Kiállítás és táncszínház

Mikor a test a padlóról indul, és nem emlékezik az égvilágon semmire. Így ért az a reggel egy belgrádi radikális feministák társaságában töltött radikális éjszaka után. A múlt hosszúra nyúlt, és most itt van újra. Ezt csak a könnyebb érthetõség kedvéért említem. Megpróbálom tágabb környezetemre is jellemzõ túlverbalizálódott kulturáltsággal leírni a lélek egyéni, napi felemelkedését, ahogy az összefüggésben van a tárgyalt vizuális élménnyel.

Már az elsõ három telefont teljesen félreértettem, hova kéne mennem és miért. Fenséges káosz. Mindig máshova értem oda, de végre idõben összejött. Csak nõkkel ne kezdjen az ember - mondogatták. Jó, hagytam magam elvonszolni egy kiállításmegnyitóval egybenászolt táncelõadásra. Nem hiába. Így mentették meg a napom, aminek élek. Kezdõdött azzal, hogy végighajtottak a fotókiállításon, mondván, az elõadás enélkül mit sem ér, pedig kapaszkodnom kellett a térben rendesen. A fotóktól megrémültem. Saját kiásott tetemeim néztek rám. Grunwalsky fotózta Ladányi Andreát. Úristen, hogy bír megállni, megfeküdni ilyen pózokban a modell, csak úgy, a kulcscsontján vagy a lábujjhegyén? Mert hogy áll, vagyis mozdulatlan, az biztos. Úgy fotózták le. Mégis merõ mozgás a beste teste. Nem ember az ilyen, görög istennõ inkább a magyar erõdben. Széthúzza a képet minden irányba, menten szétszakad. Akár fekve is nézhetném, ha nem lenne hideg a márványpadló, vagy fejen állva, ha nem múlt volna el az egyensúlyérzékem átmenetileg. Az alak mindenhonnan értelmezhetõ, akár a szobrok közül a jobbak. Mozgásszobor-sorozat. Grunwalsky rendezõ úr a fényképezõgépet sem tudja úgy kezelni, mintha nem volna kamera. A modellen belül van a kompozíciók súlypontja, nem vitás, különben lehullanának a képek a falról. A halottak merevednek így, vagy a sírás nélkül születõk kezdik ekképp formálni a mozdulataikat. Porban, sárban, fóliában, tépett rongyokban.

Mire elérjük az oszlopot, amihez majd támaszkodom, összegyûlnek a népek, és kezdõdik az elõadás, kezdõdik a szikralátás. Az angyal, akinél a dolgok vezérfonala, alászáll egy lépcsõsoron, az irányított angyalok pedig fenn mozdulnak a boltívek alatt. Nem látják egymást, csak az észrevétlen fonalak, a dallamok futnak a gerincük helyén. Egy idõsödõ mamarazza majdnem tönkreteszi a kezdõképet, nem veszi észre, hogy angyalokkal áll egy ablakban, nem is akar tudomást venni róla, tuti hely. Gondolta, kiteszi magát az örökkévalóság teraszára. Lovakkal húzatják el. Ladányi Andrea végig ugyanaz, tökéletes, direkt rontja el a mozdulatokat, és futtatja ki a jóra. Nem hiába, már a balettintézeti tablóképén is iszonyú elszánt volt az arca. Képzelem, milyen dacosan tikitakizott a folyosón. Kondíciója egy maratoni futóé, de azért néha szeretnék neki vinni egy pohár vizet. Az operaparódiáktól Lajkó Félix hegedûhúrjain át a Prodigy koncerthajó lázadásáig végigtáncolnak mindenen, vannak finom egybemosódások, de mindig ott van a semmi is, a csend, amibõl lesznek.

Az öregurak bravóztak, mint a moszkvai Nagyszínházban a század elején lehetett szokás. Verejték is volt elég rajtam, mintha végigcsináltam volna az elõadást. Nem érdemes a kortárs mozgásszínház mozdulatainak értelmét keresni, kedves nézõk, vagy bekattan valami, vagy nem. Itt megtörtént minden, ez a lényeg. Azóta is pörgök, nincs leállás, kezdem újra, mindennap.

- sisso -

Test-Tér-elõadások június 20-ig láthatók a Ludwig Múzeumban, péntekenként 17.30-tól.