A zenekar feldobottsága és a közönség egy részének "megilletődése" azonos forrásból táplálkozott: legalább hetven százalékban az új anyag került terítékre. Az pedig jócskán továbblépett a klezmertradíció újraértelmezésének az útján - ha sarkíthatok: a Klezmatics immár nem klezmert játszik, inkább játszik a klezmerrel. Önfeledten, komolyan, tisztán, és természetesen tökéletesen uralva a műfaj szabályait, nyelvezetét. Húsz évvel azután, hogy az amerikai klezmerrevivalnek köszönhetően megúszta a süllyesztőt a - XX. század első évtizedeiben virágzó - kelet-európai jiddis tánczenei hagyomány, szerintem ennyi távolságtartás bőven belefér, azt pedig talán mondanom sem kell, hogy a Klezmaticsot éppen az különbözteti meg számos avantgárd zsidó zenekartól, hogy hangyányit sem ürügyként kezeli a gyökereit. S bizonyára ahhoz is idő kellett, hogy - a turnézást nehezebben viselő - két rendkívüli szólistája, a hegedűs Alicia Svigals és a klarinétos David Krakauer kiválása után a helyükre lépő Lisa Gutkin és Matt Darriau ne csak belesimuljon a kellemetlenkedő űrbe, hanem inspirációt: adott esetben többet és mást jelentsen.
Nos, a Rise Up! - Sheyt Oyf! kipipálta ezt az igényt, s ez a legkevesebb. Lisa az ír, Matt a balkáni zenékben profi - amikor elemükben vannak, képzelhetik, micsoda ízekkel-színekkel gazdagítják a felhozatalt. De ez semmi: a Kats Un Moyz mint klezmersalsa stílusteremtő, az I Ain´t Afraid egy gospelkórust, a Tepel egy gyermekkart vonultat fel; egyáltalán, csak úgy nyüzsögnek a vendégek - bocsánat, a nevük nem szerepel az én "előzetes" lemezemen. Úgy gondolom: még soha nem készített a Klezmatics ennyire sokrétű albumot: mulatozóst és siratót, archaikusat és hipermait, folkosat és dzsesszeset és poposat, lényegében univerzálissá tágítva a zsidó muzsikát.
Emlékszünk talán: az első korong, az 1989-es Shvaygn = Toyt (Csend = halál) azzal is feltűnést keltett, hogy egy AIDS-es akciócsoport szlogenjét választotta címéül. A kisebbségi és társadalmi ügyekre való reflektálás azóta sem kopott ki a Klezmatics életművéből, így nem tűnhet hullámlovaglásnak, hogy a maga módján megemlékezett 2001. szeptember 11-ről. A jiddis után angol nyelvű változatban is rögzített I Ain´t Afraid ettől persze még lehetne érdektelen, de nem az, hanem egészen rendkívüli: a legkatartikusabb Klezmatics-számok egyike. "Nem félek a Jáhvédtól, nem félek az Allahodtól, nem félek a Jézusodtól; attól félek, amit az Istened nevében teszel" - nagyjából ennyi a veleje.
Hát így. Le a kalappal.
Persze könnyű dolga van a Klezmaticsnak: végül is csak tartotta a formáját. De engem meg lehet győzni, ha tévedtem volna, és kiderülne, hogy valójában überelte magát.
Marton László Távolodó
Rounder, 2002
