Könyv: Dugáskényszer (Catherine Millet: Catherine M. szexuális élete)

  • Forgács Zsuzsa
  • 2002. július 25.

Zene

Az egymáshoz dörzsölődő homokszemcsék nemi élete egy leheletnyivel érdekfeszítőbb, mint Catherine Millet művészettörténész önvallomása szexuális életéről. Legalábbis azoknak, akiket általában a standard pornófilmek is halálra untatnak. Ezen nem segít Catherine Millet sok ezer aktusának jellemzésekor mutatott látszólag eszelős sebészi őszintesége, mivel paradox módon a könyv végéig egy milliméterrel sem sikerül közelebb kerülni saját magához, saját lelke rezdüléseinek megértéséhez, illetve annak átlátásához, mi motiválta őt arra, hogy tengernyi szexpartin ajánlja fel testét ismeretlen férfiak tömegeinek. Úgy beszél minderről, mint egy olyan rovargyűjtő, aki pusztán a rovarok alaktani leírásának precizitását tartja fontosnak, és ezért megismerhetetlen számára a rovarok működésének rejtélye. Egy biztos, attól, amit mi normál kapcsolatteremtésnek és kapcsolatfenntartásnak hívunk, Catherine nemcsak zavarba jön, és képtelen vele bármit kezdeni, de eközben védekezésül azonnal mély, elviselhetetlen unalomba süllyed. A lelki életet, a lelki előjátékot megjátszásnak gondolja, mely idegesíti, és türelmetlenné teszi. Az őt megszállt rettenetes unalmat pedig szexuális aktusok hajszolásával próbálja lefedni, illetve az unalomban manifesztálódott tátongó ürességérzést szexuális aktusokkal kívánja betömni. Igazából csak ismeretlenek tudják izgalomba hozni, és az sem baj, hogyha nem kell felemelnie a fejét a szája előtt sorakozó anonim férfiak ágyékáról, vagy ha egy függöny takarja el az őt döngölő hímvesszőkhöz tartozó férfiakat. Állítása szerint csak név nélküli tomporokkal és hímvesszőkkel szeret bajmolódni, akár az állatok. Ritkán találkozhatunk ennyi önértetlenséggel, önfélrevezetéssel és álőszinteséggel egy ilyen, egyébként jó tollú, intelligensnek tűnő ember részéről.
Az egymáshoz dörzsölődő homokszemcsék nemi élete egy leheletnyivel érdekfeszítőbb, mint Catherine Millet művészettörténész önvallomása szexuális életéről. Legalábbis azoknak, akiket általában a standard pornófilmek is halálra untatnak. Ezen nem segít Catherine Millet sok ezer aktusának jellemzésekor mutatott látszólag eszelős sebészi őszintesége, mivel paradox módon a könyv végéig egy milliméterrel sem sikerül közelebb kerülni saját magához, saját lelke rezdüléseinek megértéséhez, illetve annak átlátásához, mi motiválta őt arra, hogy tengernyi szexpartin ajánlja fel testét ismeretlen férfiak tömegeinek. Úgy beszél minderről, mint egy olyan rovargyűjtő, aki pusztán a rovarok alaktani leírásának precizitását tartja fontosnak, és ezért megismerhetetlen számára a rovarok működésének rejtélye. Egy biztos, attól, amit mi normál kapcsolatteremtésnek és kapcsolatfenntartásnak hívunk, Catherine nemcsak zavarba jön, és képtelen vele bármit kezdeni, de eközben védekezésül azonnal mély, elviselhetetlen unalomba süllyed. A lelki életet, a lelki előjátékot megjátszásnak gondolja, mely idegesíti, és türelmetlenné teszi. Az őt megszállt rettenetes unalmat pedig szexuális aktusok hajszolásával próbálja lefedni, illetve az unalomban manifesztálódott tátongó ürességérzést szexuális aktusokkal kívánja betömni. Igazából csak ismeretlenek tudják izgalomba hozni, és az sem baj, hogyha nem kell felemelnie a fejét a szája előtt sorakozó anonim férfiak ágyékáról, vagy ha egy függöny takarja el az őt döngölő hímvesszőkhöz tartozó férfiakat. Állítása szerint csak név nélküli tomporokkal és hímvesszőkkel szeret bajmolódni, akár az állatok. Ritkán találkozhatunk ennyi önértetlenséggel, önfélrevezetéssel és álőszinteséggel egy ilyen, egyébként jó tollú, intelligensnek tűnő ember részéről.

Abból a pár kósza információból, amit anyjáról és apjáról mond, a családban működő szocializációs intimitászavar jeleit vélem felfedezni - ez ellen lázad egyre vadabb szexuális tabudöntögető és a világot naponta megbotránkoztatni kívánó szükségleteivel, ami egyúttal azt jelenti, hogy a mennyekbe magasztosítja a férfiaknak való minden ellenállás nélküli, abszolút alárendelődés gesztusát. A könyv alapján úgy tűnik, Catherine élete nyílt színi vesszőfutás az önlealacsonyításba és önfeladásba - talán mert eszköztelennek érzi magát, hogy másképp fogadtassa el magát a külvilággal. Itt tehát az autoritásváltásnak egy szélsőséges formájával találkozunk, amelynek miértjére főhősünk még csak rá sem kérdez, mintha nem tudná, hogy bekövetkezett, vagy nem ismerné fel kellően ennek a jelentőségét. A szülei ellen lázadó kamaszlány szerepéből érdekes módon még ma sem tud kitörni (illetve most már csak kinőni), legalábbis szellemileg és érzelmileg, holott már ötvenhárom éves. Ezért aztán pszichológusát - akihez, úgy tűnik, évekig járt hetente többször is - senkinek sem tudnám igazán ajánlani. Ha valakinek eddig sem volt igazán rendben a nemi élete, ez a könyv nem fogja hozzásegíteni életminőségének a javulásához, inkább valószínűleg csak fokozni fogja a zűrt, de nem próbálok senkit lebeszélni, ha csak állatkerti szórakozás céljából kívánna megismerkedni a szerző brutális farkasvaksággal előadott szexuális szokásaival.

Forgács Zsuzsa

Ulpius-ház, 227 oldal, 1580 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.