koncert - Hot Water Music, Bouncing Souls

A Bouncing Souls amerikai punkveteránjainak fellépéséről annak ellenére sem lehet nagyon sok jót elmondani, hogy a közönségből láthatóan sokan kimondottan az ő koncertjükre érkeztek: enervált, másodvonalas, tipikusnak mondható tengerentúli dallamos punk-rockot játszottak némi folkbeütéssel, egy öregesen ide-oda szteppelő, egyébként szimpatikus, de egyáltalán nem színpadra - pláne egy ilyen zenekar élére - való frontemberrel (Greg Attonito), és egy olyan, tipikusan Dürer kertes hangzással, amelyből a keverőpult mellett ácsorogva sem lehetett többet érteni a mélyen dübörgő lábdobnál és a bántóan élesre kevert éneknél. A hangzás a Hot Water Music koncertje alatt csak annyit javult, hogy a lábdob-ének kettős mellé megérkezett a pergő is, így legalább a tempókat sejteni lehetett, viszont a két gitáros-énekes, Chuck Ragan és Chris Wollard lemezen emblematikus, okosan kitalált gitárharmóniái csak alig érzékelhetően verődtek ide-oda a klub falairól.

A Bouncing Souls amerikai punkveteránjainak fellépésérõl annak ellenére sem lehet nagyon sok jót elmondani, hogy a közönségbõl láthatóan sokan kimondottan az õ koncertjükre érkeztek: enervált, másodvonalas, tipikusnak mondható tengerentúli dallamos punk-rockot játszottak némi folkbeütéssel, egy öregesen ide-oda szteppelõ, egyébként szimpatikus, de egyáltalán nem színpadra - pláne egy ilyen zenekar élére - való frontemberrel (Greg Attonito), és egy olyan, tipikusan Dürer kertes hangzással, amelybõl a keverõpult mellett ácsorogva sem lehetett többet érteni a mélyen dübörgõ lábdobnál és a bántóan élesre kevert éneknél.

A hangzás a Hot Water Music koncertje alatt csak annyit javult, hogy a lábdob-ének kettõs mellé megérkezett a pergõ is, így legalább a tempókat sejteni lehetett, viszont a két gitáros-énekes, Chuck Ragan és Chris Wollard lemezen emblematikus, okosan kitalált gitárharmóniái csak alig érzékelhetõen verõdtek ide-oda a klub falairól. Ami azért nagy kár, mert a Hot Water Music nem véletlenül lett a világ egyik igazán kultikus zenekara: Ragan és társai zenéjében egyszerre van meg a kilencvenes évek punkrockjának dallamossága és fogóssága, a skandináv rock 'n' roll nyeglesége, a hardcore energiája és az amerikai folkzene érzékenysége.

A rossz hangzás ellenére a koncertet mégis képes volt megmenteni két tényezõ: egyrészt a klasszikus és tömény egymásutánban érkezõ Hot Water-slágerek (Remedy, Turnstile, Paper Thin, Rooftops és a többi), másrészt pedig a zenekar lelkesedése és jókedve, aminek köszönhetõen a ráadásban a Bouncing Souls tagjaival abszolvált közös dalok (két Bouncing-téma, két saját és egy Cock Sparrer-feldolgozás) sem tûntek erõltetettnek vagy giccsesnek.

Dürer kert, augusztus 16.

**** alá