Könyv: Dugáskényszer (Catherine Millet: Catherine M. szexuális élete)

  • Forgács Zsuzsa
  • 2002. július 25.

Zene

Az egymáshoz dörzsölődő homokszemcsék nemi élete egy leheletnyivel érdekfeszítőbb, mint Catherine Millet művészettörténész önvallomása szexuális életéről. Legalábbis azoknak, akiket általában a standard pornófilmek is halálra untatnak. Ezen nem segít Catherine Millet sok ezer aktusának jellemzésekor mutatott látszólag eszelős sebészi őszintesége, mivel paradox módon a könyv végéig egy milliméterrel sem sikerül közelebb kerülni saját magához, saját lelke rezdüléseinek megértéséhez, illetve annak átlátásához, mi motiválta őt arra, hogy tengernyi szexpartin ajánlja fel testét ismeretlen férfiak tömegeinek. Úgy beszél minderről, mint egy olyan rovargyűjtő, aki pusztán a rovarok alaktani leírásának precizitását tartja fontosnak, és ezért megismerhetetlen számára a rovarok működésének rejtélye. Egy biztos, attól, amit mi normál kapcsolatteremtésnek és kapcsolatfenntartásnak hívunk, Catherine nemcsak zavarba jön, és képtelen vele bármit kezdeni, de eközben védekezésül azonnal mély, elviselhetetlen unalomba süllyed. A lelki életet, a lelki előjátékot megjátszásnak gondolja, mely idegesíti, és türelmetlenné teszi. Az őt megszállt rettenetes unalmat pedig szexuális aktusok hajszolásával próbálja lefedni, illetve az unalomban manifesztálódott tátongó ürességérzést szexuális aktusokkal kívánja betömni. Igazából csak ismeretlenek tudják izgalomba hozni, és az sem baj, hogyha nem kell felemelnie a fejét a szája előtt sorakozó anonim férfiak ágyékáról, vagy ha egy függöny takarja el az őt döngölő hímvesszőkhöz tartozó férfiakat. Állítása szerint csak név nélküli tomporokkal és hímvesszőkkel szeret bajmolódni, akár az állatok. Ritkán találkozhatunk ennyi önértetlenséggel, önfélrevezetéssel és álőszinteséggel egy ilyen, egyébként jó tollú, intelligensnek tűnő ember részéről.
Az egymáshoz dörzsölődő homokszemcsék nemi élete egy leheletnyivel érdekfeszítőbb, mint Catherine Millet művészettörténész önvallomása szexuális életéről. Legalábbis azoknak, akiket általában a standard pornófilmek is halálra untatnak. Ezen nem segít Catherine Millet sok ezer aktusának jellemzésekor mutatott látszólag eszelős sebészi őszintesége, mivel paradox módon a könyv végéig egy milliméterrel sem sikerül közelebb kerülni saját magához, saját lelke rezdüléseinek megértéséhez, illetve annak átlátásához, mi motiválta őt arra, hogy tengernyi szexpartin ajánlja fel testét ismeretlen férfiak tömegeinek. Úgy beszél minderről, mint egy olyan rovargyűjtő, aki pusztán a rovarok alaktani leírásának precizitását tartja fontosnak, és ezért megismerhetetlen számára a rovarok működésének rejtélye. Egy biztos, attól, amit mi normál kapcsolatteremtésnek és kapcsolatfenntartásnak hívunk, Catherine nemcsak zavarba jön, és képtelen vele bármit kezdeni, de eközben védekezésül azonnal mély, elviselhetetlen unalomba süllyed. A lelki életet, a lelki előjátékot megjátszásnak gondolja, mely idegesíti, és türelmetlenné teszi. Az őt megszállt rettenetes unalmat pedig szexuális aktusok hajszolásával próbálja lefedni, illetve az unalomban manifesztálódott tátongó ürességérzést szexuális aktusokkal kívánja betömni. Igazából csak ismeretlenek tudják izgalomba hozni, és az sem baj, hogyha nem kell felemelnie a fejét a szája előtt sorakozó anonim férfiak ágyékáról, vagy ha egy függöny takarja el az őt döngölő hímvesszőkhöz tartozó férfiakat. Állítása szerint csak név nélküli tomporokkal és hímvesszőkkel szeret bajmolódni, akár az állatok. Ritkán találkozhatunk ennyi önértetlenséggel, önfélrevezetéssel és álőszinteséggel egy ilyen, egyébként jó tollú, intelligensnek tűnő ember részéről.

Abból a pár kósza információból, amit anyjáról és apjáról mond, a családban működő szocializációs intimitászavar jeleit vélem felfedezni - ez ellen lázad egyre vadabb szexuális tabudöntögető és a világot naponta megbotránkoztatni kívánó szükségleteivel, ami egyúttal azt jelenti, hogy a mennyekbe magasztosítja a férfiaknak való minden ellenállás nélküli, abszolút alárendelődés gesztusát. A könyv alapján úgy tűnik, Catherine élete nyílt színi vesszőfutás az önlealacsonyításba és önfeladásba - talán mert eszköztelennek érzi magát, hogy másképp fogadtassa el magát a külvilággal. Itt tehát az autoritásváltásnak egy szélsőséges formájával találkozunk, amelynek miértjére főhősünk még csak rá sem kérdez, mintha nem tudná, hogy bekövetkezett, vagy nem ismerné fel kellően ennek a jelentőségét. A szülei ellen lázadó kamaszlány szerepéből érdekes módon még ma sem tud kitörni (illetve most már csak kinőni), legalábbis szellemileg és érzelmileg, holott már ötvenhárom éves. Ezért aztán pszichológusát - akihez, úgy tűnik, évekig járt hetente többször is - senkinek sem tudnám igazán ajánlani. Ha valakinek eddig sem volt igazán rendben a nemi élete, ez a könyv nem fogja hozzásegíteni életminőségének a javulásához, inkább valószínűleg csak fokozni fogja a zűrt, de nem próbálok senkit lebeszélni, ha csak állatkerti szórakozás céljából kívánna megismerkedni a szerző brutális farkasvaksággal előadott szexuális szokásaival.

Forgács Zsuzsa

Ulpius-ház, 227 oldal, 1580 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Érzések és emlékek

A magyar származású fotóművész nem először állít ki Budapesten; a Magyar Fotográfusok Házában 2015-ben bemutatott anyagának egy része szerepel a mostani válogatásban is, sőt a képek installálása is hasonló (ahogy azonos a kurátor is: Csizek Gabriella).

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Akkor és most

Úgy alakultak dolgaink, hogy az 1991-ben írt, a 80-as évek Amerikájában játszódó epikus apokalipszis soha korábban nem volt számunkra annyira otthonos, mint éppen most. Néhány évvel ezelőtt nem sok közünk volt az elvekkel és mindennemű szolidaritással leszámoló, a nagytőkét a szociális háló kárára államilag támogató neoliberalizmushoz.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.