Sziget-melléklet

Forrás és vidéke

Világzene

  • - kovácsy -
  • 2013.09.01 14:07

Zene

Számos régi ismerős, jól bevált sikerzenekar egyfelől, az újoncok körében pedig Kelet-Európa viszi a prímet - első ránézésre ez a Sziget idei világzenei programjának lényege.

Aki inkább az újdonságokra kíváncsi, jól teszi, ha korán érkezik a Világzenei Nagyszínpad (VN) elé. Habár valamelyes kárpótláshoz kései órákon is hozzájuthat az idén egy török szeszmárka nevét viselő Yeni Raki Roma Sátorban (RS), sőt bele is feledkezhet a gonosz ital élvezetébe, ha netán túl fájdalmasnak érzi régi kedvencei távolmaradását - itt ugyanis lényegében újoncokból áll a fellépőgárda.

augusztus 7.

szerda

A tavalyi újítás, miszerint naponta öt fellépő tapossa egymás sarkát a színpadon, most csak utalásszerűen bukkan fel, mégpedig éppen az első napon, amikor köny-nyen úgy járhatunk, mint az elmúlt évben a másodikon. Akkor a Salamon-szigetekről érkezett Narasirato együttes képviselte az idő előtti egzotikumot. Komoly érdeklődő persze nem maradt le a különféle bambuszkészségek megszólaltatása érdekében kemény fizikai munkát végző zenészek produkciójáról, mint ahogy ezúttal sem ajánlatos késlekedni, hiszen a VN programja igazi különlegességgel indul. Moana & The Tribe (16.00) Új-Zélandról érkezik - vagy csak valahonnan a szomszédból, ki tudja, hiszen több mint tízéves pályafutásuk során Kanadától Hollandiáig, Tajvantól Csehországig körbeturnézták a világot. Új-Zélandról annyit legalább tudunk, hogy nagyon meszsze van, az ottani őslakosok, a maorik kultúrájáról, zenei világáról viszont ez a csapat hozza ide talán az első üzenetet. Moana Maniapoto ennek a kultúrának a kiemelkedő és sokoldalú képviselője, nemcsak énekesnő, hanem egyebek mellett jogász, dokumentumfilmes, polgárjogi aktivista is, aki ráadásul nem egyszerűen közvetíti a maori hagyományt, hanem ötvözi is különféle nyugati zenei stílusokkal. Nem lehet tudni, hogy a nagy létszámú "törzset" hányan képviselik majd a Szigeten, de joggal várható, hogy takarékos felállásban is izgalmas lesz a sajnos mindössze háromnegyed órás produkció.

Ilyen egyszerű - ezt jelenti a Tako Lako (VN, 17.00) - dán, de mégis szerb (és viszont) - együttes neve. 'k tudják, de az a lendület és elvetemültség, ami a zenéjükből árad, mégiscsak igényel némi tehetséget és kíméletlen odaadást. Ha pedig már lendületbe jöttünk, következhet egy kis katalán rumba is a La Pegatina (VN, 18.15) elővezetésében. Az irányzat meglehetősen helyhez - Barcelonához és környékéhez - kötött, de hogy a vidám, határromboló internacionalizmus meg hát a népszerűség térbeli kiterjesztése se szenvedjen csorbát, olaszul is lenyomnak egy-egy számot.

Magasról indít a másik koncerthelyszínünk is, ahol egyébként hagyományosan egyfajta keretes szerkezetben zajlanak a programok. Mindennap a Kawa Zenei Cirkusz kezd: élő zene, mutatványok, tánc, bábjáték - mégpedig az indiai Radzsasztánból, ahonnan a hagyomány szerint elindult a cigányság évszázados vándorlása. Ezután (ezelőtt?) a Snétberger Ferenc dzsesszgitáros által alapított tehetséggondozó központ 12-20 éves diákjai adnak számot nap mint nap előmenetelükről. Csak ezek után kezdődik a koncertprogram (utána pedig stílusban maradó dj-szettek következnek) - ezúttal egy fiatal holland(iai) csapat, az Amariszi (RS, 20.15) bemutatkozásával. Pop, reggae és minden bizonnyal cigány zenei motívumok állnak össze a szervezői ígéretek szerint felettébb lelkesítő egyveleggé.

Kissé meglepő, de Gitanistan Dél-Olaszországban jött létre, mégpedig a Mascarimiri (RS, 23.45) együttes jóvoltából. Nem ők az elsők (alighanem az utolsók sem), akik zenei világukat kiterjesztve fiktív országot álmodnak. ők a mediterrán térség zenéjére gyakorolt roma hatások tanulmányozása alapján teszik ezt. De ez csak a kiindulópont, amelyre a délolasz népi dallamvilág mellett punk- és dubhatások rétegeződnek, tehát megjelenik az elektronika, nem is szólva a balkáni rezes motívumokról. Várakozásaink szerint mindez nem a nagyot markolás kaotikus unalmát eredményezi, hanem friss, gazdag, élvezetes muzsikát, fülünk és egyéb testtájaink örömére. Ezt megelőzően viszont helyet kap a programban a tisztán megőrzött hagyomány is a Latcho Drom (RS, 22.00) együttes jóvoltából. A francia Lartilleux család mánus szvinget játszik, aggályosan lépdelve Django Reinhardt nyomdokaiban. Aztán ami kialakul ebből a törekvésükből másnap, amikor a VN-n a minden szívnek kedves, főként természetessége miatt megnyerő paszabi bandával, a Parno Graszttal közösen lépnek föl (18.15), az - ki tudja - tán még a jövő zenéje is lehet.

