Dolgozik a fűrész - Underworld, Samim, Bunny Lake (Lemez)

  • - minek -
  • 2008. január 10.

Zene

Underworld: Oblivion With Bells Az Underworld úgyszólván megkerülhetetlen név az elektronikus tánczene világában, minimum a kilencvenes évek eleje óta - más kérdés, hogy az intézménynek kijáró tekintély és a legendának szóló érdeklődés nem jár ezzel arányos befolyással. Már persze ami az új irányzatokat és a műfaj innovációját illeti: köztünk szólva a zenéket bütykölő kollégák már egy jó ideje szart sem törődnek azzal, mit csinál mondjuk az Underworld (vagy a Chemical Brothers vagy a Prodigy).

Underworld: Oblivion With Bells Az Underworld úgyszólván megkerülhetetlen név az elektronikus tánczene világában, minimum a kilencvenes évek eleje óta - más kérdés, hogy az intézménynek kijáró tekintély és a legendának szóló érdeklődés nem jár ezzel arányos befolyással. Már persze ami az új irányzatokat és a műfaj innovációját illeti: köztünk szólva a zenéket bütykölő kollégák már egy jó ideje szart sem törődnek azzal, mit csinál mondjuk az Underworld (vagy a Chemical Brothers vagy a Prodigy). Alighanem csak az első lemezükre (Dubnobasswithmyheadman) mondhatjuk azt, hogy trendet diktált, a többi már mind-mind a saját öntörvényű világukban született - a Born Slippy például nyilván folytathatatlan, meg köztünk szólva, kissé fárasztó is, de hihetetlen népszerűséget szerzett nekik. Popsztárok lettek immár a szcénán túl is, s akkor már oly mindegy, mit lép erre a konkurencia. Az új lemezen is tulajdonképpen sikerrel alkalmazzák a bevált receptet: Hyde szövegeiben keverednek a saját szerzeményű költői lelemények meg a mindenhonnan összeguberált szövegtöredékek, de az egész szépen összeforr a zenével. Abból meg akad ilyen is, olyan is: az epikusan hosszú számok takarékos house-alapokon kúsznak tovább, máshol (az album előrehaladtával egyre inkább) kis ambient/downtempo lassúkat hallunk, néhol (Boy, Boy, Boy) üdítően közbeszól Karl Hyde gitárja (a legendárium szerint egykor még Debbie Harrynek is húzta). Tulajdonképpen nincs is az egésszel semmi probléma: gond nélkül meghallgatja az ember, akár többször is, bár nem igazán érzi azt, hogy eközben valami igazán fontos is történt volna. Igazi kamaraelektronika, szobazene született, néha szép pillanatokkal - olyanoknak, akik már nem egy új Dark Traint vagy King Of Snake-et várnak. Azért az az ív, amit a szinte kvázi-gregorián effektezett vokálban tocsogó feszes-funkolós house-tól (Crocodile) a triphopos zárószámig (Best Mamgu Ever) húznak, már magában megéri a figyelmet. (PIAS/Neon Music, 2007) *** és fél

