Interjú

„Nem érdekelt, hogy milyen zenét játszik”

Rupaszov Tamás, Trottel

  • Bárdos Deák Ágnes
  • 2024. december 17.

Zene

A tavaly megjelent Nem az a punk, aki… című kötetben a nyolcvanas évek, a hasonló cí­mű második kötetben a kilencvenes évek punkjai szólalnak meg. A könyveket egy érintett, a Trottel zenekar és a Trottel Records lemezkiadó vezetője adta ki, aki a saját élményeit is megosztotta velünk.

Magyar Narancs: A kiadód legalább 30 éves, de könyvekkel eddig nem foglalkoztál.

Rupaszov Tamás: Pedig mindig mocorgott bennem a könyvkiadás. 2004-ben, Ti, magyarok, fekete szemmel címmel kiadtam az akkor már 15 éve Magyarországon élő angoltanár, Todd G. Williams vicces kötetét. Akkor azt gondoltam, hogy az után az idióta könyv után rám szakad minden bolond, aki írt valamit, én meg kiadom őket. Hát, nem így történt. De jóval ezt megelőzően, amikor ’92-ben zenei kiadó lettem, és már három éve turnéztunk a Trottel zenekarral, volt egy szakácskönyvötletem, ami sajnos ugyanúgy nem valósult meg, mint a másik, az európai elfoglalt házak története sem.

MN: Ami a koncertjeitek története is lehetett volna.

RT: A külföldi koncertjeink 70 százaléka lehetetlen körülmények között, lehetetlen helyeken valósult meg, a paralel kultúrában, foglalt házakban. Sajnos, ezeknek a nagy része már nem létezik, én pedig soha nem is ástam bele magam a témába. Fotózni kellett volna, de a kilencvenes években úgy voltam, hogy úgyis visszajövök fél év múlva, minek fényképezzek?

MN: És a szakácskönyv?

RT: Arról szólt volna, hogy ezeken a hihetetlen helyeken milyen elképesztő dolgokat ettünk. Nagyon változatosan, de általában vegetáriánus kajákat.

MN: A Nem az a punk, aki… két kötetének sztorijaiból kibontakozó korszak hiteles tanúja vagy. Könnyen szót értettél az interjú­alanyaiddal?

RT: Az interjúkat nem csak én készítettem. De első körben én próbáltam összeállítani azoknak a listáját, akiknek a történeteiből szerintem kikerekedhet a korszak sztorija. Amikor összeállt a lista, kitaláltam, hogy kivel legyen interjú, és kit kérjek meg, hogy írjon az élményeiről. Innentől kezdve Rácz Mihállyal közösen csináltuk a gyűjtést. Amikor nekiálltam tavaly az első résznek, rögtön őt hívtam fel, lenne-e a szerkesztő, mert nélküle nem tudom megcsinálni. Misi a magyar fanzine kiadás kulcsembere, ő csinálta a nyolcvanas években a Mélyvágást, majd a Második látást. De zenélget, ír a Lángolóba, a zenei színtéren ő is mindig jelen volt ugyan­azzal az inspirációval, amellyel mindkét kötet szereplői működtek az indulásuk óta. Tehát, engem kurvára nem érdekelt, hogy az illető milyen zenét játszik, mert mindig is azt mondtam, hogy nem az a punk, aki…

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.