Lemez

Klaxons: Love Frequency

  • Lang Ádám
  • 2014. július 27.

Zene

Amikor először meghallottam a Love Frequency felvezető kislemezét, a There's No Other Time-ot, akkor az általánosan fanyalgó fogadtatás ellenére jobban bíztam bennük, mint a 2007-es debütlemez idején. Igaz, egészen más okból. Míg akkoriban azt vártam tőlük, hogy minél horzsolóbb bulidalokat írjanak, most épp annak örültem meg, hogy a There's No... mennyire frappáns kis acidpopszám. Ha a basszusból kicsit leveszek, még Take Thatnek is hihetném.

Erre nem az fogad, amikor beteszem a lemezt, hogy rögtön az első szám ugyanazokkal a súlyos basszusokkal és vijjogó szintikkel rombol, mint a zenekar korai dalai? Hiába a több generációból felsorakoztatott producerek, mint Tom Rowlands, James Murphy vagy a Gorgon City, a Klaxons ugyanazon dilemmázik, mint hét-nyolc éve: vajon az akkoriban időlegesen new rave-nek nevezett elektropunkot játsszák, netán menjenek el a tisztább, popos dalok felé, vagy mégis inkább a hangzással kísérletezzenek? Távol álljon tőlem, hogy az eldöntetlenség miatt legyintsek a három út közül leginkább talán a pop felé tájékozódó lemezre, hiszen a legtöbb szám, ha nem is emlékezetes, azért elsőre elkapja a hallgatóját. Az is látszik, hogy az anyag szándékosan van a kétharmadánál leültetve, hogy onnan az égbe lőjön ki végül a címadó dallal. Mégis nehéz elhessegetni a hiányérzetet, mert a Klaxons számok halmaza helyett végre egy jó lemezt is kiadhatna már.

Akashic, 2014

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.