Történelmileg két adalékról tudunk, ami ezt a mostani amerikai angolozást elindíthatta.
1. Anglia - bár jóval drágább, mint Csehország, ahova szintén előszeretettel járnak munkába hollywoodi erők - mégiscsak egy civilizált ország: amerikaiul beszélnek, de azért egzotikus szokásaik is bőséggel vannak.
2. A Négy esküvő, egy temetés a tisztesnek mondható hasznon túl is rengeteget hozott a konyhára. Utóbbi persze az elszánás mellett némi feszültséget is gerjesztett, elsősorban koncepcionálisat. Hogy van az, hogy az angolok - ez a derék, nemesi nép, akik voltaképpen mi vagyunk, csak mulyább kivitelezésben, hisz még a Mayflowert is lekésték -, ha angolos mozit csinálnak, folyton szerencsétlen prolikat abajgatnak, miért? Megéri valamiért? A Négy esküvő kimondottan arisztokrata környezetben játszódik, és nagyon sikeres volt, lehet, hogy a pronyók jobban fialnak? Megpróbáljuk? Na azért ne haladjunk ilyen nagy lépésekkel! Jöjjön előbb a középosztály, és persze Andie MacDowell, aki nélkül angolozni nem lehet.
Ám nem csak a múlt századi szovjetek csináltak angolozós filmeket, és ez már baj! A kis híján kortárs németek is, noha csupán a televízió részére. Nemrég ment nálunk is, visszhangtalan, a Rosamunde Pilcher műveit értőn földolgozó, önálló epizódokból álló sorozat, abban hasonló gördülékenységgel oldottak meg Andie-éhez nagyon hasonló problémákat, jóval kevesebb humorral, mert ha a műtörténeti adalékait figyelmen kívül hagyjuk, a Bizsergés nem bánt senkit: nem kell benne Bruce Willisnek megint megmentenie a világot, s ezért nem lehetünk eléggé hálásak. Hogy Andienek összejön-e a mezaliansz? Igen, ez egy kérdés.
- ts -
Szorgalmazza az InterCom
