b> Ilyeneket ma már nem csinálnak! Akkor szokás ezzel jönni, amikor nagyon is csinálnak: valami olyasmit, amit régebben se nagyon csináltak, valami régi vágású dolgot, mondjuk egy pimaszul komótos vígjátékot. Amilyet most épp James L. Brooks: egy bõ kétórás vígjátékot, melyben csupa kedves ember keresi elegáns nagyvárosi környezetben (gyertyafényes tetõteraszokon és szerényebb, de meghitt hangulatú bérleményekben) elgurult szívgyógyszerét, melyet boldogtalanság ellen írt fel az orvos. Doktor úr, doktor úr, olyan bizonytalan vagyok. Vagy mégse? Valahogy így vannak Brooks filmjének szereplõi is, csupa jólelkû, ajtóból visszaforduló bizonytalan, akit jó kedvében, az emberiségbe és a lakberendezõi hivatásba vetett hittel teremtett a forgatókönyvíró - természetesen az is Brooks, régi visszaesõként ír és rendez. Nem utolsósorban pedig Jack Nicholson nagy haverja, és Jack (noha eredetileg Bill Murray volt felkérve a szerepre) néha fel is tûnik. Lehet, hogy még szerepet is írtak neki, talán a Télapóét, talán egy atyai szeretettel terhelt nagyvállalkozóét. Oly mindegy, Jack már túl van az ilyesmiken, s míg körülötte szorgalmas fiatalok (tán a nevüket is tudja: P. Rudd, O. Wilson és R. Witherspoon) teszik a dolgukat, s tisztes odaadással igyekeznek élõvé tenni a szájukba adott, sok szótagú szellemességeket, addig Jack megengedõ mosollyal csinál néhány régi bûvésztrükköt. Egy szemöldökfelvonást itt, egy elnehezült kacsázást ott - ilyeneket ma már nem csinálnak, de úgy, mint õ, régen se nagyon csináltak.
Az InterCom bemutatója
** és fél
