Opera

Offenbach: Hoffmann meséi

Zene

Egy 36, azaz harminchat esztendős produkciót sugárzott világgá a MET-közvetítések sikerét megirigyelő londoni Covent Garden november 15-én, s ezen alkalmasint senki se botránkozott meg különösebben. Merthogy egy gusztusos és jól beállított opera-előadás – ilyen lám a show-biznisz! – akkor is életképes maradhat, ha az eredeti rendező, itt épp a filmes John Schlesinger, időközben jobblétre szenderül, s ha az eredeti címszereplő, Plácido Domingo azóta már jó ideje baritonszerepekben lép fel. Az operaüzem tehát megy tovább, jönnek az új énekesek – meg maradnak a kitartó régiek: mint a Hoffmann meséi négyes intrikus-bariton szerepére egymaga vállalkozó Thomas Hampson. Ez például nem így volt az 1980-as bemutatón, ott és akkor négy különböző énekes keserítette meg az alkoholista német romantikus életét, de Hampson bátran vállalkozik a bravúrra, s jól is áll neki a figura- és jelmezváltó ármánykodás. Megvan hozzá az eleganciája, a humora és szerencsére a hangja is, így aztán még a velencei felvonás Gyűrűáriájának kényes magasságait is bírja. A női főszerepekben nincs hasonló bravúros szerephalmozás, vannak viszont tehetséges és kameraképes szopránok, akik közül helyben talán az Antóniát éneklő bolgár Sonya Yoncheva aratja a legnagyobb sikert. A cím­szerepben Vittorio Grigolo fáradozik: jól mozog, jól játszik, jól énekel, de nagy formátumot valahogy nemigen bizonyít a negyven peremén is kamaszos fellépésű tenorsztár. Lötyög rajta Domingo jelmeze, mondhatnánk, persze csakis képletesen. Átütő jelenség viszont Kate Lindsey mint Miklós: a nadrágszerepek fiús kiállású specialistája már a MET Hoffmann-közvetítéseiben is nagyszerű volt (hasonlóan Hampsonhoz), s mezzoszopránja meg játékgesztusainak sora most is egyaránt hibátlan. A karmester Evelino Pidò érezhetően szereti a részben Offenbachtól, részben innen-onnan származó partitúrát, s ezzel mi is így vagyunk.

Vigadó, november 15.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.