Opera

Fenn és lenn

Richard Strauss: Az árnyék nélküli asszony

Zene

Majdnem száz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Richard Strauss és Hugo von Hofmannsthal "utolsó romantikus operája", Az árnyék nélküli asszony eljusson a pesti Opera színpadára. Ha e majd' száz esztendő fölemlítését kivételesen nem az örökös megkésettség oly népszerű témájának elröcögtetésére használjuk fel, megértést tanúsítva akár még valaminő halvány ésszerűséget is vélelmezhetünk e tény mögött.

Az árnyék nélküli asszony ugyanis több mint pusztán "nehéz opera": hálás-rutinszerű repertoárdarabbá sehol sem válhatott, előadásai a világon mindenütt különleges erőpróbának számítanak az énekesek, a zenekarok, a karmesterek, a rendezők - és a közönség számára egyaránt. A szimbólumokkal dúsan megrakott, s Hofmannsthal által A varázsfuvola párdarabjául szánt mű karaktere és sorsa magát Strausst is némi aggodalommal töltötte el, s az utókor nagyrészt osztozott ebben az érzésben. Fodor Gézát idézve "...ismeretes, hogy a vállalkozás túl nagynak bizonyult, hogy az alkotóknak mérhetetlen erőfeszítéssel sikerült ugyan a mesei és zenei szempontból egyaránt heterogén elemekből monumentális építményt emelniük, ez az építmény azonban inog, és mindenütt recseg-ropog, hogy egy szinte áttekinthetetlen és észben tarthatatlan szimbólumrendszer hivatott összetartani a centrifugális erő által mindvégig veszélyeztetett művet, hogy a teátrális effektusok burjánzása inkább követhetetlenné teszi, mintsem plasztikussá a belső kapcsolatokat, szimbolikus vonatkozásokat."

A fentiek ismeretében, úgy lehet, már nem is az a kérdés, hogy miért ilyen későn, hanem inkább az: vajon nem túl korán került-e sor a pesti bemutatóra? Nos, a premier estéje ez utóbbi kérdésre megnyugtató és egyszersmind lelkesítő választ adott: a produkció helytállt önmagáért és vele a műért. A méltatást pedig ezúttal a karmesteri és - figyelem! - a zenekari teljesítményen kell kezdeni, ugyanis az árokmunka színvonala nemhogy a hétköznapi repertoár-előadások, de az ünnepi bemutatók nívóját is örvendetesen meghaladta. Ha a három felvonás (azaz a három és fél órányi tiszta játékidő) néhány pontján veszendőbe is ment egy-egy részletszépség (mint az első felvonás két képe közötti színváltozás zenéjében), azért a zenekar mindvégig képes volt fegyelmezetten és élményszerűen, a partitúra gazdagságát transzparens módon feltárva muzsikálni. Ebben a fő érdem nyilvánvalóan a vezénylő Halász Péteré volt, s az ő munkáját dicsérte a zenekari-vokális összhang már-már mintaszerű jellege is, amit alig egy-két ponton zavart meg némi egyensúly-probléma, a zenekari hangzás túlereje. S ami a legfontosabb: Halász Péternek van egy markáns képe, ha tetszik, víziója Az árnyék nélküli asszonyról, amit szerencsés módon nem bőbeszédű nyilatkozatokból, hanem a hangzó összteljesítmény megformáltságából és éthoszából vehettünk észbe.

