Interjú

„Ezt hívják úgy, hogy Covid-színtér”

Black Country, New Road

Zene

Az experimentális posztpunkban utazó brit zenekar két izgalmas lemezt készített, de az év elején otthagyta őket a frontemberük. Azóta kizárólag új dalokat játszanak. Így volt ez az Akvárium Klubban, az Isolation Budapest című rendezvényen is. A koncertet megelőzően a hatfős zenekarból öten is a rendelkezésünkre álltak.

Magyar Narancs: A Black Country, New Road előtt Nervous Conditions néven játszottatok. Felvettetek egy lemezt, amelyet mégsem adtatok ki. Miben volt a zenétek más a mostanihoz képest?

Black Country, New Road: Klasszikus értelemben vett elődzenekar volt a Nervous Conditions. Ott tanultunk meg zenélni és együtt játszani. Nagyon fiatalok voltunk. Különböző baráti társaságokhoz tartoztunk, de szép lassan megtanultuk, hogy hogyan kommunikáljunk egymás közt a zenével. Meglehetősen egyszerű dolgokat játszottunk, és igyekeztünk sokat improvizálni. A Black Country, New Roadba átemeltük a pozitív motívumokat, és úgy érezzük, sikerült valami mást, valami jobbat alkotnunk.

MN: Milyen zenei háttérrel érkeztek a tagok a zenekarba?

BCNR: Eléggé különbözőkkel. Vannak közöttünk klasszikus képzettségűek, és vannak, akik maguktól kezdtek zenélni. Előny lehet, ha magasabb szinten zenélsz, viszont a komoly tudás néha elragadtathatja az embert, és így könnyen túlbonyolíthat olyan dolgokat, amiket egyszerűbben is meg lehet csinálni. Ezért is jó, hogy nálunk ilyen szempontból többféle zenész van. Nem mindig a technikás zene a legjobb.

MN: Mi volt az a pont, amikor immár a Black Country, New Road tagjaiként úgy éreztétek, hogy kezdenek beindulni a dolgok?

BCNR: Talán amikor aláírtuk a lemezszerződésünket. Tudtuk, hogy előbb-utóbb csinálunk egy albumot, de egy szerződéssel azért más. Ráadásul aznap, amikor a szerződést aláírtuk, kaptunk ingyenruhákat is, amit nem is értettünk. Mondjuk, azóta ilyesmi nem fordult elő. De megkérdezték azt is, hogy kit szeretnénk producernek, hogy hol szeretnénk stúdiózni. Olyan volt, mintha teljhatalmat kaptunk volna, legalábbis ott és akkor úgy tűnt. Igazából azért nehéz ezzel kapcsolatos érzésről beszélni, mert ezeknek a dolgoknak nagy része már a Covid alatt történt, a lemezeink akkor jöttek ki, amikor épp nem tudtunk koncertezni. Ami a közelmúltat illeti, a legnagyobb élményünk a Green Man fesztivál volt, mivel ott volt az eddigi egyik legfontosabb és leginkább érzelmekkel teli koncertünk. Fantasztikus volt a közönség reakciója. Nem is számítottunk rá, hogy olyan sokan megnéznek minket. Folyamatosan meglepődünk.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Szól a jazz

Az ún. közrádió, amelyet egy ideje inkább állami rádiónak esik jól nevezni, új csatornát indított. Óvatos szerszámsuhintgatás ez, egyelőre kísérleti adást sugároznak csupán, és a hamarosan induló „rendes” műsorfolyam is online lesz elérhető, a hagyományos éterbe egyelőre nem küldik a projektet.

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.

A szabadságharc ára

Semmi meglepő nincs abban, hogy az első háromhavi hiánnyal lényegében megvan az egész éves terv – a központi költségvetés éves hiánycéljának 86,6 százaléka, a teljes alrendszer 92,3 százaléka teljesült márciusban.

Puskák és virágok

Egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy a fegyveres erők lázadása és a népi elégedetlenség elsöpörje Portugáliában az évtizedek óta fennálló jobboldali diktatúrát. Azért a demokráciába való átmenet sem volt könnyű.