film - SZERELMI BÛNÖK

  • - köves -
  • 2010. november 18.

Zene

A munkahelyi alázás, annak is a hidegvérrel elkövetett, elfajzott alfaja hálás színésznői feladat. Amikor udvartartása élén Meryl Streep, Glenn Close, netán Sigourney Weaver fújtat a főfolyóson, hogy valakinek fejét vegye valamelyik meetingen, vagy hajlongó hopmestereitől körülvéve Helena Bonham Carter néz szét országán és rettegett alattvalóin - az ilyesmi szinte mindenkor garantálja, hogy útjára induljon a gyönyör a széksorok közt.
A munkahelyi alázás, annak is a hidegvérrel elkövetett, elfajzott alfaja hálás színésznõi feladat. Amikor udvartartása élén Meryl Streep, Glenn Close, netán Sigourney Weaver fújtat a fõfolyóson, hogy valakinek fejét vegye valamelyik meetingen, vagy hajlongó hopmestereitõl körülvéve Helena Bonham Carter néz szét országán és rettegett alattvalóin - az ilyesmi szinte mindenkor garantálja, hogy útjára induljon a gyönyör a széksorok közt.

A közelmúltban elhunyt Alain Corneau számára sem idegen e táj. Bár a Tokiói tortúra még az "ami nem öl meg, az erõsebbé tesz" mottója és a belga-japán kulturális közeledés jegyében született, a Szerelmi bûnök jóval pajzánabb megfontolásból. 0-50. perc: nemek (nõ-nõ) harca hivatali iszapbirkózással; 50-100. perc: thriller-set featuring DJ Hitchcock. Ezúttal Kristin Scott Thomas és Ludivine Sagnier feszülnek egymásnak; fõnök és almenedzser, az ilyesmibõl csak ritkán lehet jól kijönni, mert akárcsak férfi és nõ, a boss és a beosztott is mindig mást akar. A ritkán lágyuló fõnök a hamvas beosztottját, a formás és lágy beosztott viszont a fõnököt, vagy talán csak a fõnök székét - az élet csupa talány. Ha csak ennyi, némi civil kétértelmûség a feszültség fõ forrása (sziszegõ szerelem, executive csuklóztatás meg némi tûsarokféltés), a kombináció így is vonzó. Onnantól viszont, hogy fegyver villan, egy akkora konyhakés, ami Párizsból Pestig látszik, Corneau újraosztja a szerepeket, mûfaji alsót vált, és thrillerügyi referensként leken egy feszes, de komolytalan második részt, ahogy azt kell, anyányi csavarral a legvégén.

A Mokép bemutatója

*** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.