A legendás dzsessz-punk banda alapító, dobos tagjával év végén, az A38-on beszélgettünk a rájuk aggatott címkékről és a testvérviszályról, de szóba kerültek a kanadai sörgyártás égető kérdései is.
Évekig úgy tűnt, hogy James Shaw szereplése a Hotflushnál átjárót hivatott nyitni a dubstep és közeli rokonai egykori fellegváraként tiszteletben tartott kiadó és a legmodernebb berlini technovariánsok közt.
40 százalék - alig néhány órával a Pannon Filharmonikusok sorozatindító budapesti koncertjét megelőzően ennyire becsülte a zenekarral való összecsiszolódottság mértékét az együttest tavaly óta irányító Bogányi Tibor.
November 24-ével kezdve három estén át vezényli a Művészetek Palotájában a Budapesti Fesztiválzenekart a világhírű francia dirigens. A műsor Brahms III. szimfóniájából, Schumann a-moll zongoraversenyéből és A messinai menyasszony nyitányából áll.
A minden évben milliószor lejátszott karácsonyi popklasszikusok nagyobb fejfájást tudnak okozni, mint szüleink lelkesen összekontárkodott, méregerős tojáslikőrje. Ezt az öt dalt azonban szívesen ismétlőre raknánk a fenyőfa alatt.
Az év elején, tizenkilenc év után elhagyta a zenekart Molnár "Cseresznye" Levente gitáros; azóta utódjával, Sidlovics "Sidi" Gáborral már készült három klip, másfél nap alatt aranylemez lett az új, Rockmafia Debrecen című nagylemez, és elkezdődött az év végi arénaturné is. A zenekarvezetővel volt miről beszélgetnünk.