mi a kotta?

Ciao, Ragazzi!

  • mi a kotta
  • 2018. április 22.

Zene

Ő volt a leghíresebb kasztrált énekesek tanára és pár éven át Händel londoni operavállalkozásának első számú riválisa, Metastasio korai munkatársa és pártfogója, s általánosságban a barokk opera emblematikus alakja. Az 1768-ban, vagyis éppen 250 éve elhunyt Nicola Porpora neve sokunk számára ismerős lehet, ám a nápolyi mester műveit csak mostanában kezdik előhordani az operairodalom távoli, külső raktárépületeiből, amelyeket még a 18. század végén béreltek ki a megelőző évszázadok többezernyi operája számára. Ez olyan énekeseknek köszönhető, mint például Julia Lezsnyeva vagy a kontratenor Franco Fagioli (képünkön), akik jövő csütörtökön a Cappella Gabetta kíséretében fognak koncertet adni a Zeneakadémián (március 29., fél nyolc). A program most egy Porpora-motetta, Pergolesi Stabat matere és két Vivaldi-kompozíció mellett mindazonáltal egy Porporánál is kevésbé ismerős művészetű barokk kismestert is elénk idéz majd: az ugyancsak nápolyi Angelo Ragazzit, akitől egy hangszeres mű, a G-dúr szonáta hangzik fel ezen az estén.

„Hallja maga zenetörpe, maga mer valakit tudatlanságának palástolására bemártani? Méghozzá Haydn urat, a segédemet! Hát tud maga számozott basszust transzponálni? Tud szabadon rögtönözni? Tud-e kadenciákat és moduláló recitativókat rögtönözni? Takarodjék házamból, ne is lássam többé! Ennek a fiatalembernek a nevét egész Ausztria és Itália fogja ismerni, amikor a magáét már a kakasok sem kukorékolják!” Állítólag ilyesforma kirohanással védte meg egy énekes igaztalan panaszaival szemben az idős Porpora a maga inasát és billentyűs kisegítőjét, az ifjú Joseph Haydnt. Haydn utóbb élete során mindvégig hálával emlegette Porporát, azt vallván, hogy a zeneszerzés igazi alapjait az ő szolgálatában sikerült elsajátítania. A bécsi mester három szonátáját szerdán a kiismerhetetlenül és megunhatatlanul tökéletes Grigorij Szokolov játssza majd el nekünk idei budapesti zongoraestjének első felében (Nemzeti Hangversenyterem, március 28., fél nyolc).

Ez a két koncert még a Budapesti Tavaszi Fesztivál esedékes beköszönte előtt vár reánk, érzékletes jeléül annak, hogy ma már nem is olyan könnyű megállapítani, mikor is van fesztiváli dömping, s mikor csupán megszokottan bőséges túlkínálat a budapesti koncerttermekben. A nyitókoncert ezúttal Liszt Ferenc Szent Erzsébet legendájának megszólaltatása lesz, mely nagyszabású mű 1865-ös pesti ősbemutatóját annak idején e (túl)lelkesült szavakkal méltatta az oratórium szövegét magyarító Ábrányi Kornél: „A fentebbi nap Magyarország műtörténetében a legfényesebb, a legdicsőbb s a legmesszebbre kiható lapot fogja képezni.” Mi most ennél valamelyest mértéktartóbb tenorban mindössze egy remek koncerttel kecsegtetnénk az olvasót, ahol is Hamar Zsolt vezényletével, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Nemzeti Énekkar és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkarának részvételével s az énekes szólisták közt mások mellett Albert Pesendorfer és Markus Werba közreműködésével ígérkezik majd „nagyszerű lelkesülési pillanat” (Nemzeti Hangversenyterem, március 30., hét óra).

Figyelmébe ajánljuk

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.