A kanadai zenekar neve az Arcade Fire árnyékában talán kevésbé cseng ismerősen, pedig amolyan indie szupergroupról van szó, melynek folyamatosan változó felállásában megtaláljuk a Stars és a Metric zenekarok énekesnőit, valamint a pár hónapja saját albummal jelentkező Feistet is.
A Kevin Drew vezette csoportosulás a Hug of Thundert megelőzően négy, aránylag korrekt lemezt tett le az asztalra – a legutóbbi bő hét éve jelent meg. 2011-ben a projekt tetszhalottá vált, részben a számos tag számtalan egyéb elfoglaltsága miatt, ám két évvel ezelőtt ismét elkezdtek csörögni a telefonok, a lényeget pedig Andrew Whiteman basszusgitáros fogalmazta meg a legjobban: „Olyan ez a zenekar, mint a maffia. Egy életre benne maradsz.” Drew és tucatnyi társa a 2015-ös párizsi merényletek hatására kezdett bele az új albumba (aztán az idén épp a robbantásos Ariane Grande-koncert másnapján léptek fel Manchesterben), ami szomorú számokat sejtet, de erről szó sincs: a hangulat végig emelkedett, a hangszerelés lenyűgöző, és a dalok is parádésak. Folyamatosan váltakoznak a férfi és női énekhangok, de a sok résztvevő ellenére is egységes a produkció, a bombasztikus barokk-pop dalok hallatán pedig olyan szintén nagy létszámú kollektívák jutnak eszünkbe, mint a Polyphonic Spree vagy éppen az Arcade Fire. Ha lehet legjobb dalt választani, akkor az talán a Skyline, bár a remek fúvósokkal megtámogatott Victim Lover vagy a Syd Barrettet is megemlítő címadó dal is nagyszerű. És persze a maradék kilenc számra sem lehet panasz, úgyhogy azt hiszem, fél éve kissé elhamarkodottan előlegeztem meg az év lemeze titulust az Elbow-nak ugyanezeken a hasábokon.
Arts & Crafts, 2017
