkotunk még itthon, itt él a barátaim, alkotótársaim többsége, a nyelv is ideköt. A bristoliakkal keveset zenélek, pedig jók ők is, de a nyarakat Magyarországon töltöm a Besh o droM miatt. A brit útlevelemnek szinte csak a határon veszem hasznát, mert előbb átjutok, mint személyivel.

rap: Volt egy koncert a Bakáts téren, amelyet nem ír le eléggé a fúziós jelző. Hogy sikerült ilyen széles együttműködést színpadra vinni?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.