Kis színesek széles vásznon - Jonathan Carr: Az igazi Mahler

  • Molnár Szabolcs
  • 2005. június 16.

Zene

Megszokhattuk már, hogy az ilyen típusú könyvcímek alatt nem találjuk sem a nagy leleplezést, sem a szenzációs új információkat, csak az ismert vagy lényegtelen tények, tényecskék újracsoportosítását.
Így működik a bulvársajtó és a bulvárirodalom, s így tesz maga Carr is, a Financial Times és az Economist újságírója. Attól, hogy a szerző nem történész vagy zenetudós, még írhatott volna jó könyvet egy rendkívüli pályáról és egy izgalmas muzsikusról, és a baj nem is azzal van, hogy a kötet még a Szabó Ervin Könyvtár Mahler-anyagának elolvasása után is megírható. A fő baj a műfajjal van. Nem objektív életrajz, de nem is fantázia szülte életregény, hanem egy

ismeretterjesztő dokumentumÞlm

forgatókönyve, nem kevés fikciós elemmel, hogy akár egy játékfilm tőkeerős producere is lecsaphasson rá. Láttunk már olyat, hogy Peter Ustinov áll a kismartoni kastély udvarának szökőkútjánál, körbemutat, és így szól: íme, innen indult a vonósnégyes műfajának karrierje; főcím, majd elindul egy Haydnről szóló film. Láttuk azt is, hogy David Attenborough bemászik egy termeszvár kellős közepébe, zseblámpájával rávilágít egy rothadó levélkupacra, majd a következő egy órában elmagyarázza, hogyan is működik az afrikai szavanna oroszlánostul, zebrástul. És most Jonathan Carr kivonul képzeletbeli stábjával a Bécs melletti Grinzingbe, rámutat egy sírra, és elmeséli, hogy a zuhogó esőben nem voltak nagy gyászbeszédek, nem szólt a zene, az emberek nem a zeneszerzőt, hanem a korszakos jelentőségű karmestert búcsúztatták. Hatásos (de lapos) kezdés, a figyelmet a továbbiakban olyanokkal kell fenntartani, hogy Mahler szexuálisan nem tudta kielégíteni a feleségét, két liter vért veszített egy makacs aranyér miatt, és amikor csak lehet (meg amikor semmi értelme), sulykolni, hogy Mahler zsidó volt. Ráadásul nem az a lila, neurotikus művész, akinek gondolnánk, hanem céltudatos, akaratos, kíméletlen karrierista. Alma Mahler pedig hazudik, hazudik, hazudik. Amikor Carr mégis hitelt ad szavának, akkor meg nem tudjuk, hogy ugyan miért. (Persze azt sem, hogy miért nem.)

A film vonzerejét (látványát) növeli, hogy Carr végigjárja a helyszíneket: Prága, Lipcse, Budapest, Hamburg, Bécs, a Wörthi-tó, New York stb. Mindenhol színesen mesél, egy pofás kis bekezdésből (vágókép valamelyik fotóarchívumból) megtudjuk, hogyan épült ki a bécsi Ring, mi az, hogy századvégi birodalmi főváros, mennyit úszott Mahler, miből áll egy vegetáriánus ebéd. Két mondatban el lehet (el kell) intézni Karl Kraust, két bekezdésben Nietzschét, két oldalban egy-egy szimfóniát. Jonathan Carrnak sajnos van egy rendkívül rossz és idegesítő szokása. Szeret mindenre rátenni egy lapáttal. Amikor például egy korabeli jellemzést idéz a komor személyiségű Mahlerről - "aki csúfsága ellenére démoni bűverővel rendelkezik (É), akivel érintkezni olyan volt, mintha borotvapengével borított bombát kezelne az ember" -, kiegészíti a leírást azzal, hogy "csúf, elbűvölő, komor, lobbanékony: mintha csak Mephistót írta volna le". De még ezzel sem éri be: vagy mintha "Dr. Jekyllt és Mr. Hyde-ot". Itt érezzük, hogy a szerző fantáziája meglódult, butaságokat beszél. És leírja.

A könyv erénye, hogy végül nem váltja be a kezdeti ígéretet, azaz a karmester Mahler helyett nem a zeneszerző Mahlerről szól. A legjobb részletek ugyanis éppen azok, amelyekből Mahler karmesteri teljesítményéről,

hihetetlen munkatempójáról,

a századforduló operaházainak, nagyzenekarainak működéséről, a zeneüzletet övező machinációkról, intrikákról, kinevezési játszmákról értesülünk. (Persze tudjuk, hogy nem vehetjük készpénznek Carr állításait, de a fantázia kellemes túlzásait itt jobban megbocsátjuk.)

Borbás Mária könnyű kézzel készült fordítása gördülékeny, de - különösen a könyv első felében - nem ártott volna stilisztikailag simábbra vasalni (lehet, hogy az eredeti szöveg is ilyen zsurnálpongyola?). A magyar például nem szereti a "hajszálhasogatást", a zsilipek pedig inkább átszakadnak, s nem felrobbannak, még akkor sem, ha ezt egy bombához hasonlatos szerelmi ügy teszi.

A könyv borítóján egy pasztell-portré látható, mely a piktor karikaturista-vénájának dülledő vastagságáról árulkodik. Ha jól értem a forrásmegjelölést, akkor a kép 1997-ben készült, ugyanabban az évben, amikor a könyv. Mindkettő színes (egy festő barátom vurstliszínesnek mondaná) és elrajzolt. Teljes az összhang.

Európa Könyvkiadó, 2005, 309 oldal, 3200 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.

Presztízskérdés

A magyar kormányzat hosszú ideje azt kommunikálja, hogy csökkent a szegénység Magyarországon, az MCC-s Sebestyén Géza pedig odáig jutott, hogy idén februárban bejelentette a szegénység eltűnését is. A kormány helyzetértékelése eddig is vitatható volt, és a KSH szegénységi adatai körül felfedezett furcsaságok tovább bonyolítják ezt az így is zavaros ügyet.

„Lövésük sincs róla”

Magyarországon nem az illegális kábítószerek okozzák a legnagyobb problémát a fiatalok körében. A hazai 16 évesek élen járnak az alkohol, a cigaretta és e-cigaretta kipróbálásában, és kilátástalannak érzett helyzetük miatt sokan a serkentők felé fordulnak.