A szellemtörténet szeszélyei úgy rendelték, hogy a német irodalom egyik parabolikus könyve, A bolondok hajója először az irodalomtörténetben bukkant fel pazar kommentárokkal - a 19. század derekán, Friedrich Zarncke kiadásában -, és csak aztán ébresztette fel újra a későbbiek érdeklődését, s helyezkedett el a figyelem belső köreiben. Huszadik századi utórezgései - Jürgen Weber szobra a nürnbergi sétálóutcában, az ehingeni Locher-emlékmű vagy Thomas Bühler rajza a kivágott NDK-címerrel, előtérben a bürokrácia, a hadiipar és az egyház mohó, hemzsegő kígyóival - egy váratlan és termékeny újjászületés jelei voltak. A mű a német irodalom nagyjainak eszméleti ősgalériáiban alig-alig volt jelen, s a tizenhatodik század közepétől egészen a huszadik századig, mondhatni, hosszú Csipkerózsika-álomban szunnyadt.
Pedig születésének éveiben, s aztán még a reformáció idején is hallatlan népszerűségnek örvendett, reformátorok és ellenreformátorok azonos hódolattal emlegették. Hutten magasztalja, mondván, Brant új törvényeket adott a német költészetnek s kivezette azt a barbárság ingoványairól. Egy másik kortárs - Dantéra utalva - Divina Satyrának nevezi a művet, egy harmadik Homéroszról és Petrarcáról beszél, egy negyedik a strassburgi dómban vagy száz prédikációban taglalja a mű erényeit. A megjelenést (1494) követő években új változatok, kalózkiadások, javított alakzatok, utánzatok, átdolgozások, latin és nemzeti nyelvi fordítások, más német nyelvjárásokra átvitt kísérletek öntik el a könyvpiacot, hogy aztán a könyv tetszhalált szenvedjen s aztán később kínos-körülményes magyarázkodás közepette kelljen magas polcra emelni.
A Hajót a német irodalomtörténet is, mi tűrés-tagadás, kissé finynyásan vette tudomásul. Zarncke szellemi szegénységet, Bobertag ötlettelenséget, Nadler rejtélyt emleget. És ízlésnek, éleselméjűségnek és "éleslelkűségnek", érvelési furfangnak komolyan össze kellett esküdnie, hogy mi, a mű huszadik századi barátai Brant alkotásában a késő középkori erkölcsi szatíraváltozatok egyik érett példányát, a bolondirodalom nagy horderejű katalógusát és a német költészet egyik remekművét ismerjük fel.
A 115 fejezetből álló költeményben az író a bolond egységesített, tipizált figuráját az emberi gyarlóságok, hibák, bűnök, ferde szokások, fonákságok végeláthatatlan lajstromának jelképévé avatja, és - a didaktikus célzatnak megfelelően - mintegy felemelt ujjal mutat rá a kihágások erkölcsileg aggályos jegyeire és üdvrendi hitványságára. Brant, mondani sem kell, nem elsőként fogalmazott meg korkritikát a bolondszatíra köpönyegében. Korszakos jelentősége abban áll, hogy az összes emberi fogyatékot a bolondság egységes fogalmában rögzítette, egyetlen szempontba töményítette, és a bolond alakját állította kritikai világtükrének középpontjába. Egyúttal szigorú ítélet alá vonta közönségét, miközben művében a Felső-Rajna-vidék féktelen húshagyó keddi szokásrendjét roppant akríbiával örökítette meg. Brant nem csupán a minden emberre jellemző gyöngeségeket kívánja felrajzolni, hanem ezeket sorra egy-egy bolondtípusban felvonultatja, érzékletesen láttatja, és mintegy a dantei pokol mintájára örökíti meg. Az elvont fogyaték Brantnál konkrét anyaggá olvad, az ideológiai látomás - hogy Rilke egyik kései fogalmát használjam - figurává keményedik. A korabeli - gyaníthatóan részben a fiatal Dürer alkotta - fametszetek hatása is ebben áll: az alakok egyedi rezzenéseiben, jellemző mozdulataiban, a jelenetek szinte jelen időt delejező erejében.
Utóbb vita folyt arról, vajon Sebastian Brant inkább egy keresztény moralista szempontjait domborítja-e ki a műben, vagy már a bimbózó humanizmus szószólója. Semmi kétség, az írótól nem idegen az a felfogás, hogy a világot ördögök, démonok és másvilági lidércek lakóhelyének tartsa, a hajóutat pedig a bűnös élet, a forgandó szerencse és a haláltánc (egy szóval: a mulandóság) jelképeivel körvonalazza. Bolond az, aki "az akar lenni, mi nem ő", aki tehát fonákul és értelmetlenül viselkedik, és nem ismeri fel, milyen nevetséges. A mű legmélyebb rétegeiben két nagy felfogásrend vetekedik: a keresztény erkölcstan és bizonyos sztoikus bölcsesség normarendszere. A 38. fejezet első része (1-31. sor) ("A szófogadatlan betegekről") először azért hibáztatja a betegeket, mert nem követik az orvos tanácsát (az "értelem" ujjmutatásait). Tehát: aki gyógyulni akar, idejében forduljon orvoshoz, szedjen gyógyszert, és türelmesen tűrje a kezeléssel járó kínokat. A fejezet második részében (31-54. sor) azonban, ahol kuruzslók, banyák bukkannak fel, a szerző már nem azt mondja: nem gyógyulsz meg, ha kuruzslókhoz fordulsz - hanem azt, hogy pokolra jutsz! Ez a bolondság nemcsak hiba, hanem bűn, és nemcsak pusztulást (földi halált), hanem elkárhozást (örökös halált) von maga után. A fejezet harmadik része (55-74. sor) ismét szemléleti bakugrást hoz, és - megfeledkezve az első harmad racionális modoráról - visszatér a középkori felfogáshoz. Itt a szerző azt tanácsolja: aki meg akar szabadulni a betegségtől, az először menjen gyónni, mielőtt gyógyszert szedne.
A bolondok hajója hosszú elemzést kívánna, és nyilván eljön az idő, amely az új kiadást egyszer klasszikus fordításaink közé tagosítja. Itt csak elismerésre marad hely: Márton László hatéves erőfeszítéssel modellált magyarítása az utóbbi évek egyik legszebb teljesítménye. A fordító nem csupán a középfelnémet eredeti nehézségeit győzte árnyalatos találatokkal, hanem szemlátomást elmélyült tudományos apparátus ismeretében végezte munkáját. A párrímes jambus kopár sínjein iramló látomás néha egészen pazar és érzékletes részletekbe torkoll, a felső-Rajna-vidéki hétköznapok zsizsegő panorámáját pergeti szemünk előtt, és találékony fordulataival feledteti a mű eszmei kétlelkűségét, az elsődleges forma virtuozitásra alig alkalmat adó szűkmarkúságát. Idegennyelv-ismeret és magyar formálókészség, tudósi lelkiismeret és szépre rugaszkodási hajlam, régiesség és valamely nagy modern világszínház adottságai párosulnak ebben a változatban. Sebastian Brant műve a Borda Antikvárium kiadásában, Borda Lajos utószavával jelent meg. Úgy tűnik, a könyv nemcsak fordítói remeklés, hanem a csökevényes honi bibliofília egyik mérföldköve is.
Borda Antikvárium, 2008, 370 oldal, 8000 Ft
