A darab a hírneves, akkor húszéves (!) énekesnő, Maria Malibran személyére szabottan készült, és 1828-ban mutatták be nagy sikerrel a párizsi Olasz Színházban. Még nem a "francia nagyopera" zsánerében fogant - Rossinit imitáló "félkomoly" (semiseria) bel canto opera. Az előadásba bele is került egy Rossini-ária az Otellóból - állítólag már az ősbemutatón -, egy másik, Miranda cavatinája pedig Halévy (Shakespeare nyomán írt) Viharjából, amely úgy koronázza meg a finálét, mint Rossini Hamupipőkéjének Non più mesta áriája.
Malibrant napjaink csodája, Cecilia Bartoli képviseli, aki könnyed futamokban szánkázik föl s alá a csaknem három oktávot átfogó szólamban. Egyébként is tüneményesen adja elő a falusi lányka bugyuta történetét, akit meg- és feleségül kíván a gazdag gróf, s egy szakítási hűhó után elmegy érte a falujába (hogy kiteljék a második és harmadik felvonás is).
A zene élvezhető - másodlagos frissességû Rossini -, a játék is az: Moshe Leiser és Patrice Caurier modern környezetben és képregénystílusban rendezte meg, sok humorral és iróniával (egy képkeretben még a megismerkedés előtörténetét is levetítik) - a ruhák többe kerülhettek, mint máshol egy egész évad. A tenor, John Osborn szintén márka.
A historikus hangszereken játszó zenekar élén Fischer Ádám áll, és elegáns, szellemes, csipkelődő modorban vezényli le a produkciót, amely a darab előadás-történetét tekintve kétségtelen etalon.
DECCA/Universal, 2010, 2 DVD
