Interjú

„Ezt hívják úgy, hogy Covid-színtér”

Black Country, New Road

Zene

Az experimentális posztpunkban utazó brit zenekar két izgalmas lemezt készített, de az év elején otthagyta őket a frontemberük. Azóta kizárólag új dalokat játszanak. Így volt ez az Akvárium Klubban, az Isolation Budapest című rendezvényen is. A koncertet megelőzően a hatfős zenekarból öten is a rendelkezésünkre álltak.

Magyar Narancs: A Black Country, New Road előtt Nervous Conditions néven játszottatok. Felvettetek egy lemezt, amelyet mégsem adtatok ki. Miben volt a zenétek más a mostanihoz képest?

Black Country, New Road: Klasszikus értelemben vett elődzenekar volt a Nervous Conditions. Ott tanultunk meg zenélni és együtt játszani. Nagyon fiatalok voltunk. Különböző baráti társaságokhoz tartoztunk, de szép lassan megtanultuk, hogy hogyan kommunikáljunk egymás közt a zenével. Meglehetősen egyszerű dolgokat játszottunk, és igyekeztünk sokat improvizálni. A Black Country, New Roadba átemeltük a pozitív motívumokat, és úgy érezzük, sikerült valami mást, valami jobbat alkotnunk.

MN: Milyen zenei háttérrel érkeztek a tagok a zenekarba?

BCNR: Eléggé különbözőkkel. Vannak közöttünk klasszikus képzettségűek, és vannak, akik maguktól kezdtek zenélni. Előny lehet, ha magasabb szinten zenélsz, viszont a komoly tudás néha elragadtathatja az embert, és így könnyen túlbonyolíthat olyan dolgokat, amiket egyszerűbben is meg lehet csinálni. Ezért is jó, hogy nálunk ilyen szempontból többféle zenész van. Nem mindig a technikás zene a legjobb.

MN: Mi volt az a pont, amikor immár a Black Country, New Road tagjaiként úgy éreztétek, hogy kezdenek beindulni a dolgok?

BCNR: Talán amikor aláírtuk a lemezszerződésünket. Tudtuk, hogy előbb-utóbb csinálunk egy albumot, de egy szerződéssel azért más. Ráadásul aznap, amikor a szerződést aláírtuk, kaptunk ingyenruhákat is, amit nem is értettünk. Mondjuk, azóta ilyesmi nem fordult elő. De megkérdezték azt is, hogy kit szeretnénk producernek, hogy hol szeretnénk stúdiózni. Olyan volt, mintha teljhatalmat kaptunk volna, legalábbis ott és akkor úgy tűnt. Igazából azért nehéz ezzel kapcsolatos érzésről beszélni, mert ezeknek a dolgoknak nagy része már a Covid alatt történt, a lemezeink akkor jöttek ki, amikor épp nem tudtunk koncertezni. Ami a közelmúltat illeti, a legnagyobb élményünk a Green Man fesztivál volt, mivel ott volt az eddigi egyik legfontosabb és leginkább érzelmekkel teli koncertünk. Fantasztikus volt a közönség reakciója. Nem is számítottunk rá, hogy olyan sokan megnéznek minket. Folyamatosan meglepődünk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.