A színpadi megvalósítást, a rendezést vagy épp a jelmezeket már jóval több előzetes nyilatkozat magyarázta körbe-körbe, s ez persze emberileg mélyen érthető. A szellemvilág régiójából és egyúttal egy gazella testéből kiszakadó Császárné története, akinek árnyéka (azaz gyermeke és egyúttal létezésének emberi súlya) nincs, s ezért azt egy földi aszszonytól próbálja megszerezni: a nehezen lehorganyozható szimbólumok tömegének és a vörös vértestecskéket nélkülöző színpadi alakoknak valóságos seregszemléje. Szikora János mindebből egy gesztusok és effektusok parádéját felvonultató előadást rendezett, a gondolatimitáció, a posztmodern jelzések és az érzelmes-hatásos megoldások hármas határvidékén. Ezt a díszletet Kovalik Balázs rendezte - gondolhattuk Horesnyi Balázs előadást domináló, talán mélygarázst vagy gigantikus bunkert sejtető díszlete láttán, s hasonlóképp "kovalikia" gyanánt észlelhettük azt a hatalmas méretű gumiabroncsot is, amelynek görgetésének az opera földi szereplői veselkedtek neki időről időre. Más réteget és térben más szintet képviselt az előadásban a színpadnyílás tetejét teljes szélességben kitöltő, rendszerint három részre osztott kivetítő, amely túlnyomórészt magát a lenti játékot közvetítette, ám máskor gagyi animációkat (fantázialátképek, iramló gazellaszerűség stb.) vagy az egyes szereplők gondolatainak - hozzáadott értékként fogadható - kivetülését mutatta. A szereplők ruháit Zoób Katinak köszönhetnénk, ha divattörténeti ruhaesszéi láttán nem vált volna ismét nyilvánvalóvá, hogy a divattervezés és a jelmeztervezés két külön szakma. A földi alakok ruhahátainak befeketítése, mint az árnyék érzékeltetésére kieszelt megoldás, felettébb csekély intellektuális előkészületre vallott.

Az öt főszereplős, s mind az öt főszereplőtől egy-egy igényes és roppant nehéz szólam megszólaltatását követelő opera első pesti estéjén két énekesnő, a Császárnét alakító Sümegi Eszter és a földi asszonyt, a kelmefestőnét megjelenítő Rálik Szilvia diadalmaskodott. Az empátiát felfedező és az embervilággal a harmadik felvonásban érzelmi kapcsolatba lépő Császárné alakja számára ideálisnak bizonyult Sümegi hangja - és emberséget-tisztaságot sugárzó pódiumalkata. Rálik pedig maga volt a sokat próbált és szenvedett, érzelmeit indulatai alá rejtő asszonyiság: karcos színpadi lénye és karc nélküli hangja remek Baraknét adott ki. Kovácsházi István győzte a Császár szép és kimerítő szólamát, a vendég Heiko Trinsinger meleg színű basszbaritonja majdnem ideálisan érvényesült Barak, a kelmefestő szakaszaiban, míg a Dajkát már a Metben is megformáló Komlósi Ildikó sokáig inkább csak jelenlétének intenzitásával, s nem a hangszépségével hatott ránk.

Az előadás végén, a tapsrendben ezúttal a zenekar is meghajolhatott a közönség előtt. Máskor tán csak ügyes húzásnak tűnt volna egy ilyen gesztus, most azonban egészen magától értetődő volt, hogy ott vannak, fenn.

Magyar Állami Operaház, május 25.

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.

A falu bolondjai

Hadházy Ákos második videón is dokumentált parlamenti találkozása Orbán Viktorral pontosan úgy sikerült, mint az előző, mintha az a több mint két esztendő el sem illant volna, mintha még mindig 2023 júniusa lenne.

A mártír

„Ki ölte meg Charlie Kirköt?” – ezt énekelhetné valamelyik NER-kompatibilis polbeat együttes, ha volnának olyanok.

Akinek nem bűne…

Tatabányán a Bűn és bűnhődéssel kezdik az októbert, és ez a tematika határozza majd meg az egész évadukat, amelyben a súlyosabb műfajok mellett krimi és komédia is színpadra kerül.

A műfaj legnagyobbjaival

Tegye fel a kezét, akinek Bayreuth hallatán először nem Wagner jut eszébe. Nem csoda, hiszen 1876, Wagner Festspielhausának, a kizárólag Wagner-operák előadására épített operaháznak a megnyitása óta a két név elválaszthatatlanul összefonódott. De a városnak van egy másik elsőrangú fesztiválja is.

Furcsa kézfogás

A program az idén másodszor egészült ki a színiiskolák találkozójával. A Szemle Off keretében hét színiiskola nyolc előadása mutatkozott be szeptember 8. és 10. között a margitszigeti Kristály Színtérben.