Koncert

Mayhem

  • Kovács Bálint
  • 2015. augusztus 23.

Zene

„A Hatebreed jobb, de a Mayhem undorítóbb” – állított fel vitatható rangsort a Rockmaraton fesztivál csütörtöki főzenekarai között az utóbbi koncertjére várva egy megfontolt rajongó. Igaz, ami igaz: más zenekaroknál akkor hangzik fel először a vastaps, ha az intró után a deszkákra lép a frontember, a Mayhem esetében viszont akkor, amikor a technikusok behozzák a színpadra az égő dárdákra tűzött, óriási húscafatokat, és leteszik a csontokkal, koponyákkal és acélszögekkel kivert blaszfém szószék mellé. A norvég zenekar koncertjeire ­talán mindenki másnál jellemzőbb a performanszjelleg, pláne, mióta visszatért a zenekar (és az extrém metal műfaj) alaplemezét is fel­éneklő Csihar Attila. De a teatralitásnak megvan az a hátulütője is, hogy az ember egyre többet vár. Többet, mint az okkult zombipapnak öltözött, az egész koncert alatt egy koponyával, akasztókötéllel és villámszerű fémszimbólummal hadonászó, a megszokottnál kevésbé lelkesnek tűnő énekes hamar redundánssá váló show-ját.

Ami persze mit sem von le annak az értékéből, hogy megdöbbentően tiszta hangzás mellett – ami nemcsak a fesztiválok és a műfaj rizikós kettőse miatt, hanem a korábban fellépő Dark Funeral kásája után is becsülendő kincs – Necrobutcherék tűpontosan játszottak: még a Freezing Moon is messze a lemezminőség fölött szólalt meg, harminc év után sem hagyva kétséget afelől, hogy miért is van a Mayhemnek magasabb polcon a helye, mint a pályatársaknak. Ahogyan Csihar is úgy váltott az adott korszakhoz igazodva black metalos károgás, deathes mélység és a csak őrá jellemző, egyedi hangszínek között, mintha legalább három énekes állt volna a csontszentély mögött. És bár közhely, hogy nincs koncert, amellyel mindenki elégedett lehetne, azért a két utolsó lemez mellőzése elkeserítő döntés volt, amit csak az múlhatott felül, hogy szűk egy óra után a banda hirtelen távozott a színpadról, mindenféle ráadás és búcsú nélkül.

Rockmaraton, Dunaújváros, július 16.

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.