Hosszú az út Winnipegbe - Marc Evans: Hósüti (dvd)

  • - ts -
  • 2007. június 21.

Zene

Bemutatni, hogy az ember mennyire szeretetreméltó és mennyire sebezhető, világos, bár nehezen megfogható hivatala egy játékfilmnek. A hit, hogy az ilyesmi nemcsak mozihősök sajátja, adott esetben nézőhegyeket mozgathat meg - így épp ezen a területen tapasztalható a legtöbb visszaélés (bár gonoszok is versenyben vannak, kétségtelenül).

Bemutatni, hogy az ember mennyire szeretetreméltó és mennyire sebezhető, világos, bár nehezen megfogható hivatala egy játékfilmnek. A hit, hogy az ilyesmi nemcsak mozihősök sajátja, adott esetben nézőhegyeket mozgathat meg - így épp ezen a területen tapasztalható a legtöbb visszaélés (bár gonoszok is versenyben vannak, kétségtelenül).

Az idei Titanic fesztiválon bemutatott, s végül a kölcsönzőkig jutó kanadai-angol produkció is ezen Szküllák és Kharübdiszek között próbál célba jutni - nos, megvannak hozzá a módszerei. A kipróbált módszerei... Meg a sztorija, meg az előadói - ugyan mindről lerí a biztosramenészet, de az alkotók mégis mintha tisztában lennének bizonyos határokkal, ha túlságosan nem is hagyják magukat befolyásolni ezen ismereteiktől.

A történet az éppen esedékes fordulataira rímelő múltbéli események fel-felidézésének ritmikája szerint halad előre a hóban. Kanadában járunk, megérkezett Alan Rickman repülővel, szomorú és magányos arckifejezést visel, a zord éghajlathoz illő meleg ruhával. Gépkocsival folytatná az útját, családi okból Winnipegbe - egyébként mér' is menne oda az ember ilyen hidegben. Ráakaszkodik egy kiscsaj, vinné már el egy darabon. Alan (amúgy Alex) kis riszálás után már kötélnek áll, de még jónak látja utasa orrára kötni, hogy épp most jött a börtönből, ahol gyilkosságért tartózkodott. Nos, ezen a ponton még hihetnénk, hogy valami egészen más filmhez lesz szerencsénk, hm, a gyilkos és a lányka road-movie-ja. De jön egy rohadt nagy kamion, és baaaing! Sose jutunk Winnipegbe.

Tehát fönn kezdünk nagyon, fönn a magasban - lehet, hogy láttuk egy villanásra a kamiont a parkolóban, de úgy jött, ahogyan a moziban kell: egyszer csak; a semmiből. A roncsból csak az egyik kászálódik elő, Alan. Ekkor rögtön két lépcsővel lejjebb szállunk - Rickman ugyan nem a sztárok legnagyobbika, de jelenléte minden vásznon egyformán (eléggé) hangsúlyos, ha ő marad a roncsban holtan, az egy határozott és okkal feltételezhetően pozitív ígéret az elkövetkező másfél órára, valami olyasmi, mintha a Véres kés 1 legelején lelőnék Bruce Willist. Egy autóstoppos lány halála a film elején, az ugyancsak határozott ígéret, ám hogy mire, arról, khm, a kelleténél is bőségesebbek a tapasztalataink...

Mindeközben a fő dramaturgiai mozgatórugó mégis az lenne, hogy mindig rápakoljunk egy lapáttal. Alan minden rendőri óvás ellenére elindul részvétet nyilvánítani az ismeretlen családnak... Azért túlzás, hogy ismeretlen - még a szomszédjuk sem az: Carrie-Anne Moss -, hisz Sigourney Weaver nyit ajtót. Sigourney autista... Most mondjam azt, hogy képzelhetik, mi jön ezután, ha az előbb a folyamatos rápakolást emlegettem? Képzelhetik. És ez még csak a sztori.

Az előadók főerőinek bemutatása azért fontos, hogy belássuk, az alkotóknak gondosan kiválasztott fényvisszaverő elemekre volt szükségük, hisz egyfelől végig a nagy fehér hóban járunk, másfelől minden a felmondott történetre van bízva. A felsorolt nagyszerű mozicsillagok ugyanis kevésbé lenyűgöző formateremtő erejükkel írták be magukat a mozgókép-históriába, mint egyszerű fizikai jelenlétük mindenkor kőharapó erejével. Egyszerűen jó nézni őket, passz. Azt ugyanis különösen nehéz az eddig ismeretes színészi eszközökkel híven felmutatni, hogy Alan annak drámai következményeiért ült, mert egy kamionos elütötte a fiát, akit ugyan sose látott, de épp őhozzá indult... - ezt nevezhetjük éppen rápakolásnak is, de jobb szó a giccs.

A Hósüti egy következetes, halknak álcázott, ám agresszív giccs - szép embereket lehet szeretni benne, és szép emberekért lehet aggódni; pizzával biztos elmegy.

Forgalmazza az SPI

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.