Ismét le voltam maradva egy brosúrával, most pótolom be, már amennyire. A brosúra neve Loreena McKennit. Nem mentegetőzés, de gondolom, nem vagyok egész egyedül errefelé ezzel a lemaradással. Pedig aki vevő arra az időtlen szépségre, amit mondjuk a 70-es évekből a Rennaisance együttesnél, vagy hogy közelebbre nézzünk, a Dead Can Dance-nél lehet megtalálni, az nyugodtan keresgélhet Loreena McKennit körül is - több kelta hagyományra és erősebb irodalmi kötődésre lel majd, mint a DCD-nél, de csalódni nem fog.
A keresgélést legegyszerűbb a friss holminál kezdeni, amit ez esetben úgy hívnak, The Book Of Secrets. A titkok könyve. Már két hete övé a Billboard világzenei listájának első helye, ha ez számít valamit. Nem feltétlenül kell hogy számítson, bár annyit mindenesetre jelez: üzletileg rendben lévő produkció ez - szavam rá, zeneileg is. Loreena McKennit a world music kategóriába sorolt azon kevés női személyek egyike, akik nemcsak a hangjukkal tudnak bánni, nemcsak zenének tudnak életet adni, nemcsak szárnyalni képesek, hanem van fogalmuk a lemezipar működéséről is.
Majdnem úgy csinálta, mint Lagzi Lajcsi, aki minden eladott mulatós kazettával szert tett egy lakcímre is, a címlista pedig nagyon hasznos, azzal már lehet kezdeni valamit. Azt persze kétlem, hogy odahaza, Kanadában, Loreena McKennit is klassz kocsik sorsolásával ösztönözte volna népét, az viszont tény, hogy ő is kicsiben indult, az utcán zenélt; akinek a lábát megállította a csilingelő hang, és megvette az első, kilencszámos kazettát, az ha nem is hivatalosan, de tagja lett egy címlistán materializálódó rajongói körnek. Ezt a bizonyos Elemental című kazettát 1985-ben adta ki saját - akkor még egyszemélyes - cége, a Quinlan Road, aminek a megalapításához egy Hogyan csináljuk és adjuk el saját felvételeinket című könyvből merített bátorságot. Addigra a manitobai préri egyik kisvárosából, Mordenből az ontariói Stratfordba költözött, ahol Shakespeare ugyanúgy anyanyelv, mint az angliaiban, ott is van fesztivál meg minden, énekesként, zenészként, színészként Loreena is részese volt előadásoknak (A vihar, 1982, Két veronai nemes, 1984).
Az első kazettát, nem találjátok ki, a második követte (To Drive The Cold Winter Away, 1987, karácsonyi dalokkal). Harmadik nekifutásra (Parallel Dreams, 1989), az övéhez hasonló kis terjesztők segítségével hónapok alatt harminc-negyven ezer példányig jutott. Nem részletezem, azóta - a kanadai Warner közreműködésével - világszerte több mint négymillió lemezt adott el. A Book Of Secrets a hetedik a sorban - az említetteken kívül ott van még a The Visit (1991), a The Mask And Mirror (1994) és az A Winter Garden: Five Songs For The Season (1995) -, a Quinlan Road már londoni irodát is nyitott, internetes lapjára állítólag ötezren néznek be naponta, megy az üzlet.
Amit pedig eladnak, az mélyen megélt, ihletett dalok sora. Az ihletet a keresés hívja elő. Loreena McKennitt könyveket olvas, 15. századi spanyol költőket, angol romantikusokat, szufi filozófiát, utazik, kelta ősei nyomában, Írország, Galícia, és tovább, Marrakesh, Velence, Isztambul, Kaukázus, Szibéria, embereket, tájakat, épületeket lát, zenéket hall, jó utazóként jegyzeteket készít, benyomásokat raktároz, ezek idővel dalokká, lemezekké rendeződnek, egy világ van bennük, végtelenül gazdag és összetett, kelet, közép és nyugat, kiismerhetetlenül rejtélyes és felfedezésre váró. Egy jó utazónak nincsenek rögzített tervei és nem feltett szándéka megérkezni - Lao Ce írta ezt jó kétezerötszáz éve. Ezzel a mottóval indítja új lemezét Loreena McKennit. Ideje nyomába eredni.
Sz. T.
Quinlan Road/Warner
