Lemez: Szekérrel Bécsbe (dZihan § Kamien: Refreaked)

  • 2001. március 15.

Zene

Egyet kell értenünk miniszterelnökünkkel: itt az ideje, hogy számot vessünk, mivel is tartozunk osztrák szomszédainknak. Persze a kuruc hagyomány szerint csak ólommal és hideg vassal: ugye eb ura fakó, Ugocsa non coronat, lánc csörög, haló hörög, kérjük kedves szélsőnegyvennyolcas magyar vendégeinket, hogy lopás közben is tartsanak mértéket. Pedig, lelkünkre, leszámolhatnánk már balhiteinkkel: majdhogynem tűrhetetlen, hogy véreinknek Ausztriáról folyton csak Trajcigfricig és a papírötvenes hátoldala jusson az eszükbe (esetleg mindez még Billa-szatyorral és Gorenjével súlyosbítva). Pedig valaha még együtt nyomult kart karba öltve Vak Bottyán, a süket Beethoven és a néma levente, azután összeomlott minden, és mi itt maradtunk árván, hülyén, ostobán vigyorogva és egymásra mutogatva. Ha más már nem is jutna eszünkbe szomszédainkról, azt azért jó tudnunk, hogy a tuti majdnem mindig a labancok felől érkezett hozzánk, s itt elég csak a zenére gondolnunk. Hogy ne is menjünk messzire: az osztrákok legutóbb éppen a múlt évszázad kilencvenes éveiben mutatták meg a világnak, hol is lakott ifj. és id. Johann Strauss: A Kruder & Dorfmeister kettős vezette cs. kir. invázió előtt megfeküdtek az irigy ny.-európaiak, sőt még a sovén britek is, s azóta a világ legalábbis elfogadni látszik, hogy a legfinomabb zenéket megint csak Bécsben gyártják.

dZihan & Kamien: Refreaked

Egyet kell értenünk miniszterelnökünkkel: itt az ideje, hogy számot vessünk, mivel is tartozunk osztrák szomszédainknak. Persze a kuruc hagyomány szerint csak ólommal és hideg vassal: ugye eb ura fakó, Ugocsa non coronat, lánc csörög, haló hörög, kérjük kedves szélsőnegyvennyolcas magyar vendégeinket, hogy lopás közben is tartsanak mértéket. Pedig, lelkünkre, leszámolhatnánk már balhiteinkkel: majdhogynem tűrhetetlen, hogy véreinknek Ausztriáról folyton csak Trajcigfricig és a papírötvenes hátoldala jusson az eszükbe (esetleg mindez még Billa-szatyorral és Gorenjével súlyosbítva). Pedig valaha még együtt nyomult kart karba öltve Vak Bottyán, a süket Beethoven és a néma levente, azután összeomlott minden, és mi itt maradtunk árván, hülyén, ostobán vigyorogva és egymásra mutogatva. Ha más már nem is jutna eszünkbe szomszédainkról, azt azért jó tudnunk, hogy a tuti majdnem mindig a labancok felől érkezett hozzánk, s itt elég csak a zenére gondolnunk. Hogy ne is menjünk messzire: az osztrákok legutóbb éppen a múlt évszázad kilencvenes éveiben mutatták meg a világnak, hol is lakott ifj. és id. Johann Strauss: A Kruder & Dorfmeister kettős vezette cs. kir. invázió előtt megfeküdtek az irigy ny.-európaiak, sőt még a sovén britek is, s azóta a világ legalábbis elfogadni látszik, hogy a legfinomabb zenéket megint csak Bécsben gyártják.

Az ottan lakozó dZihan & Kamien duó története például szinte már közhelyes: Vlado Dzihan Szarajevóban nő fel muszlim családban, ahol már gyermekkorától körülveszi a zene, mire felnő, dobos lesz belőle, s nincs is más dolga, mint túlélni a háborút. Vlado, azaz a dZihan fiú perkásként már Bosznia-Hercegovina-szerte ismert, s némiképp külföldön is, ha máshonnan nem, hát a honfitárs Kusturica Arizonai álmodozókjának zenei stábjából. Ezek után Bécsben pallérozza magát, ahol is találkozik Mario Kamiennel, aki a változatosság kedvéért Németországban született, felmenői között pedig főleg olaszokat és lengyeleket találunk. A két tipikus gyüttosztrák (lásd Savoyai Jenő, Metternich, Kollowrat, Bilinski avagy Czernin Ottokár) osztozik a török és arab zene iránti rajongásában, s e heves érzelmek hamarosan tetteikben is megnyilvánulnak: számos ígéretes maxi után tavaly megjelenik Freaks & Icons című első nagylemezük, ami a közel-keleti egzotika és a napnyugati chill out és downtempo (magyarul kellemesen punnyadt) zenék figyelemre- méltóan bájos hibridje, rajta vagy tucatnyi közreműködő zenésszel és vokalistával, köztük törökök, osztrákok, latinok és balkániak, s persze Kamien, aki az egészet producerként összerakta. És mindez csak a kezdet, hiszen már kezünkben van az obligát remixlemez is, mely Refreaked néven jött ki most frissen, s melyen a drága kollégák legjava közreműködik egy-egy újrakeverés erejéig. Van itt finom mix a közismerten buggyant Matthew Herberttől és a kvázijapán U. F. O.-tól, a szintén zseniális Atjazztől, s további itemek a szintén brit Hefnertől meg a nemrégen méltatott Fauna Flashtől, de a személyes kedvenc a még alig ismert Eddy & Dus duó remixe: a Smile című darabot hallván, egyszerre eszünkbe jut vidám gyermekkorunk néhány megtagadatlan kedvence, de hát minden megfejtés téves: e tündéri, vokális darabot ugyanis egy bizonyos Savka Jankovic énekelte lemezre. A végén még bónuszként egy saját szám, amit a hírek szerint gondos mérlegelés után választottak ki az amúgy bőséges új termésből, elvégre a fiúk ezentúl csak rókát vacsoráznak és farkast reggeliznek, akárcsak a mesebeli nyulak. Megtehetik.

Minek

Couch Records/Deep Music Depo, 2001

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.