Legyen közös cellánk (Ladányi Andrea táncművész)

publikálva
1999/16. (04. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

1985-ben a Gyõri Balett tagjaként az év táncosa díjat nyerte, ám azóta még sokkal többet tud. Körbeutazta a világot, kortárs táncos és koreográfus lett belõle, sõt exkluzív fotómodell. Bármire képes (a mozdulataival). Grunwalsky Ferenc lefotózta, kiállította, õ maga pedig darabot rendezett a kiállításhoz.

{k199916_29;b} MaNcs: Ha röviden kéne összefoglalnod, mi mindent csináltál eddig, mit bírnál mondani?

Ladányi Andrea: Balettintézet, diploma, hat-hét év Gyõri Balett, utána három év Kanada.

MaNcs: Ösztöndíjjal?

LA: Nem, bõrönddel, egy darab bõrönddel.

MaNcs: Disszidáltál a Gyõri Balettbõl?

LA: Lehet, hogy így terjedt el, de nem. Hámori András producer hívott ki egy film ürügyén. Volt ezer dollárom, amit megspóroltam a Gyõri Balett hat éve alatt. Hamar elfogyott. Utána voltam Helsinkiben, a Jorma Uottinennel csináltunk színházat, aztán meg jól hazajöttem. Mikor hazajöttem, akkor pedig musicalek koreografálásával kerestem pénzt. Itt azzal lehet. Két-három éve pedig rám jött, hogy együttest szeretnék, amit persze már régen szerettem volna. Kaptam ajánlatot egy háromrészes darabra, ami gyakorlatilag életem elsõ kortárs tánckoreográfiája lett volna. Mire elkészült az est, visszavonták a dolgot, úgyhogy nagyon sok pénzembe került ez az ajánlat.

MaNcs: A jelenlegi csoportod is ezekbõl az emberekbõl áll, és ugyanilyen mostohák a munkakörülményeitek?

LA: A mostani srácok azok közül valók, akikkel együtt dolgoztam az elmúlt hat-hét évben, mióta itthon vagyok. Hívásos, válogatásos alapon jöttek össze. Van olyan köztük, aki elvégezte az intézetet, van, aki menet közben hagyta abba, és van, aki késõbb kezdett táncolni. A jelen elõadás anyagi körülményei pedig enyhén szólva kilátástalanok. Ingyen dolgoznak jó ideje, és remélem, ha az adósok börtönébe kerülünk, akkor legalább közös cellánk lesz, hogy tudjunk próbálni.

MaNcs: Hogyan lettél fotómodell?

LA: Nagyon furán alakult ez a dolog, mert épp úgy döntöttem, hogy megint elmegyek itthonról, mivel semmi nem mûködött. Nem akarok már musicalekkel foglalkozni. Amit én szeretnék, azt lehetetlen anyagi és színházi háttér nélkül létrehozni. Nem vagyok képes eltartani embereket, és elõadást sem lehet úgy csinálni, hogy alkalmilag jövünk össze, mert ennek megvan a metodikája. Szóval három szerzõdésem volt már, és egy délután alatt lemondták mindet. Elég katartikusan ért a dolog. Aztán a Grunwalsky mondta, hogy a Jancsó Miklós látott engem egy veszprémi fesztiválon, és szeretné, ha dolgoznék a filmjében. Kimentünk egy próbafelvételre, ahol a Grunwalsky csinált rólam képeket. Dolgoztam a Miki bácsinál, aztán a Feri is felkért a filmjéhez. Mondtam, hogy benne vagyok, hiszen ha meglátok egy kamerát, elolvadok tõle. A komáromi erõdben keresett helyszínt a Visszatérés címû filmhez. Egyszer csak azt mondta, hogy álljak be a napfénybe, és lefotóz, aztán vagy öt hétvégén kimentünk vasárnaponként fotózni. Mikor azt kérdeztem, mit vegyek magamra, azt mondták, hogy fóliát, én meg olyan hülye vagyok, hogy mindent megcsinálok. Mindent komolyan veszek. Írt hozzám egy irományt is, arról a bizonyos maratoni futóról (Grunwalsky Ferenc készülõ, elsõ magyar táncfilmje, amely szintén az erõdben játszódik - a szerk.). Attól teljesen meg voltam hatódva. Ezerhatszáz fotó készült el körülbelül, nem használtunk se zenét, se semmit, csak ketten voltunk, csendben, abban a hatalmas erõdben.

