Interjú

„Nem érdekelt, hogy milyen zenét játszik”

Rupaszov Tamás, Trottel

  • Bárdos Deák Ágnes
  • 2024. december 17.

Zene

A tavaly megjelent Nem az a punk, aki… című kötetben a nyolcvanas évek, a hasonló cí­mű második kötetben a kilencvenes évek punkjai szólalnak meg. A könyveket egy érintett, a Trottel zenekar és a Trottel Records lemezkiadó vezetője adta ki, aki a saját élményeit is megosztotta velünk.

Magyar Narancs: A kiadód legalább 30 éves, de könyvekkel eddig nem foglalkoztál.

Rupaszov Tamás: Pedig mindig mocorgott bennem a könyvkiadás. 2004-ben, Ti, magyarok, fekete szemmel címmel kiadtam az akkor már 15 éve Magyarországon élő angoltanár, Todd G. Williams vicces kötetét. Akkor azt gondoltam, hogy az után az idióta könyv után rám szakad minden bolond, aki írt valamit, én meg kiadom őket. Hát, nem így történt. De jóval ezt megelőzően, amikor ’92-ben zenei kiadó lettem, és már három éve turnéztunk a Trottel zenekarral, volt egy szakácskönyvötletem, ami sajnos ugyanúgy nem valósult meg, mint a másik, az európai elfoglalt házak története sem.

MN: Ami a koncertjeitek története is lehetett volna.

RT: A külföldi koncertjeink 70 százaléka lehetetlen körülmények között, lehetetlen helyeken valósult meg, a paralel kultúrában, foglalt házakban. Sajnos, ezeknek a nagy része már nem létezik, én pedig soha nem is ástam bele magam a témába. Fotózni kellett volna, de a kilencvenes években úgy voltam, hogy úgyis visszajövök fél év múlva, minek fényképezzek?

MN: És a szakácskönyv?

RT: Arról szólt volna, hogy ezeken a hihetetlen helyeken milyen elképesztő dolgokat ettünk. Nagyon változatosan, de általában vegetáriánus kajákat.

MN: A Nem az a punk, aki… két kötetének sztorijaiból kibontakozó korszak hiteles tanúja vagy. Könnyen szót értettél az interjú­alanyaiddal?

RT: Az interjúkat nem csak én készítettem. De első körben én próbáltam összeállítani azoknak a listáját, akiknek a történeteiből szerintem kikerekedhet a korszak sztorija. Amikor összeállt a lista, kitaláltam, hogy kivel legyen interjú, és kit kérjek meg, hogy írjon az élményeiről. Innentől kezdve Rácz Mihállyal közösen csináltuk a gyűjtést. Amikor nekiálltam tavaly az első résznek, rögtön őt hívtam fel, lenne-e a szerkesztő, mert nélküle nem tudom megcsinálni. Misi a magyar fanzine kiadás kulcsembere, ő csinálta a nyolcvanas években a Mélyvágást, majd a Második látást. De zenélget, ír a Lángolóba, a zenei színtéren ő is mindig jelen volt ugyan­azzal az inspirációval, amellyel mindkét kötet szereplői működtek az indulásuk óta. Tehát, engem kurvára nem érdekelt, hogy az illető milyen zenét játszik, mert mindig is azt mondtam, hogy nem az a punk, aki…

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.