Film - Családok háborúja - Asghar Farhadi: Nader és Simin - Egy elválás története

  • Iványi Zsófia
  • 2011.09.01 00:00

Film

Tőlünk földrajzilag és kulturálisan távol eső országok filmjeit nézni nemritkán olyan, mint egy sci-fi: szokatlan küllemű, megjegyezhetetlen nevű lények ténykednek egzotikus környezetben, fura szabályok szerint, nehezen értelmezhető célok érdekében. (De most komolyan, tegye fel a kezét, aki teszem azt az Egy gésa emlékiratai bármely szereplőjének bármely problémáját képes volt magáénak érezni.) Az iráni filmkészítés ügyeletes fenegyerekeként - mely titulusba az, hogy még szabadlábon filmezhet, legalább annyira bejátszik, mint díjainak sokasága - számon tartott Asghar Farhadi legfrissebb mozija az üdítő kivételek közé tartozik.

Már amennyiben "üdítőnek" nevezhető egy családi, társadalmi, jogi és morális problémákat hihetetlen pontossággal felfestő, egymást átszövő és mélyítő konfliktusok sokaságából építkező dráma. A szövevényes, középütt kicsit krimibe hajló történet középpontjában a szimpatikus címszereplők mellett tizenéves lányuk, Nader Alzheimer-kóros apja, egy titkon terhes és nagyon vallásos asszony, az ő temperamentumos, munka nélküli férje és utóbbiak négyéves kislánya áll.

A film jóval többről szól egy házasság lezárásánál: a (nehézkesen kivitelezhető) válás csak a kezdő lökést adja meg két család sorsának végzetes összefonódásához. Mondanánk, hogy ki, kivel, mit és hogyan, de már az alapszituáció felvázolása is egy oldal hosszúságúra rúgna, és akkor az egymásba gabalyodó szálakról, az egyre durvuló külső és belső konfliktusokról vagy a sajátos iráni joggyakorlatról még egy szót se szóltunk. A film erőssége mégsem a sztoriban vagy a helyi viszonyok realista ábrázolásában, hanem szereplőinek mélységesen emberi mivoltában rejlik: hiába vallási fanatikus az egyik vagy kiszámíthatatlan dühkitöréseivel mindenkire a frászt hozó a másik, nemhogy ítélkezni képtelenség felettük, de még azt sem tudjuk eldönteni, hogy kinek adunk igazat vagy drukkolunk sorsa jobbra fordulásáért. Farhadi éppoly megengedő egymás testét-lelkét tépázó hőseivel, mint az őket körülbástyázó, fullasztó társadalmi berendezkedéssel - utóbbi lehet az oka, hogy filmje átcsúszott cenzúrán és országhatáron, hogy aztán egyéb díjak mellett a berlini Arany Medvét is begyűjtse. Mozijában a kendők, az őrült szabályozások, a vallási túlbuzgalom és az egyéb iráni csecsebecsék csupán díszletként szolgálnak; az egymásnak feszülő részigazságok, részhazugságok, morális és anyagi dilemmák tengerében tőlünk merőben különböző, ugyanakkor ránk kísértetiesen hasonlító emberek kapálóznak, és akarva-akaratlanul nyomják egymást a víz alá.

Forgalmazza a Mokép

Neked ajánljuk