MaNcs: Nyilván kiderült közben a számodra, hogy mi tetszett meg benned ennyire neki.

LA: Nagyon fölkeltette az érdeklõdését az a fajta mozgás, amit csinálok, és nyilván közben a kamerában is elkezdett másképp látni valamit, amit színészekkel nem tud megcsinálni. Minden szögbõl körbejárt. Érzékelhetõ a felvételek idõrendjében, hogy egyre jobban belém mászik. Érdekes, hogy a Visszatérés címû filmje nagyjából egyszerre készült a fotókkal. Míg az naturális és durva, a fotók naturalizmusa mögött mégis a szenvedély és a szépség dominál. Amikor megláttam a fotókat, és a Feri mellé tette néhány kiásott holttest, kutyatetem és szobor képét, magam is elképedtem, mennyi hasonlóság van a kompozíciók között.

MaNcs: Beszéljünk az élõkrõl. A táncelõadás hogyan kapcsolódott a kiállításhoz?

LA: Az a Ludwig Múzeum igazgatójának, Néray Katalinnak az ötlete volt. Megnézte a fotóalbumot, és azt gondolta, hogy nagyon érdekes lenne, ha fellépnék a megnyitón. Persze ráálltam, és akkor már azt is kitaláltam, hogy nem akarok egyedül dolgozni. Magamra vállaltam az anyagi részét, amirõl menet közben kiderült, hogy képtelenség, mivel a beadott pályázatokat visszaadták. Épp volt egy tervem 2000 szilveszterére, egy huszonnégy órás elõadás a maratoni futóról. Az most már nem jön össze, úgyhogy az abból meglévõ kétórás anyagot építettem bele ebbe a térbe, ebbe a márványõrületbe.

MaNcs: Úgy tûnik, hogy a produkció bármilyen térben megállná a helyét.

LA: Nagyon sok szempontból szerencsés vagyok, mert az említett finn kollégámmal nagyon sokat léptünk fel hihetetlen terekben, erdõtõl bankig, múzeumtól börtönig. Bármilyen térben tudok gondolkodni, mozogni. Számomra a változatosság nagyon izgalmas. Most például Veszprémbe megyünk egy fesztiválra ezzel az elõadásunkkal, és biztos, hogy a hatalmas árkádok helyett ott ovis székeken fognak ülni a fiúk.

MaNcs: A zene a lehetõ legtávolabbi mûfajokból lett összerakva. Ebben is benne van Grunwalsky keze?

LA: Az egész világ ilyen szerintem. Mindennek bele kell férnie. De a Feri valóban elképesztõ és arcátlan módon csempészett be a filmjébe a klasszikusoktól a Kispálig minden zenét.

MaNcs: Van véleményed az állítólag mostoha sorsú kortárs magyar táncszínházról úgy nagy vonalakban?

LA: Inkább nem szoktam belefolyni ilyen vitákba, vagy elkülönítem a szakmai véleményemet meg a közönségvéleményemet. Bizonyos együttesek jó hogy vannak, láthatók általuk bizonyos irányok. A szakmai véleményem az, hogy az egész világon általában más helyen kezelik ezt a fajta alternatív dilettantizmust. Itt képesek olyan együtteseknek jelentõséget tulajdonítani, amelyeknek nem szabadna. A világ összes modern táncegyüttesében a világ legjobb táncosai táncolnak, akik klasszikus alapokon kezdték, és nem elégíti ki õket a hagyományos lépéskombinációk repertoárja. Teszem azt, a szólók, a világon mindenhol. Azt, hogy a Csipkerózsika alszik vagy kel, nem nagyon reformálják. A legjobb táncosok viszont maguk keresik az utat a modern felé. Kevés olyan jó táncost ismerek, legyen akár nyolcvankilós, aki nem ismeri az alapokat. Errõl azért van egy elég határozott véleményem. Önmagammal, a saját tudásommal tisztában vagyok, ami a szakmai köröket érinti, az meg nemcsak ízlésbeli kérdés, hanem rengeteg tapasztalat. Láttam a világban, hogy milyen szinten van a táncmûvészet, és az nem egyenlõ az itthonival, az biztos.

Szilágyi Szilvia

publikálva
1999/16. (04. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...