Moszkvai Jégcirkusz: Az oroszok már a Ligetben vannak

szerző
- legát -
publikálva
1999/16. (04. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ha már jég, kezdjük a kályhánál. Valamikor a hatvanas évek végén ment a tévében a Repülõ Doriák címû francia-nyugatnémet-olasz koprodukcióban készült sorozat, így a hazai közönség is hétrõl hétre rághatta a körmét, vajon a cirkuszi trupp legjóképûbb csákójának, Vico Doriának sikerül-e végre megugrania a hármas, késõbb a négyes szaltót. Vicót egy valódi jégtáncos, a kor jellegzetes német bájgúnára, Hans-Jürgen Bäumler alakította, aki a sorozat nyomán Roger Moore-hoz, sõt Stanislaw Mikulskihoz mérhetõ sztár lett Magyarországon.

Moszkvai Jégcirkusz

Lett is földindulás, amikor az ORI a Kisstadionban revüt rendezett Hans-Jürgen fõszereplésével. Anyám kihasználta a munkahelyi közönségszervezõvel való köszönõ viszonyát, ami egy nagyobb mennyiségû jegy félretetetését jelentette: így számunkra afféle családi rendezvénnyé fajult a dolog, lakásunkon megjelentek olyan vidéki rokonok is, akiket legfeljebb a nagyanyám ismert, aztán irány a Kisstadion. Négy-öt éves lehettem akkor, halvány emlékeim vannak csak: sötét volt, hatalmas tömeg, otthon meg még az elõszobában is aludt két nagybácsi meg egy harmad-unokatestvér, de legfõképpen az maradt meg, hogy borzasztóan untam az egészet, és nemcsak én, hanem mindenki. Hans-Jürgentõl salto mortalét vártunk, nem csúszkálást.

Majdnem harminc évvel késõbb, hiába ígértek jeget is meg cirkuszt is, már nem jelentkezett be egyetlen távoli rokon, és a közönségszervezõ protekciójára sem volt szükség, hogy megnézhessem a "nagy sikerû párizsi vendégszereplés után Budapestre érkezett Moszkvai Jégcirkuszt, amelynek negyvenöt fõs társulata látványos, színes, pazar kosztümökben, szenzációs, pergõ ritmusú meglepetések sorozatát vonultatja fel a Fõvárosi Nagycirkusz porondjára varázsolt jégpályán". Az alig két hete futó (és a tervek szerint augusztus végéig látható) produkció péntek esti elõadására úgy negyedrészben telt meg a nézõtér, leginkább gyerkõcök és nyugdíjasok érkeztek, kedvezményes csoportjeggyel, úgyhogy kényelmesen várhatta mindenki a csodát. Szikrázott a porond, háttérzeneként az I Will Survive címû diszkó-örökzöld kalinka stílusú feldolgozása szólt, ami azért érdekes, mert a program elsõ részében ezenkívül szinte semmi más nem emlékeztetett arra, hogy orosz cirkusszal lenne dolgunk.

Larissza Csumacsenko koreográfus sokkal inkább a "népek nagy olvasztókemencéje" koncepciót erõltette, mint azt, hogy "Dimitrij Lénáról mesél". Már csak az hiányzott, hogy fölbukkanjon Juhász Elõd, és azt mondja, "a Moszkvai Jégcirkusz most elviszi önöket egy világ körüli utazásra". De nem, csupán egy visszafogott porondmester érkezett, akinek konferanszáról csupán annyit érdemes megjegyezni, hogy a kedves nézõknek nemcsak jó szórakozást, hanem "jó jeget" is kívánt, majd elkezdõdött a show. Kszenia Isztomina "szépsége és ügyessége a levegõben" a kupolából csüngõ karikán és Nyikolaj Kuznyecov korcsolyacipõs cerkófjával még semlegesnek tûnt, de aztán egyre fokozódott a nemzetközi helyzet. Láthattunk kínainak öltözött szõke lányokat, akik hatalmas jojókkal zsonglõrködtek, sábeszdeklis, mûpajeszos fiúkat pléhtányérokkal akciózni, a Sejtelmes Ázsia légtornászai címû számban maga Leila, az arab démon is megjelent, hogy egyszerre két férfival mutasson be valami egyedülállót a kötélen. A két zseniális bohóc, az apró Jurij Kuriskz és a délceg Nazar Szkaladanij egyszer cowboynak öltözött, és egy mûtehenet dresszírozott, máskor meg a velencei karnevált idézõ, Amikor a babák életre kelnek elnevezésû jelenetet bagatellizálta el. Valami csurrant-cseppent az avantgárdból is: valószínûleg a proletkultosok is bevállalták volna azt a jelenetet, amikor a bûvész fejére dobozt húztak, hogy aztán nyolc késszúrással illessék, de szigorúan csak azt követõen, hogy a vörös doboz elõbb egy összerakott Rubik-kocka, aztán pedig egy madárkalitka lett. A táncosnõk merõkanalakon érkeztek a párizsi mulatóba, ahol éppen pezsgõsüveg-dobálással érzékeltették a helyi bacchanáliát.

Akik hiányolták a "hazai ízeket", a második résszel vigasztalódhattak. A legnagyobb sikert ugyan Adele és Stefano fókái aratták, meg az a gesztus, amikor a bohócok mûhalat dobtak a nézõk közé, ám a koreográfus legfontosabb célja mégis a nemzeti vonatkozások érzékeltetése volt zenében és jelmezben egyaránt. Az akrobaták matrózruhában érkeztek egyenesen a Patyomkin páncélosról, volt állógallér és népviselet, szólt a Kalinka, Nyikolaj Kuznyecov kizárólag orosz kutyákat idomított, a sokszereplõs ugrókötél-számhoz pedig bojárnak öltöztek a fellépõk. Gajane Akopjan és Pavel Sziszojev jégtánca olajággal és fehér galambpárral az orosz nép békevágyát demonstrálta, de nem volt hepiend, mivel a személyzet egy csapat fekete galambot is porondra zúdított Galina és Pavel nagy-nagy szomorúságára.

Csupán egyetlen dolog hiányzott. Az élõ medve, ami a mûsorfüzet borítóján látható lesunyt fejjel, pöttyös szoknyában.

Ezt leszámítva azonban minden a beharangozó ígéreteknek megfelelõen történt: az elõadás pazar volt és pergõ ritmusú, a Moszkvai Jégcirkusz valóban szuperprodukció. A fellépõk fiatalok és szépek voltak, egy pillanatra sem érzõdött rajtuk, hogy a csekély létszámú közönség miatt haknira vennék a dolgot, és ami ennél is fontosabb: olyan mutatványokkal kápráztatták el a nagyérdemût, ami vállalható lett volna egy szimpla, fûrészporos manézsban, jég és korcsolya nélkül is.

- legát -

szerző
- legát -
publikálva
1999/16. (04. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...