augusztus 8.

csütörtök

Mostantól csak ötre kell menni, és ez egy ennyire sűrű este után különösen megnyugtató. A lengyel Warsaw Village Band (VN, 17.00) hozza az e napra esedékes egzotikumot, amenynyiben régi népi hangszereket vonultat fel a színpadon, miközben persze ezúttal is megjelenik az elektronika, hogy az ősi - a zenekar tagjai által lelkesen kutatott - dallamokat a ma megszokott hangzásvilágba emelje. Mindehhez - nem minden zökkenőtől mentesen - egyfajta identitásféltő ideológia szolgál alapul, amely a multis-globalizációs világ körülményei között a lengyel mivolt tovatűnése miatt aggódik, ám dicséretes mértéktartással, szövegeiben olykor éppen a hagyományos vidéki élet béklyózó korlátaival szembeni szabadságtörekvések mellé állva. Túl azon, hogy mindebből nem sokat értünk majd, fontos hangsúlyozni, hogy elsősorban magáról a zenéről szól a dal, kitűnő zenészekről, különleges énektechnikáról. Ráadásul talán kiderül, hogy amellett, hogy hülyén néz ki, van-e valami értelme a suka nevű 17. századi népi hegedűféle rettentően széles nyakának, amin ráadásul nem ujjbeggyel, hanem körömmel fogják le a húrokat.

Nem is túl régen volt néhány olyan év, amikor a ska meghatározó vonulatként volt jelen a VN programjában. Nem tudom, hogy világtendencia érvényesül-e, netán csak a véletlen hozta úgy, hogy a műfajt a maga tiszta formájában most csak magyarországi legjobbja, a Pannonia Allstars Ska Orchestra (VN, 19.45) képviseli, de ne essék félreértés, a "csak" nem jelent lekicsinylést, hiszen valóban kiváló zenekarról beszélünk. Egy ideje magyar népzenei kapcsolatkeresésen is ügyködnek, de remélem, hogy mondjuk a "Magos a rutafa" kezdetű dal nem kerül be a repertoárjukba.

Régi ismerős ugyan, mégsem hagyhatom szó nélkül Rachid Taha (VN, 21.30) fellépését. Az algériai származású énekes jó pár éve, utolsó Sziget-fellépésén nem volt igazán meggyőző - bár meglepő módon rossz sem, pedig minden jel arra mutatott, hogy nincs egészen öntudatánál. Egy rokonszenves művész porba hullásán borongtam akkor, ám a hírek szerint nemhogy összeszedte magát, de újítani is tudott. Nincs mese, meg kell hát hallgatnunk Rachid Tahát.

Mindeközben az RS színpadán egy húsz éve alakult kitűnő és valamilyen felfoghatatlan okból mégis kevéssé ismert együttes taglózza le a hallgatóságot finom és meleg fegyelmezettséggel előadott szépséges beás dallamaival. A jófajta kísérletezőkkel, stíluselegyítőkkel szembeni minden tiszteletemmel együtt különleges figyelmükbe ajánlom a Kanizsa Csillagai (22.00) hagyományhű, tiszta zenéjét, amelynek a hallgatása persze távolról sem kifordult szemű áhítatot igényel, hanem egyszerre odafordulást és táncra kész nyitottságot, hogy kiadhassuk magunkból valahogyan a túlcsorduló befogadnivalót. Utánuk pedig megfelelő levezetésnek ígérkezik a Fanfara Transilvania (23.45) erdélyi családi rezesbanda - már csak azért is, hogy a további napokon értékes összehasonlító megfigyeléseket tehessünk különféle népek fúvószenei sajátosságai tárgyában.

augusztus 9.

péntek

Stúdiumainkat máris folytathatjuk: egyrészt Emir Kusturica & The No Smoking Orchestra (VN, 21.30) Szerbiából, másrészt a Tsigunz Fanfara Avantura (RS, 23.45) Lengyelországból tágítja látókörünket, tekintve, hogy egyik sem "valódi" rezesbanda. Az előbbi punkegyüttesként indult, és a gitárok, a balalajka, a billentyűk mellé afféle félvicces módon kerültek oda a csillogó fémek. Az utóbbi viszont egyfajta, kétségkívül nagyfeszültségű etnodzsesszt játszik, gyökereit tekintve egészen Törökországig, sőt a Közel-Keletig terjeszkedve. Érdekes feladat lesz kihámozni mindebből a beígért szláv romantikát.

