Egymásba csúszó helyszíneken, több alkalommal is felbukkanó szereplõkkel, itt-ott már-már kisregényekké összefonódó, máshol újra önálló szálakra bomló történetekbõl épül fel a kötet, hasonlóságukban különbözõ és minden különbözõségükben mégis elképesztõen hasonló nõalakok ünnepeibõl és hétköznapjaiból. A novellával mint mûfajjal szemben felhozható szokásos kifogások - hogy mire belehelyezkednénk, vége szakad, és hogy vázlatosságában nem is tudhat eleget mondani - Ulickajánál elesnek; a kötetet leginkább a hangulata tartja össze, valami mindent megülõ vénasszonyok nyarás érzés, amibe belesimulnak a legszomorúbb és legabszurdabb sorsok is, és amiben nem is igazán érzékeljük az idõ múlását a 40-es évektõl a 90-es évekig, vagy a helyszínek változását a Szovjetuniótól Amerikáig.
A kötet talán legmeghatározóbb vonása, hogy a külvilág csak impresszionista, foltokból felfestett háttér, amelybõl kiléphetnek a nagyon gondosan és mégis könnyeden megrajzolt alakok: fontoskodó kislányok, megtört fiatal feleségek, naiv koldusok, fanyar és élveteg öregasszonyok. Születnek, elvegyülnek, kiválnak - és megint elvegyülnek: megkapó részleteik és kigondolhatatlan furcsaságaik ellenére is elfeledjük õket a kötet végére - elsõk és utolsók összemosódnak, sõt elsõség és utolsóság jelentését veszti.
Értékelés, ítélet nincs, nem is érezzük szükségét, de a kötet végére a változatosság már kicsit untató egyformasággá válik. Olyan ez a könyv, mint a nõalakjai: szép, szeretjük, de a súlytalansága miatt nagyon hamar el is felejtjük azután. Egy délutánra azért tökéletes, ha többre nem is elég.
Fordította: Goretity József. Magvetõ, 2010, 452 oldal, 3690 Ft
***
