Magyar Narancs
hetilap borító
Előfizetés
Hetilap

koncert - MAX TUNDRA, DEERHOOF

  • - greff -
  • 2010. április 29.

Zene

Kevés üdítőbb esemény van annál, amikor a felelősségteljes, mély érzésű és/vagy megfontoltan gondolkodó könnyűzenészek nyomasztó serege után végre néhány teljesen tökkelütött muzsikussal hoz össze minket a jó sors. A szombat este a Trafóban kizárólag róluk szólt.
Kevés üdítõbb esemény van annál, amikor a felelõsségteljes, mély érzésû és/vagy megfontoltan gondolkodó könnyûzenészek nyomasztó serege után végre néhány teljesen tökkelütött muzsikussal hoz össze minket a jó sors. A szombat este a Trafóban kizárólag róluk szólt. A megjelenésében piknikus alkatú Rudolf Péterre, irgalmatlan mozgásában Ian Curtisre és egyúttal Galla Miklósra emlékeztetõ Max Tundra konkrétan a zenebohóc szerepét vállalta fel. A Beach Boyst, Prince-féle funkot, hiphopot, technót és a nyolcvanas évek legidétlenebb szintetizátorhangjait egybeturmixoló zenéjének alapjait laptopról küldte, jellegzetes falzettó dallamai pedig erõsen playbackgyanúsak voltak, ám így legalább úgynevezett táncbetétei között kényelmesen válogathatott rövidke díszítésekre használt fúvós és billentyûs hangszerei közül. Kár, hogy az összes száma ugyanazokra a zenei poénokra és hangulatokra épült, mert mûsorából így három tétel után elpárolgott minden izgalom.

A Deerhoof viszont az elsõ perctõl az utolsóig érdekfeszítõ maradt. A San Franciscó-i négyes õrületesen profi: pontosan, feszesen (olyan feszesen, hogy a Ramones-feldolgozás egyenesen robotikusnak hatott), egyetlen hiba nélkül játszottak még a hangszercserék után is, és így sikerült nekik koherens egészként egyben tartani ortopéd struktúrájú, félpercenként éles váltásokkal megtört, zajos, intenzív, avantgárd ihletésû, így élõben a pop helyett egyértelmûen inkább a (noise) rock felé elhajló zenéjüket. A Deerhoof zenészei nem furcsa hangolásokkal vagy bizarr pedálokkal formálják a különös hangokat, itt a kezekben van minden - és a bõ egyórás koncert alatt nem volt egyetlen közhelyes akkordmenet vagy díszítõ betét sem. A szétcsavart, mégis problémátlanul táncolható zenét meselemezeket idézõ dallamokkal megcukrozó Satomi Matsuzaki el is hagyhatná már az érezhetõen rutinból elõvezetett, bumfordi ugrabugrálást - a zene kelekótyasági szintjét úgysem képes meghaladni.

Trafó, április 24.

****

Előző cikk a rovatban film - MINDEN KÚT RÓMÁBA VEZET
Következő cikk a rovatban Könyv - Egy makrancos hölgy - Alan Bennett: A királynő olvas

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Kritika

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

Kritika

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Kritika

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

Kritika

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

Kritika

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

„Legalább két generáció kell”

Külpol

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.
A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

Publicisztika

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.
„Hadd legyen már véleményem!”

Belpol

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.