HANGADÓ - koncert

A tiszta forrás

Várjon Dénes, Keller András és a Concerto Budapest

Zene

Bartók legtöbbet idézett, szállóigévé lett gondolata egy 1931 januárjában, Octavian Beu román zenetudósnak írt leveléből származik és eredeti kontextusában így hangzik: „Az én igazi vezéreszmém azonban […] a népek testvérré-válásának eszméje. […] Ezt az eszmét igyekszem – amennyire erőmtől telik – szolgálni zenémben; ezért nem vonom ki magam semmiféle hatás alól, eredjen az szlovák, román, arab vagy bármiféle más forrásból. Csak tiszta, friss és egészséges legyen az a forrás!”

Ezúttal nem e kijelentés etikai magaslatát, tisztánlátását kívánom méltatni, csupán metaforaként hívom segítségül, hogy megmagyarázzam, miért éreztem úgy, hogy ez alkalommal a III. zongoraverseny valaha volt legszebb előadását hallottam.

A legnagyobb zenészek fejlődése egyenes vonalú: egyre magasabbra jutnak. Mindig többet látnak és láttatnak meg egy-egy nagy zenéből, mint korábban. Várjon Dénes közéjük tartozik, és már jó ideje művészi pályája zenitjén jár. Pódiumra lépésének első pillanatától kezdve tapinthatóan érezhető volt az a feszültség, amely remekmű és hivatott előadójának találkozásakor létrejön. Összetett érzés ez: benne van a feladat nagyságának felmérése és „a léc megugrásának” bizsergető izgalma, de mindenekelőtt az a boldogság, hogy a művész az adott csodálatos kompozícióval foglalkozhat. Beleköltözik, végigsimogatja tagjait, ízületeit, társalkotójává lép elő.

A koncert Bartók viszonylag ritkán hallható zenekari opusával, az 1910-ben komponált Két képpel kezdődött. A Concerto Budapest kitűnő fafúvósai, ez a válogatott „élcsapat” gyönyörű színekkel festette a Virágzás impresszionista hangképét, és a teljes zenekar vérbően és részletgazdagon mutatta meg a zeneszerző zongorára írt román táncaival rokon második tételt, A falu táncát. Keller András pálcája alatt pompásan kidomborodtak e méltatlanul keveset játszott kompozíciónak azok a vonásai, amelyek a Kékszakállúval és A fából faragott királyfival rokonítják a partitúrát.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„Elérve a tehéncsorda által hagyott sárnyomokat balra fordulunk” – ilyen egy hétvégi túra Székelyudvarhely környékén

Két napot teljesítettünk a Via Transilvanica székelyföldi szakaszából, Farkaslakáról Székelyudvarhelyre, onnan pedig Homoródszentmártonig gyalogoltunk. Felmásztunk Jézus fejébe, pásztorkutyákkal barátkoztunk, és még egy szüreti felvonulásba is belecsöppentünk. A közel 50 kilométeres út során más túrázókkal alig, medvékkel viszont szerencsére egyáltalán nem találkoztunk.

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).