Zene

A Sátán örül

"A Boszorkák - ez a darabom köznapi elnevezése, hogy úgy mondjam, beceneve, valójában 'Szentivánéj a Kopár hegyen' - mint látja, megkeresztelt darabocska. Ha emlékezetem nem csal, a boszorkák ezen a hegyen gyülekeztek, pletykálkodtak, fondorkodtak, és várták a legnagyobbat - a Sátánt. Megérkezésekor ők, ti. a boszorkák, kört alakítottak a trón körül, amelyen ott trónolt hatalmas kecskebak képében a Legnagyobb, s dicsőítő énekeket énekeltek neki.
  • mi a kotta
  • 2014. május 10.

Dirty Flow Club: Dirty Flow Club

Szőcs Gergő dobost eddig majd tucatnyi zenekarban hallhatta a közönség - az utolsó két évet azonban saját szó szerint vett szívügye megvalósításának szentelte. Ehhez összegyűjtött 17 zenészt és énekest, zömmel igencsak jól hangzó neveket (például Kovács Andor gitárost, Hock Ernő és Sabák Péter basszgitárost/bőgőst, Márkos Albert csellistát, dj Mangót), és ezzel az alkalmi szupergruppal rögzített egy igazi konceptlemezt.
  • - minek -
  • 2014. május 10.

Dalok a demarkációs övezetből

Könnyű- és komolyzene között manapság nincs igazi beszélő viszony, s ami mégis van (crossover), jobb lenne, ha nem lenne. Korábbi századokban ez másképp volt: ha A varázsfuvola szerzője írt egy menüett- vagy kontratáncsorozatot, akkor tánczene került ki a keze alól. Vagyis Mozartnak még megadatott, hogy egy személyben legyen Kurtág György és Szikora Róbert. Így volt ez a 19. században is: Brahms nemcsak a Német Requiemet és a szimfóniákat alkotta meg, de a Magyar táncokat és különféle (hol hangszeres, hol vokális) valcersorozatokat is.
  • Csengery Kristóf
  • 2014. május 10.

Megoszt, uralkodik - A digitális zene terjedése

A Napster megjelenése után 15 évvel a legális, digitális zenei szolgáltatások szinte kimeríthetetlen adatbázisokat tesznek hozzáférhetővé elérhető áron. Nem volt egyszerű menet, és a siker sem teljes, de úgy tűnik, 2014-re e szolgáltatások felnőtté váltak.
  • Pléh Dániel
  • 2014. május 5.

DOREMI

"Angol urak, ti lőtök először!" - a legenda szerint állítólag ilyesforma udvariaskodás előzte meg az 1745-ös fontenoy-i csatát, az ún. osztrák örökösödési háború kitüntetett jelentőségű, bár végeredményben semmit el nem döntő ütközetét. Azért ha döntő ütközet nem is esett e vérrel öntözött vallon síkon, azért a franciák győzedelmeskedtek a britek, hollandok és hannoveriek felett, méghozzá XV. Lajos felséges jelenlétében.
  • mi a kotta
  • 2014. május 3.

Közel s távol

Volt idő, hogy évente Budapestre hozta őket az Árpád sínautóbusz, ám azután évtizedeken át jobbára az újévi Strauss-koncertek híre, majd közvetítése jelentette a magyar közönség számára a legszorosabb kapcsolatot a Bécsi Filharmonikusokkal.

Elbow: The Take Off And Landing Of Everything

Volt a 2000-es évek elején három angol zenekar: nagyjából egy időben jelent meg az első lemezük, többé-kevésbé a Radiohead-iskolát követő, melankolikus, szerethető dalokkal. Közülük a Coldplay szép lassan a giccs bűvöletébe merült, a Doves pedig négy remek album után jelenleg is tartó pihenőre vonult, úgyhogy most már csak az Elbow tartja a megbízható színvonalat.

Parázsfuvolácska

Habár a Varázsfuvolát gyermekoperának vélni sokak által bizonyított tévedés, azért a zenés színházi praxis nemigen vesz tudomást erről - s úgy lehet, jól teszi. Mert ha a gyermekközönség nem is tud mit kezdeni a szabadkőműves-szimbolikával, s egyáltalán Sarastro figurájával, azért Schikaneder sokat gyepált librettója máig felkínálja a gyerekek és az operai közönségnevelés számára Papagenót és a zene megszelídítő, bűvös hatalmát.

Perfect Pussy: Say Yes To Love

Még 2000 környékén olvastam egy Green Day-interjút, amiben a basszusgitárosuk azért temette a punkot, mert már az anyja barátnője is festi a haját, és orrkarikát hord. Most meg itt van egy operákon és dzsesszen nevelkedett bölcsészlány meg négy jóképű, grafikusforma fazon azzal a névvel, hogy Perfect Pussy. Ráadásul olyan a zenéjük, mintha kihajolnánk a gyorsvonat ablakán.
  • Lang Ádám
  • 2014. május 3.

Bartók a Bartók-házban

Hagyomány, hogy a Bartók Emlékházban hangversennyel emlékeznek meg a Csalán út 29. egykori lakójáról. Úgy esett, hogy idén a megemlékező koncertet két olyan muzsikus adta, akik régóta a nagyvilágban öregbítik a magyar zene hírét: a Hollandiában élő Würtz Klára zongoraestjét hallhattuk, a Franciaországban élő mezzoszoprán - René Jacobs és William Christie felfedezettje -, Károlyi Katalin közreműködésével.
  • Csengery Kristóf
  • 2014. május 3.