Lemez: Portugál utcabál (Underground Sound Of Lisbon: Etnocity)

  • Minek
  • 2001. július 19.

Zene

Aportugál nép az elterjedt EU-sztereotípiák szerint nehezen barátkozik a 21. századbéli csúcstechnológiával és a modern racionális bürokrácia vívmányaival (igaz, ezek alkalmazása csak a népek egy meghatározott kis csoportjában okoz tömeges orgazmust), ami németül annyit tesz, hogy nevezett náció sosem fogja bevenni a jövő kolbásszal övezett kerítését. Maguk a portugálok hallhatóan keveset adnak az efféle vélekedésekre, közülük némelyek - mintegy rácáfolva az előítéletekre - pusztán gépi technológia, finom hangminták és érdekes emberi hangok kombinálásával szintetikus zenéket állítanak elő, melyekre táncolni lehet és kell is, különben bennünk szakad a ritmus. Az Etnocity című tavalyi keltezésű lemez az Underground Sound Of Lisbon kollektíva arany kezét dicséri: a hetvenpercnyi zeneanyag két DJ, bizonyos Rui Da Silva és Tó Pereira saját darabjait és remixeit tartalmazza - szigorúan rendeltetésszerű használatra. A két atyafi, mondjuk ki nyíltan, nem bajlódik sokat a ritmusokkal: monoton négynegyedben úszik az egész, s a dallamteli latin house, a dallamtalan tech-house és az elúszós folk-trance darabokat csak néha lazítja fel egy-egy lebegős, ütemtelen etűd, amelyekre Vecsés felé félúton olyan jólesik bámulni a végtelen káposztaföldeket. De hát tulajdonképpen nem is ide, a mi térfelünkre szólnak ezek a zenék: a Saris e Capolanas című szám röpke 12 perces latin funk remixéhez például nem lehet nem elképzelni a végtelen forró tengerpartot, ahol hajnali három táján már egészen kellemes a levegő, ezt leszámítva pedig minden mindegy, és adott kontextusban tökéletesen megbocsátható az Oye Como Va című örökbecsű (a lemezborító állításával szemben ez persze véletlenül sem Carlos Santana szerzeménye, hanem a közelmúltban elhunyt Tito Puentéé) pumpálós house verziója (az eredeti remixálatlan felvétel előadója a Ciganos Douro fedőnevű portugál roma zenekar), most egyébként is július van, a tűrőképességünk is nagyobb. A lemez végére azért kijön a fiúkból az öncélú kísérletezőkedv: az Ironia De Um Forró Remix már majdnem freejazz, azután az utolsó, meg kell hagyni, gyönyörű és szokatlan trance-es 2 step darab végképp elküld minket a nirvánába, ahol nincs más, csak elszabadult árva hangminták és utat tévesztett tétova ütemek.
Aportugál nép az elterjedt EU-sztereotípiák szerint nehezen barátkozik a 21. századbéli csúcstechnológiával és a modern racionális bürokrácia vívmányaival (igaz, ezek alkalmazása csak a népek egy meghatározott kis csoportjában okoz tömeges orgazmust), ami németül annyit tesz, hogy nevezett náció sosem fogja bevenni a jövő kolbásszal övezett kerítését. Maguk a portugálok hallhatóan keveset adnak az efféle vélekedésekre, közülük némelyek - mintegy rácáfolva az előítéletekre - pusztán gépi technológia, finom hangminták és érdekes emberi hangok kombinálásával szintetikus zenéket állítanak elő, melyekre táncolni lehet és kell is, különben bennünk szakad a ritmus. Az Etnocity című tavalyi keltezésű lemez az Underground Sound Of Lisbon kollektíva arany kezét dicséri: a hetvenpercnyi zeneanyag két DJ, bizonyos Rui Da Silva és Tó Pereira saját darabjait és remixeit tartalmazza - szigorúan rendeltetésszerű használatra. A két atyafi, mondjuk ki nyíltan, nem bajlódik sokat a ritmusokkal: monoton négynegyedben úszik az egész, s a dallamteli latin house, a dallamtalan tech-house és az elúszós folk-trance darabokat csak néha lazítja fel egy-egy lebegős, ütemtelen etűd, amelyekre Vecsés felé félúton olyan jólesik bámulni a végtelen káposztaföldeket. De hát tulajdonképpen nem is ide, a mi térfelünkre szólnak ezek a zenék: a Saris e Capolanas című szám röpke 12 perces latin funk remixéhez például nem lehet nem elképzelni a végtelen forró tengerpartot, ahol hajnali három táján már egészen kellemes a levegő, ezt leszámítva pedig minden mindegy, és adott kontextusban tökéletesen megbocsátható az Oye Como Va című örökbecsű (a lemezborító állításával szemben ez persze véletlenül sem Carlos Santana szerzeménye, hanem a közelmúltban elhunyt Tito Puentéé) pumpálós house verziója (az eredeti remixálatlan felvétel előadója a Ciganos Douro fedőnevű portugál roma zenekar), most egyébként is július van, a tűrőképességünk is nagyobb. A lemez végére azért kijön a fiúkból az öncélú kísérletezőkedv: az Ironia De Um Forró Remix már majdnem freejazz, azután az utolsó, meg kell hagyni, gyönyörű és szokatlan trance-es 2 step darab végképp elküld minket a nirvánába, ahol nincs más, csak elszabadult árva hangminták és utat tévesztett tétova ütemek.

Minek

Emarcy/Universal Music Portugal/HMK, 2000

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.