Vajda Gergely

Karácsony háború után

Arthur Honegger, a remény zeneszerzője

Zene

Rapszódia, tánc, három ellenpont, három szonatina, hat szonáta, három vonósnégyes a kamaraművek között, szimfóniák és szvitek zenekarra, versenyművek különböző szólóhangszerekre. Műfajokat, kompozíciós technikákat jelölő címek, amelyek bármely nyugati kultúrkörben alkotó zeneszerző műlistáján előfordulhatnak.

A szimfonikus költemények sorában visszafelé haladva sem találunk elsőre semmi különöset: Mouvement symphonique, No.3. Ezt, a hármas számot viselő, 1933-ban keletkezett szimfonikus tételt volt szerencsém vezényelni, és mondhatom, remek darab, semmivel sem kevésbé érdekes, mint az azt megelőző kettő. A másodiknak azonban címe is van: Rugby (1928), ahogy az 1923-as elsőnek is: Pacific 231. Ez utóbbi „gőzmozdony-megzenésítés” Arthur Honegger (1892–1955) svájci komponista legismertebb és leghírhedtebb darabja.

Mozgás és hangszín

„Mindig is szenvedélyesen szerettem a lokomotívokat. Az én számomra ők élőlények, és úgy szeretem őket, ahogy mások nőket vagy lovakat szeretnek” – szól a mondás a zeneszerzőtől, amelyet gyakran idéznek, igaz, általában az utolsó rész nélkül. A gépek és a mozgás iránti esztétikai vonzalom alighanem Honegger esetében is a 20. század elején Olaszországban született, hamar lefutó, ám erős hatású futurizmus irányzatának öröksége volt. E kapcsolatra példaképpen elég, ha a mozgalom atyja, a később fasiszta politikusként is aktív Filippo Tommaso Marinetti futurista alapversének címét említjük: Óda a verseny-automobilhoz. Honegger első szimfonikus tétele (amelyre 1949-ben egy díjnyertes filmetűd is készült, benne sok közelivel a forgó kerekekről és dugattyúkról) úgy „mesél” egy gyorsuló, majd lassuló gőzmozdonyról, hogy a zenei alaptempó megtartása mellett a ritmusképletek fokozatos gyorsításával és lassításával létrejövő hangzó illúzióval kísérletezik, azaz alapvetően egy abszolút zenei jelenséget állít fókuszba. Egytételes szimfonikus költeményeiben a komponista alkotói szándéka olyannyira nem a költői címek illusztrációjára irányul, hogy például a Rugbyben – amelyben az egymásra kopírozott különböző karakterű és sebességű témák sportcsapatokhoz hasonlóan „küzdenek” egymással – nem is alkalmaz a hangfestésre leginkább megfelelő ütőhangszereket. Visszakanyarodva a harmadik Mouvement Symphonique-hoz: itt is a szimfonikus zenekarból kicsiholható mozgás és hangszín lehetőségei állnak a „vizsgálódás” középpontjában, csak éppen bármiféle hangzatos és emlékezetes cím nélkül. Általános zenefogyasztási szokásainkra jellemző, hogy az ilyen, címében zenén kívüli asszociációt fel nem ajánló, ha úgy tetszik, „sztori nélküli”, magát az abszolút zene történetében elhelyező mű kvalitásaitól függetlenül hátrányba kerül elhíresült párdarabjaival szemben.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Eldobott aggyal

  • - ts -

A kortárs nagypolitika, adott esetben a kormányzás sűrű kulisszái mögött játszódó filmek, tévésorozatok döntő többsége olyan, mint a sci-fi, dolgozzék bármennyi és bármilyen hiteles forrásból.

Nemes vadak

Jason Momoa és Thomas Pa‘a Sibbett szerelemprojektje a négy hawaii királyság (O‘ahu, Maui, Kaua‘i és Hawai‘i) egyesítését énekli meg a 18. században.

Kezdjetek el élni

A művészetben az aktív eutanázia (asszisztált öngyilkosság) témaköre esetében ritkán sikerül túljutni egyfajta ájtatosságon és a szokványos „megteszem – ne tedd meg” dramaturgián.

A tudat paradoxona

  • Domsa Zsófia

Egy újabb dózis a sorozat eddigi függőinek. Ráadásul bőven lesz még utánpótlás, mivel egyelőre nem úgy tűnik, mintha a tucatnyi egymással érintőlegesen találkozó, egymást kiegészítő vagy egymásnak éppen ellentmondó történetből álló regényfolyam a végéhez közelítene: Norvégiában idén ősszel az eredetileg ötrészesre tervezett sorozat hatodik kötete jelenik meg.