Interjú

„Ezt hívják úgy, hogy Covid-színtér”

Black Country, New Road

Zene

Az experimentális posztpunkban utazó brit zenekar két izgalmas lemezt készített, de az év elején otthagyta őket a frontemberük. Azóta kizárólag új dalokat játszanak. Így volt ez az Akvárium Klubban, az Isolation Budapest című rendezvényen is. A koncertet megelőzően a hatfős zenekarból öten is a rendelkezésünkre álltak.

Magyar Narancs: A Black Country, New Road előtt Nervous Conditions néven játszottatok. Felvettetek egy lemezt, amelyet mégsem adtatok ki. Miben volt a zenétek más a mostanihoz képest?

Black Country, New Road: Klasszikus értelemben vett elődzenekar volt a Nervous Conditions. Ott tanultunk meg zenélni és együtt játszani. Nagyon fiatalok voltunk. Különböző baráti társaságokhoz tartoztunk, de szép lassan megtanultuk, hogy hogyan kommunikáljunk egymás közt a zenével. Meglehetősen egyszerű dolgokat játszottunk, és igyekeztünk sokat improvizálni. A Black Country, New Roadba átemeltük a pozitív motívumokat, és úgy érezzük, sikerült valami mást, valami jobbat alkotnunk.

MN: Milyen zenei háttérrel érkeztek a tagok a zenekarba?

BCNR: Eléggé különbözőkkel. Vannak közöttünk klasszikus képzettségűek, és vannak, akik maguktól kezdtek zenélni. Előny lehet, ha magasabb szinten zenélsz, viszont a komoly tudás néha elragadtathatja az embert, és így könnyen túlbonyolíthat olyan dolgokat, amiket egyszerűbben is meg lehet csinálni. Ezért is jó, hogy nálunk ilyen szempontból többféle zenész van. Nem mindig a technikás zene a legjobb.

MN: Mi volt az a pont, amikor immár a Black Country, New Road tagjaiként úgy éreztétek, hogy kezdenek beindulni a dolgok?

BCNR: Talán amikor aláírtuk a lemezszerződésünket. Tudtuk, hogy előbb-utóbb csinálunk egy albumot, de egy szerződéssel azért más. Ráadásul aznap, amikor a szerződést aláírtuk, kaptunk ingyenruhákat is, amit nem is értettünk. Mondjuk, azóta ilyesmi nem fordult elő. De megkérdezték azt is, hogy kit szeretnénk producernek, hogy hol szeretnénk stúdiózni. Olyan volt, mintha teljhatalmat kaptunk volna, legalábbis ott és akkor úgy tűnt. Igazából azért nehéz ezzel kapcsolatos érzésről beszélni, mert ezeknek a dolgoknak nagy része már a Covid alatt történt, a lemezeink akkor jöttek ki, amikor épp nem tudtunk koncertezni. Ami a közelmúltat illeti, a legnagyobb élményünk a Green Man fesztivál volt, mivel ott volt az eddigi egyik legfontosabb és leginkább érzelmekkel teli koncertünk. Fantasztikus volt a közönség reakciója. Nem is számítottunk rá, hogy olyan sokan megnéznek minket. Folyamatosan meglepődünk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.