Samim: Flow Samim Winiger éppen a másik véglet: a hallatlanul tehetséges fiatal svájci-iráni származású zenekészítő egyike napjaink trenddiktáló producer/dj-inek. Első maxijait még Michal Hóval közösen publikálta - az amúgy gyümölcsöző kollaborációnak gyakorlatilag Samim súlyos daganatos betegsége vetett véget, mire kilábalt belőle, már mindketten lényegében külön utakon dolgoztak (persze nem teljesen, az idei Samim-albumon is akad két közös trekk: a Springbreak és a Zleep), Samim pedig kisvártatva áttette székhelyét Berlinbe, a kortárs minimalista technoid tánczene fővárosába. Különböző jó nevű kiadóknál (Tuning Spork, Circus, Moon Harbour) megjelent, többnyire emlékezetes kiadványai nyomán kötött ki a Booka Shade/M.A.N.D.Y./DJ T kollektíva által vezetett Get Physicalnál, s itt is jött ki magisztrális, Flow című első nagylemeze. Ami, mint tudjuk, elektronikus tánczenében többnyire saját lábukon jól megálló, potenciális vagy tényleges maxiszámok gyűjteménye - itt sincs másként, de aki bírja az efféle zenéket, annak garantáltan bejön, a többieknek meg úgyis mindegy. Samim ravasz trükkje mindösszesen abban áll, hogy az obligát módon puttyogó-lüktető minimál-tech/house alapokon csavar egyet azzal, hogy beledob valami, amúgy tökéletesen szervesülő, nem tolakodó, de érzéki zenei motívumot. A Blackdeath dubos lüktetését áttöri a közel-keleti ütősök pergő ritmusa, a Setupone hűvös 4/4-es racionalitása pedig karneválba csap át. A megasláger a már sokak által hallott Heater, amelyben Samim egy vérpezsdítő latinos-harmonikás hangmintabetéttel alaposan megbolondítja a minimál-tech tortaalapot, meg persze a hallgatót. A végén jön néhány ortodoxabb, de továbbra is ravaszkodó minimál, a záró The Lickben pedig azt is megmutatja a szerző, hogy van érzéke a vokálos, soulos, a szokottnál kreatívabb r&b-s dolgokhoz is. Ki tudja, egyszer abból kell megélni. (Get Physical/Neon Music, 2007) **** és fél

Bunny Lake: The Church Of Bunny Lake Egy újabb mókás zenei mixtúra a bécsi Klein Recordstól: a már szinte veterán producer, Dr Nachtsrom és két vokalista, Suzy On The Rocks és Christian Fuchs összehozott egy bevallottan léha albumot, mely alkalmanként kifejezetten szórakoztató bír lenni. A nyersanyag alapvetően lüktető elektro/pop/house, amin keveset csodálkozhatunk, ha tudjuk, hogy a lemez producere nem más, mint Christopher Just (tudják: I'm a Disco Dancer), aki kellemesen berregő elektronikus csomagolást ad a Bunny Lake-kollektíva alapvetően bombasztikus popzenei fixációinak. A kísérlet közben azután sikerült is szinte mindenkit megidézni - a zenekar inspirációi között említi Elvist, a Velvet Undergroundot meg a Crampset, s ez nyilván így is van (habár jócskán szublimálva), de alapos hallgatás után legalább ily alappal juthat eszünkbe Giorgio Moroder, a Dead Or Alive, a Sisters Of Mercy vagy bármi posztpunk/new wave/elektropop dolog a nyolcvanas évekből. A jó kis elektrobugit amúgy korrekt dalformákban tálalják - mondjuk a dalszövegek nem túl revelatívak, viszont szinte enciklopédikus gazdagsággal tárják elénk a rock'n'roll univerzum kedvenc paneljeit. Néhány kifejezetten ütős sláger (Beautiful Car Crash vagy a Ch. Just által többszörösen génkezelt kislemezsláger, a Disco Demons) mellett a többit sem veti ki a lejátszó, ugrálni meg remekül lehet rájuk, csak fel ne rúgjuk az ajándék plazmatévét. (Klein Records/Deep Distribution, 2007) *** és fél >

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Érzések és emlékek

A magyar származású fotóművész nem először állít ki Budapesten; a Magyar Fotográfusok Házában 2015-ben bemutatott anyagának egy része szerepel a mostani válogatásban is, sőt a képek installálása is hasonló (ahogy azonos a kurátor is: Csizek Gabriella).

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Akkor és most

Úgy alakultak dolgaink, hogy az 1991-ben írt, a 80-as évek Amerikájában játszódó epikus apokalipszis soha korábban nem volt számunkra annyira otthonos, mint éppen most. Néhány évvel ezelőtt nem sok közünk volt az elvekkel és mindennemű szolidaritással leszámoló, a nagytőkét a szociális háló kárára államilag támogató neoliberalizmushoz.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.