Film - A 00-s verzió - Matthew Vaughn: X-Men: Az elsők

  • - köves -
  • 2011. június 9.

Zene

Köztünk élnek. Beolvadnak, elvegyülnek.
Olyanok, mint te vagy én, tökéletes a mimikrijük. Legközelebbi rokonaik sem mondanák meg róluk, hogy ők, igen, igen, ők X-Men-rajongók. Többségük a Marvel-képregényektől, egy kisebb, de nem elhanyagolható részük pedig Bryan Singer filmjeitől (X-Men 1-2.) lett mutánsbarát. Kezdetben minden jó volt, Singer dolgai az első nem ciki képregény-adaptációkként szereztek jó pontokat - már azok körében, akiknek különösebb kényszerítő erő nélkül is átélhetők egy acélkarmú, farkasszagú martalóc, egy mágneses erejű holokauszt-túlélő vagy egy tolószékes telepata kül- és belharcai, másságából fakadó dilemmái, emberpárti vagy emberellenes tettei. Hollywood győzött Hollywood felett: szép volt, rég volt, de az azóta eltelt két részben már a Kasszagépé, ezé a csilingelő hangjáról meszsziről is felismerhető mutánsé volt a főszerep. És ezzel elérkeztünk az x-menológia jelen állásához: ha az előremenekülés útjai zárva tartanak, nézzünk az eredettörténetek körmére - körülbelül spanyolviasz szintű a felfedezés, de sok esetben bevált, elég megkérdezni a Denevérembert vagy a 007-es Martini-fogyasztót. Ez lehetett azon logika amögött is, amiért e legújabb, a dicstelen félmúlttal fennhangon szakítani kívánó folytatás nem a szabadon berendezhető 2300-as évekbe, hanem a retró fájásokat rögtön kiváltó hatvanasokba költözött. Jó döntés volt: a kis Magneto és a kis X Professzor olykor szuper-Hacsekre és szuper-Sajóra emlékeztető párosa jól mutat ebben a garbóra felesküdött miliőben, de a tanügyi reformok, a válogatott kisebbségérzetek és a hidegháborús parák közepette csak elhadart szólamokra és finom angolsággal előadott szemforgatásra telik tőlük. S bár ritka az olyan méltatás, melyben ne Connery Bondját említenék az X-Menek ifjú gárdájával együtt, az előképek felsorakoztatásakor méltánytalanság lenne Forrest Gumpot nem szólítani: a világpolitika színpadára felkéredzkedő és ott a kubai rakétaválságot megbuheráló képregényfigurákba nem nehéz belelátni az egyszerű észjárású délvidéki mutánst, aki egy doboz csokoládéval és népszerű életvezetési tanácsaival söpört végig Amerika történelmén.

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.