Lemez

Megbízhatóan zsíros

Mr. Scruff: Friendly Bacteria

  • - minek -
  • 2014. július 5.

Zene

A Ninja Tune kiadó háza táján kifejezetten megszaporodtak a fiatal tehetségek, akik friss ötleteket hoznak magukkal - Andy Carthy azonban még a régi gárdához tartozik. Őt még 1998-ban igazolták le Ninjáék -, habár a grafikusként és animátorként is figyelemre méltó, zenéivel csaknem egyenértékű képi világot megálmodó Scruff sokkal inkább kreatív és fáradhatatlan dj-ként, mint szorgalmas zenekészítőként volt ismert.

Erre a friss albumra hat évet kellett várniuk a rajongóknak, akiknek persze némi fogalmunk azért lehetett arról, hogy min is dolgozik Carthy: az utóbbi 3-4 évben ígéretes maxik sorát adta ki, melyek a korábban megismert hangmintázós, tapasztós stílustól való elmozdulásról és a mind súlyosabb basszusmenetek előtérbe kerüléséről tanúskodtak.

Az új album pedig szinte minden tekintetben aláhúzza az előzetes várakozásainkat: a továbbra is nagy műgonddal összerakott Scruff-szerzemények kevésbé tűnnek barkácsoltnak, mint a hajdani, jól dünnyöghető klasszikusok. Igen ám, csakhogy alkotónk védjegye pontosan ez a jóízű, humorral és állatos, valamint kulináris utalásokkal szépen körített, kissé rajzfilmzenés hangzásvilág volt! Sebaj, az új album ezzel szemben számos kiérlelt, dalszerű kompozícióval tüntet (Carthy gondosan ügyelt a vendégvokalisták kiválasztására), s amikor nincs ének, előtérbe kerülnek a megbízhatóan vaskos, zsíros ütemek. Ezek a kisebb-nagyobb szösszenetek váltakozó színvonalúak - de a Deliverance gusztusos, vastag funkos mázzal összekent seggrázós house-a rögvest kiváltja az automatikus újrahallgatást, és a We Are Coming szaxofongrúvja is rendesen behúzza a csőbe a hallgatót.

Ninja Tune/Neon Music, 2014

Figyelmébe ajánljuk

Emlékfénybetörés

Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjének nyitójelenetében a főszereplő azon gondolkodik, vajon feltűnne-e bárkinek is, ha egyszer csak összeesne és meghalna. Budapest különböző helyszíneire vizionálja a szituációt: kiterül a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, a Blahán, a villamoson, egy zebra közepén, az emberek pedig mennek tovább, mintha mi sem történt volna.

Bácsirománc

Mintha csak időgépben röppennénk vissza a 80-as, 90-es évekbe. Semleges, visszatérő díszletek, élesen bevilágított terek, minden epizód végén fontos leckéket tanuló, mégis ismerősen stagnáló figurák és élőben kacagó közönség.

Nők, tájban

Januško Klaudia (1998) csak tavaly végzett a Képzőművészeti Egyetem festőművész mesterszakán, mégis izmos bibliográfiával, számos egyéni kiállítással és külföldi ösztöndíjjal büszkélkedhet – köztük az éppen csak „csírázó” életmű és a mostani egyéni kiállítás szempontjából a legjelentősebbel, a 2024-es izlandival, ahol az „ökofeminizmus szempontjából vizsgálta a lokális éghajlatváltozás hatásának és az izlandi nők társadalmi helyzetének metszéspontjait”.

Mari a Covidban

A groteszkre vett darabban Kucsera Viktória (Kárpáti Barbara) magyar–történelem szakos tanár a Covid-járvány alatt a színjátszó csoportjával ír drámát a díva életéről.