Opera

Offenbach: Hoffmann meséi

Zene

Egy 36, azaz harminchat esztendős produkciót sugárzott világgá a MET-közvetítések sikerét megirigyelő londoni Covent Garden november 15-én, s ezen alkalmasint senki se botránkozott meg különösebben. Merthogy egy gusztusos és jól beállított opera-előadás – ilyen lám a show-biznisz! – akkor is életképes maradhat, ha az eredeti rendező, itt épp a filmes John Schlesinger, időközben jobblétre szenderül, s ha az eredeti címszereplő, Plácido Domingo azóta már jó ideje baritonszerepekben lép fel. Az operaüzem tehát megy tovább, jönnek az új énekesek – meg maradnak a kitartó régiek: mint a Hoffmann meséi négyes intrikus-bariton szerepére egymaga vállalkozó Thomas Hampson. Ez például nem így volt az 1980-as bemutatón, ott és akkor négy különböző énekes keserítette meg az alkoholista német romantikus életét, de Hampson bátran vállalkozik a bravúrra, s jól is áll neki a figura- és jelmezváltó ármánykodás. Megvan hozzá az eleganciája, a humora és szerencsére a hangja is, így aztán még a velencei felvonás Gyűrűáriájának kényes magasságait is bírja. A női főszerepekben nincs hasonló bravúros szerephalmozás, vannak viszont tehetséges és kameraképes szopránok, akik közül helyben talán az Antóniát éneklő bolgár Sonya Yoncheva aratja a legnagyobb sikert. A cím­szerepben Vittorio Grigolo fáradozik: jól mozog, jól játszik, jól énekel, de nagy formátumot valahogy nemigen bizonyít a negyven peremén is kamaszos fellépésű tenorsztár. Lötyög rajta Domingo jelmeze, mondhatnánk, persze csakis képletesen. Átütő jelenség viszont Kate Lindsey mint Miklós: a nadrágszerepek fiús kiállású specialistája már a MET Hoffmann-közvetítéseiben is nagyszerű volt (hasonlóan Hampsonhoz), s mezzoszopránja meg játékgesztusainak sora most is egyaránt hibátlan. A karmester Evelino Pidò érezhetően szereti a részben Offenbachtól, részben innen-onnan származó partitúrát, s ezzel mi is így vagyunk.

Vigadó, november 15.

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.