A múlt alkalommal, a Requiem apropóján Forman Amadeusából vettünk ki egy képkockát illusztrációul, melyen a kiváló F. Murray Abraham is látható volt: Mozart halálos ágyánál ülve, Salieri szerepében. A Mozart halála körül rút és alaptalan gyanúba keveredett kolléga valójában tisztelte a nálánál alig néhány évvel fiatalabb zsenit, s hogy ezzel Mozart is tisztában volt, az élete utolsó heteiből ilyen levélidézetekkel igazolható: „6 órakor kocsival Salieriért és Cavalieriért mentem, és felvezettem őket a páholyukba […]. Nem is képzeled, milyen kedvesek voltak, mennyire tetszett nekik, nemcsak a zeném, hanem a szöveg is, és minden együtt. Azt mondták mindketten, hogy olyan opera, amely méltó rá, hogy a legnagyobb uralkodó előtt a legünnepélyesebb alkalommal előadják. […] Salieri mindent nagy figyelemmel kísért és nézett végig, és a nyitánytól az utolsó kórusig nem volt szám, amely egy bravót vagy bellót ne csalt volna ajkaira, és nem tudtak hová lenni a hálától figyelmemért, mert amúgy is el akartak jönni tegnap az operába, de akkor már négy órakor be kellett volna ülniük – így pedig mindent kényelmesen láthattak és hallhattak.” Salieri meg a kor nagy dívája, Cavalieri A varázsfuvolát dicsérte ily lelkesen, s ez épp idevág, hiszen Fischer Iván és a Fesztiválzenekar a Requiem-koncertek között most egy alkalommal ezt a remek operaprodukciójukat is felújítják majd tavalyról (Nemzeti Hangversenyterem, május 6., hét óra).
„…a Dohnányi-szimfónia nagyszerűen hangzik. Ő maga kiválóan dirigálta. Ünnepeltük is nagyban.” A kortársi és kollegiális megértésnek ez a bő száz évvel későbbi példája már Bartók Bélától való, aki e sorok tanúsága szerint 1902-ben valósággal lelkesedett Dohnányi Ernő I. szimfóniájáért. Ezt a szimfóniát mi szerdán a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának Madaras Gergely által vezényelendő koncertjén ünnepelhetjük majd nagyban vagy kicsiben (Nemzeti Hangversenyterem, május 11., fél nyolc). A Dohnányit méltató és méltányoló Bartók egyik remekművét, a II. hegedűversenyt pedig Kocsis Zoltán és Nemzeti Filharmonikusai fogják elénk hozni másnap: Alina Ibragimova szólójával, Dvořák szláv táncai között (Nemzeti Hangversenyterem, május 12., fél nyolc).
„Vivaldi egész életében egyetlenegy concertót írt, de azt négyszázszor” – ez az idézet viszont már éppenséggel nem a pályatársi megértés magas fokát jelzi, igaz, Stravinsky majd’ kétszáz év távolából mondott ily sommás ítéletet a rőt pap munkásságáról. A trombitás Boldoczki Gábor (képünkön) és a Cappella Gabetta pénteki közös hangversenyén többet is hallunk majd e concertók közül, s a programot általában is Antonio Vivaldi művei fogják uralni (Zeneakadémia, május 6., fél nyolc).
Végezetül két egészen különlegesnek ígérkező kamarakoncert: Várjon Dénes, Baráti Kristóf és Várdai István keddi trióestjén (Nemzeti Hangversenyterem, május 10., fél nyolc) a Dumky trió, Joshua Bell és Sam Haywood szerdai fellépésén (Zeneakadémia, május 11., fél nyolc) pedig a Kreutzer szonáta kerül majd a középpontba.
