A közelmúltban elhunyt Alain Corneau számára sem idegen e táj. Bár a Tokiói tortúra még az "ami nem öl meg, az erõsebbé tesz" mottója és a belga-japán kulturális közeledés jegyében született, a Szerelmi bûnök jóval pajzánabb megfontolásból. 0-50. perc: nemek (nõ-nõ) harca hivatali iszapbirkózással; 50-100. perc: thriller-set featuring DJ Hitchcock. Ezúttal Kristin Scott Thomas és Ludivine Sagnier feszülnek egymásnak; fõnök és almenedzser, az ilyesmibõl csak ritkán lehet jól kijönni, mert akárcsak férfi és nõ, a boss és a beosztott is mindig mást akar. A ritkán lágyuló fõnök a hamvas beosztottját, a formás és lágy beosztott viszont a fõnököt, vagy talán csak a fõnök székét - az élet csupa talány. Ha csak ennyi, némi civil kétértelmûség a feszültség fõ forrása (sziszegõ szerelem, executive csuklóztatás meg némi tûsarokféltés), a kombináció így is vonzó. Onnantól viszont, hogy fegyver villan, egy akkora konyhakés, ami Párizsból Pestig látszik, Corneau újraosztja a szerepeket, mûfaji alsót vált, és thrillerügyi referensként leken egy feszes, de komolytalan második részt, ahogy azt kell, anyányi csavarral a legvégén.
A Mokép bemutatója
*** és fél
