Kiállítás: Kutatási eredmények (A Damaszkusz-projekt)

  • Szipõcs Krisztina
  • 2003. szeptember 4.

Zene

Nagyon kíváncsinak, nyitottnak és türelmesnek kell lennie annak a hétköznapi látogatónak, aki minden háttértudás nélkül, csupán az egzotikus cím és téma - netalántán a légi felvételébe applikált bájos, színes naposcsibék látványa - által felcsigázott érdeklődéssel lép a Műcsarnokba. Hiszen ott nem egy kiállítást, hanem egy Damaszkusz-témájú (vagy inkább: apropójú) kutatási projekt eredményeit találja, mely ily módon persze erősen ellenáll mindenféle szokványos műélvezési kísérletnek. A kutatás résztvevői a bécsi iparművészeti egyetem médiaművészeti intézetének oktatói és hallgatói voltak a "művészet- és tudástranszfer tanszék" képviseletében, az ő nemzetközi csapatuk (erős osztrák anyagi bázison nyugodva, de bizonyos helyi erőkkel együttműködve) hozta létre a kiállított objektumokat és a - kiállításnál jóval érettebb és informatívabb - Transfer Damaskus című könyvet, mely anyagot először a bécsi Kunsthalléban, márciusban, majd azt követően rövid ideig Damaszkuszban mutatták be.

Kiálltás

Nagyon kíváncsinak, nyitottnak és türelmesnek kell lennie annak a hétköznapi látogatónak, aki minden háttértudás nélkül, csupán az egzotikus cím és téma - netalántán a légi felvételébe applikált bájos, színes naposcsibék látványa - által felcsigázott érdeklődéssel lép a Műcsarnokba. Hiszen ott nem egy kiállítást, hanem egy Damaszkusz-témájú (vagy inkább: apropójú) kutatási projekt eredményeit találja, mely ily módon persze erősen ellenáll mindenféle szokványos műélvezési kísérletnek. A kutatás résztvevői a bécsi iparművészeti egyetem médiaművészeti intézetének oktatói és hallgatói voltak a "művészet- és tudástranszfer tanszék" képviseletében, az ő nemzetközi csapatuk (erős osztrák anyagi bázison nyugodva, de bizonyos helyi erőkkel együttműködve) hozta létre a kiállított objektumokat és a - kiállításnál jóval érettebb és informatívabb - Transfer Damaskus című könyvet, mely anyagot először a bécsi Kunsthalléban, márciusban, majd azt követően rövid ideig Damaszkuszban mutatták be.

Aki itt szembesül először a - mondhatni - ugyancsak transzfer állapotban lévő kortárs művészet kísérleti törekvéseivel, ezen belül is a társadalomtudományokkal kacérkodó ágazatával, bizonyára megdöbben a kiállított folyamatábrák, kérdőívek, statisztikák, dokumentációk, amatőr fényképek és home minőségű videók láttán. A bennfentesek persze rezzenetlen arccal konstatálják, hogy néhány év után hozzánk is kezd begyűrűzni az a képzőművészeti trend, melynek jelszavai az interdiszciplinaritás, a kutatás, a kísérlet, a társadalom egyes jelenségeinek tanulmányozása, a "public art".

A szél ezúttal Christian Reder felől fúj, aki a bécsi iparművészeti (pontosabban: alkalmazott művészeti) egyetem professzora, struktúrakutató, az említett "transzfer" tanszék vezetője, aki különféle jelenségek analizálásán, társadalmi és kulturális projektek tervezésén és bonyolításán fáradozik, Ausztrián és Európán kívül Ázsiában, Latin-Amerikában és immár a Közel-Keleten is. Gyakran politika- és hatalomközelben is tevékenykedik, például amikor az osztrák művészeti iskolák vagy az osztrák kultúrpolitika megreformálásában vesz részt, gyakorlatba fordítva az elméletet - ellentétben a művészeti élet azon közismert szereplőivel, akik művészetpolitikai, intézményi kritikájukat szigorúan elméleti síkon hajlandók csak kezelni, örökös busongásba merülve a rendszer elégtelen működése felett. Reder "az intézményeken belül és kívül zajló eredményesebb >>projektorientált munkaA több mint harminc művész jó tanulónak bizonyul: a Damaskus Transferen kiállított műveik szépen illusztrálják, hogyan is kell elképzelnünk ezt a társadalomtudományok és a művészet határán egyensúlyozó kutatási módszert.

Egy a baj,

hogy tudniillik a kiállításban sajnálatos módon épp a választott témáról, Damaszkuszról nem sikerül semmi relevánsat megtudnunk. Ehhez legalább a "projekteken" kívül a tanulmányokat és interjúkat, valamint bibliográfiát is tartalmazó, német-arab nyelvű katalóguson kellene átrágnunk magunkat - ha már túl vagyunk a lexikonon és a bédekkeren -, ahol megszólalnak helyi tudósok és művészek is, mert a szír fővárost rövid időre megszálló kis szabadcsapat sem a hétköznapi életet, sem a politikát, sem a kultúrát illetően nemigen jutott a felszín alá, a város mélyebb rétegeibe.

A tucatnyi "kutatási tervezet" között akad olyan, mely például arra csodálkozik rá, hogy az arab taxisofőrök autóvezetés közben is kávéznak - gyorsan szentel is egy kis videoetűdöt ennek a feltűnő jelenségnek -, kár, hogy nem fáradozik valódi szereplők beszervezésével, inkább egy helyi művészkollégát ültet a kormány mögé. A különféle székeket, műbőr foteltől az olasz műanyag székig, továbbá ágyakat és fürdőszobákat amatőr-gépével lekapó művésztől mást nemigen tudhatunk meg, mint hogy az itteni bútorok legalább olyan rondák, mint mifelénk. Az ásványvizes palackokat műemlékek fényképeibe montírozó vagy egy tradicionális belső udvarban mozaikszerűen elrendező Verena Rempel már kísérletet tett arra, hogy a kulturális-történelmi környezetben helyezze el a modern világ ökológiai problémáinak szimbólumát, a nejlonüvegbe zárt tiszta vizet - igaz ugyan, hogy másik projektje, melynek során egy szennyezett patak vizét vezette egy valódinak látszó ivókútba, mély felháborodást keltett a város lakói körében, akik valószínűleg tisztában voltak azzal, hogy ez a víz ihatatlan, anélkül, hogy belevernék az orrukat. Constantin Luser ugyancsak a tradíció és modernizáció gondolatai mentén készítteti el helyi iparosokkal a komplett motorosöltözéket: a gyönyörű intarziával borított bukósisakot és a kaftánt formázó fekete ruhát. Végül van olyan mű is, mely megpróbál magáért helytállni: Cem Yücetas meghatározatlan helyszíneken, meghatározatlan szereplőkkel készült fotófikciói talányos szituációkat ábrázolnak: szűk átjáróba szorult popcornárust, házfal tövében felhalmozott sziklák között matató férfit - a minimális képi infor-máció mégis sugall egyfajta hangulatot, speciális életérzést, melyet a művek többsége sajnos fájóan nélkülöz. Mit mondhatnék: olvassatok és utazzatok!

Szipőcs Krisztina

Megtekinthető szeptember 21-ig

Neked ajánljuk