Bérelt helye van a legtöbbször megfilmesített irodalmi művek között, a mozgókép őskorától tavalyig közel hússzor vitték vászonra, köztük olyan nagyágyúk, mint Meyerhold - aki a rendezés mellett Lord Henryt is eljátszotta; az "ördög ügyvédje" szerepben később is jeles színészek mutatkoztak: az itt látható Colin Firth mellett John Gielgud, Malcolm McDowell vagy Lugosi Béla (Deésy Alfréd 1918-as adaptációjában, Az élet királyában). Nemcsak a feldolgozások mennyisége, hanem műfaji változatossága is figyelemre méltó: a horrorverziókat még magyarázhatja az, hogy Oscar Wilde regénye kétségtelenül kötődik a gótikus hagyományhoz, de találunk itt pornót, sőt melegpornó-áldokumentumfilmet is.
Mindennek nem volna különösebb jelentősége, ha Oliver Parker tavalyi dobása kicsivel is jelentősebb lenne. De filmjét elnézve az a benyomásunk, hogy az alkotóknak az égvilágon semmi nem jutott eszükbe a Dorian Gray arcképéről, kínjukban végigpörgették hát az összes előzményt, és mindegyikből loptak valamit (igen, a melegpornóból is). Persze nem feledkezve meg a Dr. Jekyll és Mr. Hyde-ról, s a Veszedelmes viszonyokból is sikerült néhány motívumot újrahasznosítani.
A förtelmes bűnök, amelyek legtöbbjére a regény csak utal, itt sorra megjelennek, de nem ám a maguk nyers valójában, inkább módfelett artisztikusan, királygiccs formátumban. Oliver Parker a regény figuráival is elégedetlen volt: nála Gray nem üresfejű, unatkozó fiatalember, aki alig várja, hogy megrontsák, hanem ártatlan áldozata a gonosz Lord Henry mesterkedéseinek. Wilde századvégi (1890) Faust-parafrázisának amúgy ő volna a legérdekesebb alakja: a szalonok ördöge, aki nagy hangon hirdeti, de maga csak óvatos duhajként gyakorolja az "új hedonizmus" vallását, s alighanem az a legfőbb bűne, hogy a lelkét is eladná egy szellemes riposztért, ütős paradoxonért. Hiába jó Colin Firth, ha az alkotók azt értették modernizálás alatt, hogy ma már ki lehet tenni a vászonra azt, amire a szerző 120 éve csak célozgatni mert - na persze a gyilkosság kivételével, mert azt már akkor is elfogadhatóbb volt ábrázolni, mint a homoszexualitást vagy a gangbanget. Valójában egy lépést sem kellett volna tenniük az aktualizálásért, hiszen Wilde hősében, aki megszállottan, a mások élete árán is ragaszkodik a fiatalsághoz (vagy legalább a látszatához), viktoriánus jelmezben is korunk édes gyermekére ismertünk volna.
A Budapest Film bemutatója
