Lemez

Dés László Free Sounds Quartet: Capricci

Zene

„Azért Dés csak egy van” – mondja a hallgató a felismerés örömével a lemez első számának bevezető taktusai után, amikor megszólal a szopránszaxofon. A Dimenzió és a Trio Stendhal óta a legszélesebb közönség számára is ismerős, jellegzetes, törékeny, álmodozó, de mindig világos, lendületes, a többieknek utat mutató hang. Azután a fejéhez kap, dehogyis egy, hiszen a hazai ütőhangszeres palettán ugyancsak jellegzetes saját színt kikeverő Dés András is tagja a kvartettnek. A további két tag is inkább András korábbi együtteseiben szerepelt: Fenyvesi Márton és Lukács Miklós. A lemez arra a paradoxonra épül, hogy nem témákat, és végképp nem feldolgozásokat játszanak, a négy „szabad hang” csak improvizál. Tizenhárom rövid, rögtönzött darabot hallunk, amelynek talán utólag, talán az első elképzelés szakaszában a klasszikus zenei műformák és modusok címeit adták (a Marionetta kivételével). Az Adagio, a Rondo stb. szerzői utasításként szokott a kotta élére kerülni, de itt nincs kotta, de van annyi szerző, ahány hangszeres. A capriccio annyiban tér el a jazzben gyakori „ad lib” megjelöléstől, hogy ironikus, szeszélyesen változó jelentést is hordoz. A kollektív rögtönzést a tagok pompásan kimaxolják, mind csupa akció és reakció, oda-vissza játékok és a zenei kommunikációban össze-, majd megint szétkapcsolódó dallam, akkord és ritmus. Dés László fantáziája kifogyhatatlan (többnyire őt sejtem a témák indítása mögött), Fenyvesi pedig, aki fantasztikus alkotóként itt is megtalálta a helyét gitáros-effektes és zenei rendezői minőségben, most is váratlan dolgokat produkál. Lukács Miklós nemcsak cimbalmos, hanem olyan alázatos muzsikus, aki keveset beszél, de sokat mond. Dés András ritmusai tartják össze a kicsit ködös, helyenként éteri hangképet, amit érdemes fejhallgatón élvezni.

Tom-Tom Records, 2019

 

Neked ajánljuk