„»Eh bien, prince, que vous disais-je? Gênes et Lucques sont devenues les propriétés de la famille Bonaparte. Aussi, je vous le déclare d’avance, vous cesserez d’être mon ami, mon fidèle esclave, comme vous dites, si vous continuez à nier la guerre et si vous vous obstinez à défendre plus longtemps les horreurs et les atrocités commises par cet Antéchrist…, car c’est l’Antéchrist en personne, j’en suis sûre! Allons, bonjour, cher prince; je vois que je vous fais peur… asseyez-vous ici, et cau-sons…«”
Valódi és álbölcsészkörökben gyakorta szó esik a regények első mondatáról, az erős felütésű műkezdetekről, és ilyenkor rendszerint megemlítik Tolsztoj Anna Kareninájának nyitómondatát. Ritkábban kerül szóba viszont a másik Tolsztoj-regénykolosszus, a Háború és béke, amely, lám, ezzel a csiszolt franciaságú, csupán lapalji jegyzetben magyarított történeti locsogással indul, hogy aztán e szavak kiejtőjének, a szentpétervári Anna Pavlovna Scherernek voltaképp már ne is jusson érdemi szerep a cselekmény folyamán. Az udvari körökben forgó hölgy ilyesformán a Háború és béke operaváltozatában sem kap énekelnivalót: Prokofjev nagyszabású művének nyitánya a Budapesti Fesztiválzenekar programjának első száma lesz, hogy aztán majd Csajkovszkij Hegedűversenye következzen rá, nem kisebb világjáró sztár, mint a képünkön mutatott Renaud Capuçon szólójával (Zeneakadémia, november 7. és 8., háromnegyed nyolc).
Az idézett regénykezdet persze nagyon is találó és stílszerű, hiszen az 1805-ös esztendőben ugyan ki más lehetett volna az első számú beszédtéma bármely európai szalonban, ha nem az Antikrisztusnak és félistennek egyaránt megtett Bonaparte Napóleon? Ha a korzikai trónbitorló korszakos főszereplői rangját emlegetjük, akár már át is térhetünk a kiváló Jevgenyij Kiszin keddi zongoraestjére, hiszen annak egynemű Beethoven-programján az Eroica-variációk sorozata is ott szerepel, a Waldstein és a Patetikus szonáta társaságában (Nemzeti Hangversenyterem, november 5., fél nyolc).
Az elkövetkező napok koncertjei közül a továbbiakban a kegyeletes emlékezést szolgáló eseményeket hirdeti ajánlónk. Ilyen hangversenyek lesznek mindenekelőtt az évnek ebben a szakában valósággal elmaradhatatlan Requiem-megszólaltatások Verditől, melyek közül itt most a Hollerung Gábor vezénylete alatt szerveződő estet említsük külön is: Miksch Adrienn, Schöck Atala, László Boldizsár és Cser Krisztián szólistakvartettjével (Nemzeti Hangversenyterem, november 3., fél nyolc). S magától értetődő módon essen nyomatékos ajánló szó a Nemzeti Filharmonikusok emlékkoncertjéről is, amelyre napra pontosan Kocsis Zoltán halálának harmadik évfordulóján kerül sor (Nemzeti Hangversenyterem, november 6., fél nyolc). Ezen az esten a Couperin sírja című kompozíció nyitja majd a programot, mondhatni kétszeres hommage gyanánt, miután a barokk pályaelődje előtt tisztelgő Ravel szerzeménye Kocsis Zoltán nagyzenekari hangszerelésében fog felhangzani, megidézve számunkra a fájdalmasan pótolhatatlannak bizonyult muzsikus sokoldalúságát.
