A felvétel - noha, hogy mondjam, manuálisan kissé esetleges - mégsem teljesen érdektelen, mert igen komoly elemzõmunka áll mögötte. Sok olyan szólam szól most, amelyet eddig nemigen hallhattunk (például a 4. vagy a 8. variáció, és egészen különösen a 20. variáció), kiderül Beethoven félelmetesen komplex szervezõkészsége, amely már az 1820-as években beváltja Schönberg késõbbi igényét, hogy ugyanis "nincs szabad hang". Szépen analizált elõadásnak számít a 14. variáció is. De a mûvésznõ olykor olyan lassú tempót vesz (16. és 17. variáció), hogy a rosszindulat azt orrontja, az elõírt gyorsabban nem menne, és a 6. változat démoni trillái meg egyszerûen nem szólalnak meg a suta ujjak miatt, amelyek különösen a 19. változatban lustulnak el aggályosan; ráadásul a záró fúga kimondottan darabos. Általában: nem derül ki a mû félelmetesen "avantgarde" jellege, alig hatnak egészen rémületes dimenziói. Vagyis a saját portréja mellett a nagysággal és a humorral marad adós Kurtág Márta, és ez Beethovennél súlyos hiány.
BMC, 2009
**
