McLaughlin évek óta változatlan felállásban fellépő zenekarával túllépett a fúzión: mindent szintetizált. A 75 éves, angol születésű világpolgár, a gitár guruja állítólag vissza akar vonulni. A Müpában is rögtön megmondta: úgy játszunk, mintha az utolsó koncertünk lenne, mert senki sem tudhatja, mit hoz a holnap. És ezután úgy hazudtolta meg korát, olyan elementáris erejű és mégis arányos, másfél órán bőven túlnyúló koncertet produkált, hogy többszázas sor állt a dedikáláshoz utána.
A szintézis szembeötlően jelent meg abban is, hogy a kvartett három kontinenst egyesített. Az angol billentyűs, Gary Husband legtöbbször McLaughlin hű árnyéka volt, akkorddal vagy unisono melódiával követte, ellenpontozta, elbűvölően díszített és varázslatosan szólózott. Dobpárbajra is vállalkozott az indiai zenei élet csúcsáról érkező Ranjit Barot dobossal – de pontosabb ezt duónak nevezni, mert ketten együtt haladtak. Barot és az öthúros basszusgitáron – a hanghatás kedvéért mindig fekete selyemkesztyűben – dolgozó kameruni Étienne Mbappé sűrű, telített alapot adott a két dallamhangszernek. Az eljátszott McLaughlin-számok pedig 46 év távlatát fogták össze, megidézték a Mahavishnut, a Shaktit és a korábbi jazzes ritmusalapú és rockos lendületű felállásokat. A kompozícióknak volt olyan programja is, hogy azok egy-egy társ alakját jelenítették meg, mint a Shakti mandolinosát, U. Shrinivast, Paco de Luciát, Ravi Shankar tablását, Alla Rakhát, de még Miles Davis felé is elhangzott egy akusztikus fejbiccentés. Az, hogy McLaughlinnál nem nagyon szoktak gyorsabban gitározni, eddig is tudtuk, személyében a jazz-rock hitelességét jeleníti meg, de ez a turné azt mutatta, hogy zenei bölcsessége és ízlése még a pályáján eltérő irányba húzó stílusokat és ideálokat is össze tudta fogni, saját életművéből ellenállhatatlan világzenei válogatást tudott adni.
Müpa, március 3.
