Már nem szűz

„Soha azelőtt nem beszéltem még uralkodóval. Noha mindenki azt mondta, hogy József a világ legemberségesebb és legnyájasabb fejedelme, mégsem tudtam leküzdeni előtte nagy zavaromat és félénkségemet. De mosolygó arckifejezése, szelíd hangja, és főleg végtelenül egyszerű viselkedése és öltözködése, mely semmiben sem hasonlított ahhoz, amit egy királyról elképzeltem magamnak, nemcsak felbátorított, de alig adott időt arra is, hogy észrevegyem, egy császár előtt állok.

Azt hallottam, ő gyakran arcukról ítéli meg az embereket: úgy látszik, az enyém nem lehetett számára kellemetlen, olyan kegyesen fogadott, és olyan jóságot tanúsított irántam első kihallgatásom alkalmával. Mivel mindent tudni szeretett volna, számos kérdést tett föl hazámra, tanulmányaimra és arra vonatkozóan, mi hozott Bécsbe. Csak röviden válaszoltam mindenre, és úgy látszott, ez is nagyon tetszik neki. Megkérdezte végül, hány darabot írtam eddig, mire nyíltan megmondtam: – Felség, egyet sem. – Helyes, helyes – felelte mosolyogva. – Szűz múzsánk lesz hát.” Visszaemlékezéseinek tanúsága szerint az itt leírt császári audiencia avatta bécsi operalibrettistává Lorenzo Da Pontét, akiből aztán rövid úton Mozart kongeniális alkotótársa vált. Együttműködésük utolsó remeke, az épp II. József haldoklásának napjaiban bemutatott Così fan tutte volt, mely művet már bizonnyal nem szűz múzsa segítette életre. „[E]gy vacak, amely minden nőt becsmérel, ezért eleve nem is tetszhet a női közönségnek, és ezért nem is lesz sikeres” – ítélkezett naplójában a Così sorsa felett a kor egyik színházi szaktekintélye, s ha végső soron tévedett is, az utolsó Mozart–Da Ponte-opera valóban sokáig problémás darabnak bizonyult. Az operaházba például csak 1930-ban jutott el, igaz, pesti népszerűsége azóta töretlennek mondható: most épp Jiří Menzel rendezésében és Halász Péter vezényletével válik esedékessé a legújabb produkció (operaház, október 10., hét óra).

A hétvége egyebekben főleg Carl Philipp Emanuel Bach ünnepléséé, méghozzá a 300 éve született (kis)mester hazai főkövete, Spányi Miklós celebrálásában, mindösszesen három ülésben (Régi Zeneakadémia, október 10., hét óra; Solti terem, október 11., hét óra, október 12., négy óra). Két másik Bach, az egyik persze maga Johann Sebastian, Vashegyi György együtteseinek pénteki koncertjén jut szerephez (Vigadó, október 10., fél nyolc), s a nagy Patak mintegy búvópatak szerepében jelenik majd meg a Ránki család közös zongoraestjének programján (Fesztivál Színház, október 10., fél nyolc).

Az őszi fesztiváltól is feldúsított hétvégén és hét­előn jön még mindemellett egy Baráti Kristóf-szonátaest (Vigadó, október 11., fél nyolc), a zongorista és zeneszerző Lera Auerbachot vendégelő Concerto Budapest hangversenye (Nemzeti Hangversenyterem, október 11., fél nyolc), valamint az MR Szimfonikusok merész programú koncertje: Bee­thoven Első és töredékekből összeállított Tizedik szimfóniájával, valamint a zenei tréfamester Louis Andriessen Beethoven kilenc szimfóniája című művével (Nemzeti Hangversenyterem, október 14., fél nyolc). S persze itt lesz nekünk az évad legelső Met-közvetítése: a Macbeth Anna Netrebkóval, Joseph Callejával és a többiekkel, élőben meg aztán ismétlésben is (Fesztivál Színház, október 11., hét óra, ill. Uránia, október 12., hét óra).