Képben vagyunk - Groó Diana: Tarka képzelet I-V. (rövidfilm)

Zene

Hogy mennyire ismerős vásznakon forgolódunk, és mennyire vásznakon, arra két látszólag (valójában meg pláne) távoli példát hozunk. Emlékeznek Mary Poppinsra? Fogta az aprónépet, beleugrott vele a gyufaárus krétarajzába, s máris ott sürögtek-forogtak körülöttük a frakkos pingvinpincérek. Vagy az űzött nyúlra Enyedi Ildikó Bűvös vadászából? A pofára esett kutyák képit nem is lehet feledni... Ezzel persze nem állítjuk, hogy túl is lelakott lenne ez a ház - pláne a látottak után.

Hogy mennyire ismerős vásznakon forgolódunk, és mennyire vásznakon, arra két látszólag (valójában meg pláne) távoli példát hozunk. Emlékeznek Mary Poppinsra? Fogta az aprónépet, beleugrott vele a gyufaárus krétarajzába, s máris ott sürögtek-forogtak körülöttük a frakkos pingvinpincérek. Vagy az űzött nyúlra Enyedi Ildikó Bűvös vadászából? A pofára esett kutyák képit nem is lehet feledni... Ezzel persze nem állítjuk, hogy túl is lelakott lenne ez a ház - pláne a látottak után.

Groó Diana 2001 óta tartó filmfolyama ugyanis pont a fentiek szerint jár el, felugrik a vászonra - tehát igazi mozi. Nem besétál egy festménybe csak úgy, kivált nemegyszer csak ott találja magát, hanem megáll előtte egy kiállítóhelyiség fala előtt, egy pillanatra földbe gyökerezik a lába, kicsit odalesz, aztán magához tér, erőt gyűjt és felugrik. Nem pattan vissza, sőt, amikor már ott van, úgy viselkedik, mintha a kezdetektől ott lett volna - még az is lehet, hogy minden pont fordítva van, és épp csak leugrott egy jegeskávéra a múzeum büféjébe (csak pont nem a történet ezen részéről készített filmet; igaz, ami igaz, a múzeumi büfékre nem fordít kellő figyelmet a filmművészet).

De ne hagyják magukat félrevezetni, nemhogy a büfé, de amit elmeséltem, az sem látható (vagyis úgy nem, ahogy mondtam) a filmen. Ott szinte rögtön (a) képben vagyunk, megindulnak mellettünk Chagall, Renoir, Bruegel, Rousseau és Gulácsy hősei, kecses mozdulatokat tesznek, és szólnak - hm, legtöbbször hasonlatokba csomagolt okosságokat a szerelemről, vagy egyszerűen csak panaszkodnak, mint Bruegel figurái (persze, őket is a szerelem bántja), beszélnek a festőhöz, zsidók, Renoir öccse és a vámos. Elmondják a magukét vagy áttáncolnak az adott majsztró egy másik képébe halk szépasszonyok, vágyakozó férfiak.

A mi mesénk voltaképpen ugyanez a mese - amikor a felugrást emlegetjük, kevésbé metodikai természetű kérdést feszegetünk, jóval inkább hozzáállásbélit. Ha csak úgy fel s alá császkálok klasszikus festményeken, az a minimum, hogy nekem kell bizonyítanom a művészi alázatot. Bár én arról is szívesen megnéznék egy ilyen cca. tizenöt perces röpdolgozatot, amiben valaki - most már az lenne igazán izgalmas, ha maga Groó - felmegy a vászonra, és szétrúgja a kalyibát, amit talál... Addig viszont marad a csendes elrévedés, a sok pasztellszínű hasonlat, a visszatartott szenvedély. A színtiszta műkedvelés... A műkedvelői élet mint magasabb tudat- és érzethelyzet távolról sem műkedvelői fokú bemutatója. Oh, persze kicsit lila, de kicsit zöld is, kicsit sárga is, és van, mikor elég szürke, de a legtöbbször mégis nagyon világos és folttalanul tiszta - és pont addig tart, ameddig hajlik az ember el-elácsorogni egy festmény előtt, ha megadja a módját. És e megadott mód tekintetében csak tanulhatunk a szerzőtől.

A filmeket a Múzeumok Éjszakáján este hattól éjjel fél kettőig folyamatosan vetítik a Nemzeti Galériában

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.