lemez - ADELE: 21

A popzenei trendek megbízhatóan sebes mozgását észben tartva felettébb logikusnak tűnt, hogy 2011 lesz az év, amikor a brit neo soul hullám most már aztán végképp kifullad, de Adele Adkins január végén megjelent lemeze magabiztosan keresztülhúzta keserű számításunkat: a fiatal énekesnő (a lemezcím ezúttal is, mint a bemutatkozó 19 esetében az aktuális életkort jelzi) második dobása nemcsak a zsáner egyik legerősebb darabja lett, hanem az eladási listákon is szépen tarol. A dalait ezúttal nagyjából Amy Winehouse dögös és felvillanyozó soul-popja és Fiona Apple mélyen érzéki zongorás borongásai közé belövő énekesnő whiskyszerűen füstfogta, a lehető legmagabiztosabban uralt altja önmagában kész csoda, de Adele szerencsére a dalformálásra is éppúgy odafigyel, mint a virtuóz hangképzésre.

A popzenei trendek megbízhatóan sebes mozgását észben tartva felettébb logikusnak tûnt, hogy 2011 lesz az év, amikor a brit neo soul hullám most már aztán végképp kifullad, de Adele Adkins január végén megjelent lemeze magabiztosan keresztülhúzta keserû számításunkat: a fiatal énekesnõ (a lemezcím ezúttal is, mint a bemutatkozó 19 esetében az aktuális életkort jelzi) második dobása nemcsak a zsáner egyik legerõsebb darabja lett, hanem az eladási listákon is szépen tarol.

A dalait ezúttal nagyjából Amy Winehouse dögös és felvillanyozó soul-popja és Fiona Apple mélyen érzéki zongorás borongásai közé belövõ énekesnõ whiskyszerûen füstfogta, a lehetõ legmagabiztosabban uralt altja önmagában kész csoda, de Adele szerencsére a dalformálásra is éppúgy odafigyel, mint a virtuóz hangképzésre. A tempósabb számoknak például mindegyike (de különösen a lemezt nyitó, hangsúlyos dobokkal hömpölyögtetett Rolling In The Deep és Rumor Has It kettõse) lehengerlõ telitalálat - olyannyira, hogy voltaképp érthetetlen, miért nem ez a vonal uralja a lemezt. Mert bár a balladák között is vannak egészen kiválóak (a countrys gitárokon lebegõ Don't You Remember például alighanem még a Neptunuszt is tropikusra fûtené), itt már mozgásba lépnek bágyasztó közhelyek is - fõképp a He Won't Go és a számítóan megaslágernek írt Take It All felépítésében. Mindazonáltal a 21 a hibáival együtt is kéjes, kalandos, pazar darab.

Sony, 2011

**** és fél