A fesztiválozás felborít ugyan mindenféle rendet, az időét is - nem árt, ha legalább előtte sorjában haladunk. Kezdjük tehát a beszélő nevű DakhaBrakha ukrán együttessel (VN, 17.00). Hogy mi az, amit adnak-vesznek a kijevi zenészek? Helyi hagyományokat egyfelől, másrészt elektronikát és egzotikus hangszereket a világ négy égtájáról. Abból, hogy körbekoncertezték a világot, arra kell következtetnünk, hogy tudnak valamit, amit érdemes nekünk is tudomásul vennünk. A Shutka Roma Rap (VN, 18.15) két éve az RS-ben mutatkozott be. A Szarajevó melletti "cigányváros", a több tízezres Sutka fiatal rapperei akkor erőteljes hangvételükkel, frissességükkel keltettek figyelmet, és természetesen szokatlannak tűnt a mögöttük felsorakozó rezesek kontextusidegen jelenléte. Most meghallgathatjuk, mennyire fejlődőképes a furcsa kombináció.

A nap csúcspontjának ígérkezik a négy év után újra idelátogató Calexico (VN, 19.45). Annak idején kellőképpen bemutattuk őket, most legyen elég annyi, hogy latinos-countrys, de ennél pontosabban aligha körülírható, mert nagyon arizonai és nagyon karakteres zenéjükben egyszerre van jelen valami bágyadt sivatagi hangulat és az ezzel szembeforduló konok keménység. Ezek csak ködös szavak persze, a lényeg az, hogy erőteljes élményre kell számítanunk.

Az RS műsorából Juan de Lerida (22.00) fellépése tűnik izgalmasnak. Az "új flamencónak" nevezett irányzat képviselőjének játékába bekapcsolódik a színvonalas, egyszerűbben szólva szép oláhcigány zenét játszó magyar Romengo együttes is.

augusztus 10.

szombat

Aki mindent ajánl, semmit sem ajánl - ráadásul három intenzív nap után befogadóképességünk határai is lassan fölsejlenek, jöjjön hát a szigor, a kérlelhetetlenség, de a Vojasát (RS, 22.00) akkor sem hagyom! Nagyon profi, az oláhcigány zenét basszusgitár alapokon a rock felé elmozdító zenét játszanak. A helyszín különleges kínálata viszont egy bolgár zenekar, a Balkan Khans (23.45) virtuóz, sokat tapasztalt prímással, ifjú beatboxossal, dudással, billentyűssel és tapanossal (ami egyfajta nagydob). Komoly erők roncsolják majd az auráját annak, akinek van ilyenje. Akinek nincs, az meg örül.

Ha az évtizedek óta amúgy is Franciaországban élő Rachid Tahát nem számítjuk, idén csak egyetlen fellépő érkezik a VN-re Afrikából. Viszont olyan országból, ahonnan nem nagyon jutnak el hozzánk zenei exportcikkek. Zimbabwe nem sorolható a vidám helyek közé (bár mire ideérnek, talán egy el nem csalt választás kisöpri a hatalomból a vén zsarnok államfőt), a Mokoomba (19.45) zenéjén azonban ez a legkevésbé sem érződik. Victoria Fallsban, egy többszörösen határ- és vízesésközeli városban még tinédzserkorukban kezdtek játszani, vendéglátóztak, turistákat szórakoztattak. Az évek során aztán egyre távolabbi forrásokból kerekedett ki különleges stílusuk, az afro-fusion. Energikus, táncos zenéjükkel jelenleg ők számítanak Afrika déli része meghatározó zenekarának. Megszólalásuknak különleges ízt ad egyfajta romlatlan, tiszta és ősi ünnepélyesség egy-egy dalukban.

Este aztán megérkezik törni-zúzni a VN korábban már többszörösen jól bevált sikercsapata, a kőkemény, kíméletlen Leningrad (21.30). Sajátos és lehengerlő ska-punk stílusukat hallva rosszabbik énünk minden ellenállásunk dacára kicsábítja belőlünk a rosszhírű "őserő" kifejezést, mintha nem fölényesen hűvös számítás alakítaná meggyőző, jóllehet szándékolt ösztönösségüket. De ez sem számít: jó lesz majd belesodródni ebbe az örvénylésbe.

augusztus 11.

vasárnap

Még egy intenzív nap az ennyi voltig - de kit is szeressünk? A lengyel R.U.T.A. (VN, 17.00) biztos befutó, ez nem is kérdés. Nem vesztegetem a szót nevük felfejtésére, tény, hogy düh, vadság, anarchia, forradalmi hevület hevíti a zenéjüket - a "folkpunknál" lehetséges éppenséggel roszszabb kifejezés is a meghatározásukra. Említést érdemel, hogy nemes haragjukat népi hangszerek segítségével osztják meg a hallgatósággal. Mielőtt aztán az RS színpadán egy hagyományos, mondhatni, romlatlan szerb rezesbanda, a Slobodan Salijevic Orkestar (23.45) búcsúztatja a Szigetet, a VN-en igazi csemege bomlik ki a Fanfara Tirana és az immár klasszikus Transglobal Underground együttműködéséből Kabatronics (21.30) néven. Az egykori albán katonazenészek és a londoni etnoelektronikusok elismerten sikeres munkaközössége kétségkívül képes lesz még egyszer felpiszkálni megfáradt érzékeinket.

Neked ajánljuk