Lemez: Portugál utcabál (Underground Sound Of Lisbon: Etnocity)

szerző
Minek
publikálva
2001/29. (07. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Aportugál nép az elterjedt EU-sztereotípiák szerint nehezen barátkozik a 21. századbéli csúcstechnológiával és a modern racionális bürokrácia vívmányaival (igaz, ezek alkalmazása csak a népek egy meghatározott kis csoportjában okoz tömeges orgazmust), ami németül annyit tesz, hogy nevezett náció sosem fogja bevenni a jövő kolbásszal övezett kerítését. Maguk a portugálok hallhatóan keveset adnak az efféle vélekedésekre, közülük némelyek - mintegy rácáfolva az előítéletekre - pusztán gépi technológia, finom hangminták és érdekes emberi hangok kombinálásával szintetikus zenéket állítanak elő, melyekre táncolni lehet és kell is, különben bennünk szakad a ritmus. Az Etnocity című tavalyi keltezésű lemez az Underground Sound Of Lisbon kollektíva arany kezét dicséri: a hetvenpercnyi zeneanyag két DJ, bizonyos Rui Da Silva és Tó Pereira saját darabjait és remixeit tartalmazza - szigorúan rendeltetésszerű használatra. A két atyafi, mondjuk ki nyíltan, nem bajlódik sokat a ritmusokkal: monoton négynegyedben úszik az egész, s a dallamteli latin house, a dallamtalan tech-house és az elúszós folk-trance darabokat csak néha lazítja fel egy-egy lebegős, ütemtelen etűd, amelyekre Vecsés felé félúton olyan jólesik bámulni a végtelen káposztaföldeket. De hát tulajdonképpen nem is ide, a mi térfelünkre szólnak ezek a zenék: a Saris e Capolanas című szám röpke 12 perces latin funk remixéhez például nem lehet nem elképzelni a végtelen forró tengerpartot, ahol hajnali három táján már egészen kellemes a levegő, ezt leszámítva pedig minden mindegy, és adott kontextusban tökéletesen megbocsátható az Oye Como Va című örökbecsű (a lemezborító állításával szemben ez persze véletlenül sem Carlos Santana szerzeménye, hanem a közelmúltban elhunyt Tito Puentéé) pumpálós house verziója (az eredeti remixálatlan felvétel előadója a Ciganos Douro fedőnevű portugál roma zenekar), most egyébként is július van, a tűrőképességünk is nagyobb. A lemez végére azért kijön a fiúkból az öncélú kísérletezőkedv: az Ironia De Um Forró Remix már majdnem freejazz, azután az utolsó, meg kell hagyni, gyönyörű és szokatlan trance-es 2 step darab végképp elküld minket a nirvánába, ahol nincs más, csak elszabadult árva hangminták és utat tévesztett tétova ütemek.

Aportugál nép az elterjedt EU-sztereotípiák szerint nehezen barátkozik a 21. századbéli csúcstechnológiával és a modern racionális bürokrácia vívmányaival (igaz, ezek alkalmazása csak a népek egy meghatározott kis csoportjában okoz tömeges orgazmust), ami németül annyit tesz, hogy nevezett náció sosem fogja bevenni a jövő kolbásszal övezett kerítését. Maguk a portugálok hallhatóan keveset adnak az efféle vélekedésekre, közülük némelyek - mintegy rácáfolva az előítéletekre - pusztán gépi technológia, finom hangminták és érdekes emberi hangok kombinálásával szintetikus zenéket állítanak elő, melyekre táncolni lehet és kell is, különben bennünk szakad a ritmus. Az Etnocity című tavalyi keltezésű lemez az Underground Sound Of Lisbon kollektíva arany kezét dicséri: a hetvenpercnyi zeneanyag két DJ, bizonyos Rui Da Silva és Tó Pereira saját darabjait és remixeit tartalmazza - szigorúan rendeltetésszerű használatra. A két atyafi, mondjuk ki nyíltan, nem bajlódik sokat a ritmusokkal: monoton négynegyedben úszik az egész, s a dallamteli latin house, a dallamtalan tech-house és az elúszós folk-trance darabokat csak néha lazítja fel egy-egy lebegős, ütemtelen etűd, amelyekre Vecsés felé félúton olyan jólesik bámulni a végtelen káposztaföldeket. De hát tulajdonképpen nem is ide, a mi térfelünkre szólnak ezek a zenék: a Saris e Capolanas című szám röpke 12 perces latin funk remixéhez például nem lehet nem elképzelni a végtelen forró tengerpartot, ahol hajnali három táján már egészen kellemes a levegő, ezt leszámítva pedig minden mindegy, és adott kontextusban tökéletesen megbocsátható az Oye Como Va című örökbecsű (a lemezborító állításával szemben ez persze véletlenül sem Carlos Santana szerzeménye, hanem a közelmúltban elhunyt Tito Puentéé) pumpálós house verziója (az eredeti remixálatlan felvétel előadója a Ciganos Douro fedőnevű portugál roma zenekar), most egyébként is július van, a tűrőképességünk is nagyobb. A lemez végére azért kijön a fiúkból az öncélú kísérletezőkedv: az Ironia De Um Forró Remix már majdnem freejazz, azután az utolsó, meg kell hagyni, gyönyörű és szokatlan trance-es 2 step darab végképp elküld minket a nirvánába, ahol nincs más, csak elszabadult árva hangminták és utat tévesztett tétova ütemek.

Minek

Emarcy/Universal Music Portugal/HMK, 2000

szerző
Minek
publikálva
2001/29. (07. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...