lemez - ELLIOTT SMITH: AN INTRODUCTION TO...

Amikor 2003 egyik borongós októberi napján kiderült, hogy Elliott Smith kétszer is szíven döfte magát a fürdőkádjában, voltaképpen csak tettének brutalitása tűnt meglepőnek (majd pedig a hír, hogy valószínűleg nem is ő fogta a végzetes konyhakést). Elvégre a pizzaképű dalnok torzóban maradt életműve legkivált az olthatatlan búbánat, az éjsötét depresszió és a démonokkal vívott, elbukott küzdelem foglalatát adja, egészen a négysávos magnóra rögzített debüt hálószoba-folkjától a nagykiadós igényeknek megfelelni igyekvő Figure 8 kamarapopjáig.

Amikor 2003 egyik borongós októberi napján kiderült, hogy Elliott Smith kétszer is szíven döfte magát a fürdõkádjában, voltaképpen csak tettének brutalitása tûnt meglepõnek (majd pedig a hír, hogy valószínûleg nem is õ fogta a végzetes konyhakést). Elvégre a pizzaképû dalnok torzóban maradt életmûve legkivált az olthatatlan búbánat, az éjsötét depresszió és a démonokkal vívott, elbukott küzdelem foglalatát adja, egészen a négysávos magnóra rögzített debüt hálószoba-folkjától a nagykiadós igényeknek megfelelni igyekvõ Figure 8 kamarapopjáig. Smith talán nem volt tragikus sorsú elõdeihez mérhetõ újító, ámde fátyolos, sebzett tenorján elsuttogott szomorkáiban - melyek legfõképp Nick Drake, a Beatles, néhol pedig a Beach Boys áldásos hatásáról tanúskodnak - roppant hitellel és mélységgel tárta fel heveny drogfüggõség fokozta lelki nyûgjeit, s ilyenformán munkássága mainapság garmadányi akusztikus búsongónak szolgál iránytûként.

Az elsõ posztumusz best-ofot jelentõ An introduction... ugyan címe alapján az újdonatúj hallgatókat célozza be, ám a szelekció mintha a rajongói/kritikai Smith-kánont követné. Hiszen a rendre túlpolírozottnak vélt, ugyanakkor felettébb népszerû nagykiadós lemezekrõl csupán két dal került föl a korongra, míg a mûvészi zenitként jegyzett Either/Orról öt. Méghozzá a jobbak: itt van a meleg tapintása és fülbemászó refrénje ellenére végletekig kiábrándult Ballad Of Big Nothing, a Between The Bars szívszakító balladája, vagy a hollywoodi álomgyár feletti édesbús gyászdal, az Angeles. Külön öröm továbbá, hogy a karrierfordító Miss Miserybõl (melyet Smith anno csurig leizzadva, kamaszos zavarban prezentált az Oscar-gálán) egy korai, kevésbé ismert verzió szerepel, s hogy az öncímû második lemez hátborzongató nyitója, a Needle In The Hay szintén helyet kapott. Csendes melankóliával bélelt, sokszínûen szomorú lemez - önálló albumként nézve is prímán mûködik.

Domino/Neon Music, 2010

**** és fél