Mi vár a popzenére?

Hamis nosztalgia

Zene

Az ezredforduló rádióbarát pop-rockja nem ciki többé: eddig sem volt meglepő jelenség a popkultúrában, hogy jellegzetes hangzások újra divatba jönnek, de az kevésbé tipikus, hogy a mostani célközönség nagyrészt nem élt a megidézett korszakban.

Júliusban jelent meg a Fülöp-szigeteki születésű Bea Kristi, művésznevén Beabadoobee második nagylemeze, a Beatopia, amely az énekesnő gyermekkori álomvilágáról kapta a címét. A most 23 éves Beabadoobee zenéjében az az érdekes, hogy olyan magabiztossággal merít a kilencvenes évek alternatívrock-előadóiból, mintha ő is abban az időszakban nőtt volna fel.

Megtalál, rátalál

Ha megnézzük az albumot felvezető Talk című dal videóklipjét, azt tapasztalhatjuk, hogy nem csak a dalszerzés és a hangzás nosztalgikus, de a vizuális körítésben is van valami ilyesmi, arról nem is beszélve, hogy a videóban megjelenő fiatalok a ruházatuk alapján simán feltűnhetnének egy No Doubt-klipben is. Ez a Beabadoobee-nél folyamatosan jelen lévő nosztalgia nem elszigetelt jelenség, sőt a mainstream popzenében egyre jellemzőbb.

Olivia Rodrigo például a tavaly megjelent első kislemezével, a Drivers License-szel több Spotify-rekordot is beállított, ezek egyikeként egy hét alatt 80 millió lejátszást sikerült produkálnia. A 2003-as születésű énekesnő interjúiban olyanokat említ a legnagyobb kedvencei között, mint Alanis Morissette, Fiona Apple, Avril Lavigne vagy Gwen Stefani – akik szinte mindannyian Rodrigo születése előtt robbantak be. Jó pár olyan kortárs produkciót fel lehetne még sorolni (Machine Gun Kelly, Charli XCX, Ariana Grande, Dua Lipa), akik szintén erre az időszakra játszanak rá.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.