A rövid, ám kíméletlen, morbid szcéna a film tán legütősebb képsora.
A korai filmek hangvételét sokban idéző, botrányosan rossz című A bőr, amelyben élek a megszállott plasztikai sebész és kísérleti nyula viszonyán át kalauzol a végzetes szenvedélyek, a sűrű sötét múlt és az identitáskérdések labirintusába. A feleségét és lányát sok éve elvesztő Ledgard doktor lelkifurdalástól hajtva égésálló emberi bőr fejlesztésén ügyködik, mindenfajta etikai aggályát félretéve az illegális génmanipulációs kísérletekkel szemben. Miközben házi laboratóriumában tudományos rekordokat döntöget, egyre közelebb kerül a valamikori nejévé maszkírozott fogolyhoz, akit amúgy sem véletlenül választott.
Vagyis egy hamisítatlan Pygmalionba oltott kortárs Frankensteinnel állunk szemben. A James Whale-től Mundruczó Kornélig annyiszor elregélt mítoszt a régi motoros spanyol szerző minden manírjával együtt is eredetien és hatásosan csomagolja újra. Igaz, egyes pillanatok és motívumok zavaróan kényszeredettek (mint az átoperált önazonosságát tápláló buta jógaműsor a tévében), mi több, végkövetkeztetése sem túl eredeti, de mindezt képes feledtetni bravúros mesterségbeli és elbeszélői tudása. Nemcsak a két szorosan kötődő mítoszt és az eltérő hangulatokat mixeli jó érzékkel, de a melodrámai alapozású sztorit fölturbózza némi kölcsönös bosszúvággyal mindkét érintett (tudós és "szörny", aki itt csöppet sem szelíd teremtés) részéről. Majd az egészhez kapunk egy lazán felrakott sci-fi keretet is (a távoli 2012-ben járunk).
Hiába, Almodóvar azon kevesek egyike, aki képes nemcsak élvezhetően, de újszerűen elmesélni egy történetet, aminek rezüméje alig is több annál, mint hogy "kutyából nem lesz szalonna".
A Budapest Film bemutatója
